Hogyan maradjunk motiváltak?
Bizonyára sokan megtapasztalták már, milyen az, amikor hatalmas elszántsággal vágunk bele valamibe, majd rövid idő után azt tapasztaljuk, hogy a motivációnk elszállt, és már korántsem olyan könnyű tartani magunkat az elhatározásunkhoz, mint eleinte. A Winnipeg és a Manibota Egyetem szakemberei úgy tűnik, felfedezték ennek okát.
Amint arról a Journal of Consumer Psychology című lapban közzétett tanulmány beszámol, a kutatók öt különböző kísérlettel bizonyították be azt az előfeltételezésüket, miszerint egy cél eléréséért folytatott küzdelemben a kezdetekkor az motiválja az embert, hogy maga elé képzeli az áhított célt, és így könnyebb számára a küzdés, ám ahogy egyre közelednek a célhoz, már inkább az jár a fejükben, hogy mennyi lemondással és küzdéssel jár mindez, és mi van akkor, ha kudarcot vallanak közben. Ezt a kétféle hozzáállást megvalósító és megelőző motivációként említi a szakirodalom, és amint azt a kutatást vezető Olya Bullard kifejtette, Észak-Amerikában az emberek többségére az előbbi a jellemző, így ők többnyire nagy elánnal vágnak bele mindenbe, ám nem mindig bizonyulnak eléggé kitartónak.

A kutatók szerint sokat segítene az embereknek abban, hogy később is kitartsanak céljuk mellett, ha ilyenkor már arra fókuszálnának, hogy mit kell elkerülniük az áhított cél érdekében. Emellett a reklámozók számára is segítséget jelenthet, ha a kétféle motivációs megközelítéssel tisztában vannak, hiszen így könnyebben érik el a célcsoportjaikat.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 ÁPR 10 17:00:00/