Úgy vélik, minden ötvenedik embert érinthet az aphantasia. Néhányan közölük arról számolnak be, hogy magányossá, elszigeteltté teszi őket a tudat, hogy nem képesek olyasmire, amire az emberek többsége igen, és elszomorítja őket, hogy nem tudják a barátaik, vagy elhunyt rokonaik arcát felidézni. Mások megtanultak együttélni a jelenséggel, és úgy vélik, egyszerűen csak másképp élik meg a mindennapokat. Az egyik ilyen az angliai Lancesterben élő Niel Kenmuir.
“Emlkszem, hogy sosem értettem, mit jelent az, hogy számoljak bárányokat, ha nem tudok elaludni” - említette egy nyilatkozatában Kenmuir. “Azt feltételeztem, ezt átvitt értelemben gondolták. Amikor megpróbáltam, azon kaptam magam, hogy forgatom a fejem, hogy lássam a láthatatlan bárányokat elrepülni. Évekig keresgéltem több információt az interneten az állapotomról, de semmit nem találtam. Nagyon örülök, hogy végre meghatározták, és folynak a kutatások.”
A kutatásokban jelentős szerepe van az Exeteri Egyetem professzorának, Adam Zemannak, aki a Cortex nevű szaklapban nevezte meg az állapotot. Először az 1880-as években azonosították, és egy súlyos agykárosodás következményeként írták le, de egészen a közelmúltig csak kevesen figyeltek fel a tünetekre. Később a Discover magazinban jelent meg egy cikk, amely Zeman professzor egy korábbi tanulmányára hivatkozott, melynek hatására 21 érintett kereste meg a professzort. Ekkor döntött úgy Zeman, hogy egy új tanulmányban ír az érintettek tapasztalatairól.
Az egyik páciens, a kanadai Ontarioban élő Tom Ebeyer egészen 21 éves koráig nem tudta, hogy aphantasiája van. A jelenség valamennyi érzékét érinti, nem tud sem hangokra, sem tapintásokra, sem szagokra visszaemlékezni. “Nagyon jelentős érzelmi hatással volt rám. Elszigeltnek éreztem magam, hogy nem vagyok képes egy ennyire központi emberi élményre. Emlékekre és tapasztalatokra visszaemlékezni, felidézni a virágok illatát vagy egy szerettünk hangját: mielőtt rádöbbentem, hogy ez a legtöbb ember számára lehetséges, azt sem tudtam, miből maradok ki.” - mesélte Ebeyer.
A szakemberek úgy vélik, hogy a vizualizáció során keletkező emlékképek több agyi terület hálózatként történő együttműködése során jönnek létre. A legvalószínűbb magyarázat szerint az aphantasiában szenvedők esetében valahogyan sérült az ezen agyi területek közötti kapcsolat. Ez magyarázná azt is, hogy miért jelentkezhetnek az aphantasia tünetei súlyos agysérülés következményeként.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az aphantasiában szenvedők ugyan nem tudnak tudatosan emlékképeket elképzelni, de mégis álmodnak. Zeman biztos benne, hogy valós tünetekről van szó, de azt is hangsúlyozza, hogy nem hívná rendellenességnek, és a jövőben is folytatja és elmélyíti kutatásait a témakörben.
