Novák: a kormány tízmilliárdot fordít családbarát szülészetek kialakítására
     Komárom, 2018. március 5., hétfő (MTI) - A kormány tízmilliárd forintot fordít arra, hogy minden szülészetet családbaráttá tegyenek - közölte a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár hétfőn Komáromban, ahol a város polgármesterével és a térség országgyűlési képviselőjével köszöntötték a település újszülöttjeit és szüleiket.

Novák Katalin hozzátette, a támogatás célja, hogy a szülés élménye pozitív legyen, senki ne érezze magát kiszolgáltatottnak akkor, amikor a gyermekének életet ad. Célunk, hogy az anyaság előtt álló nők a lehető legnagyobb szakértelemmel és legjobb felszereltséggel találkozzanak minden szülészeten Magyarországon - mondta az államtitkár.
    Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester közölte: emelkedik a születések száma Komáromban, már kéthavonta köszöntik a város legifjabb polgárait, a múlt évben csaknem 160 gyermek kapott az önkormányzattól egyszeri, 100 ezer forintos kelengyepénzt.
    A polgármester szólt arról is, hogy még az idén felújítják a város bölcsődéjét, az óvodák játszóudvarait, családbarát játszóteret alakítanak ki, valamint új épületbe költözik a családsegítő szolgálat.
    Az önkormányzat a családi otthonteremtési programban résztvevőknek kedvezményes telekvásárlási lehetőséget biztosít, a kismamák ingyen utazhatnak a helyi járatokon és a képviselő-testület decemberi döntése alapján Komáromban az első házasságot kötő párok egyszeri, vissza nem térítendő pénzbeli támogatást kapnak - ismertette a polgármester.

MTI

2018 MÁR 06 09:56:19/