Mi történik, ha egy gyereket egyedül hagyunk édességgel - esetünkben mályvacukorral - egy szobában? Nem kell ahhoz pszichológusnak lennünk, hogy tudjuk, a puha, fehér édesség egy szempillantás alatt eltűnik. Azonban meglepő eredményre juthatunk, ha a gyermeket választás elé állítjuk: ha most nem eszed meg az édességet, kapsz még egyet, mire visszajövök. Egy kutató kipróbálta, mi történik, és bámulatos összefüggéseket fedezett fel a gyerekek viselkedése és a későbbi karrierlehetőségeik között. Az ötlet Walter Mischel osztrák pszichológus fejében született meg. Már az 1960-as években a saját lányai bevonásával mályvacukorral kísérletezett, hogy kiderítse, milyen erős a gyerekek önuralma.
Csak évtizedekkel később derült ki Mischel számára, hogy a kísérlet eredménye jóval többről árulkodik, mint azt eredetileg gondolta. Összefüggést fedezett fel a pillecukor kísérletben résztvevő gyerekek viselkedése és aközött, hogyan boldogulnak a későbbi életükben. A különbségek évtizedekkel később az iskolai és egyetemi eredményekben, de még a párkapcsolati sikereikben is megmutatkoztak. Kollégáival immáron több mint 40 éve követik a kísérleti alanyaik sorsát.
Hogy zajlott a kísérlet?
A Stanford egyetem óvodájában üvegfalú megfigyelőszobákat alakítottak ki, ezekben játszottak egyesével, külön-külön a kísérletben részt vevő 4-5 éves gyerekek. Ha a gyerek azt választotta, nem eszi meg az édességet, hanem megvárja, hogy visszajöjjön a felnőtt, egyedül kellett a szobában ülnie, a cukorka pedig előtte egy asztalon állt. Az asztalra egy csengőt is helyeztek, ha már nem bírta tovább a várakozást, ezzel csengethetett a gyerek, és az óvónő visszajött. Ebben az esetben azonban már nem járt a jutalomédesség. Az üvegfalon keresztül figyelhették meg a kutatók, mi történik a szobában várakozás közben.
A legtöbb gyerek csak 1-1,5 percig bírta ki nassolás nélkül, sőt sokan szinte már azután csengettek, hogy az óvónő mögött becsukódott az ajtó. De akadtak olyan gyerekek is, akik 15 percig kitartottak, amíg meg nem kapták a jutalmat.
A pszichológus úgy döntött, hosszú távon nyomon követi a kísérletben részt vevő gyerekek életét. A kutatók megállapították, hogy a hosszabb várakozásra képes gyerekek jobban tudtak koncentrálni, mint a többiek. Jobban kezelték a frusztrációt, magabiztosabbak voltak, az intelligenciateszteken jobb eredményeket értek el, és jobban teljesítettek az iskolában. 20 évvel később nagyobb arányban rendelkeztek egyetemi végzettséggel, stabilabb kapcsolataik voltak, ritkábban nyúltak drogokhoz és karcsúbbak voltak mint azok, akik nem tudták gyerekkorukban leküzdeni az édesség utáni vágyat. A kísérletben több mint 600 kísérleti alannyal dolgoztak, és időközben más kutatók kísérletei is alátámasztották az eredményeket.
Természetesen a türelmetlen gyerekek esetén sincsen minden veszve. Az emberek változhatnak, és a hosszú távú kutatás kimutatta, hogy egyes türelmetlen gyerekek idővel türelmesek lettek, sőt, egyes esetekben ennek a fordítottját is tapasztalták, bár arra, hogy ez miért történik, egyelőre még nem találtak választ. Az azonban bizonyos, hogy egyes stratégiák segíthetnek az önuralom fejlesztésében.
Az önuralom akkor működik a legjobban, ha megszokássá tesszük. Ebben segíthetnek a szabályok, elhatározások és az előre meghatározott tervek.
A szülők jó példát mutathatnak a gyerekeiknek az önuralom terén is. Talán ennél is fontosabb, hogy a gyerekek megbízhassanak a szülőkben: ha a szülő valamire ígéretet tesz, azt be is tartja.
