OGYÉI: Magyarország jó úton jár a gyermekkori elhízás megelőzésében
     Budapest, 2017. október 11., szerda (MTI) - Magyarország jó úton jár a gyermekkori elhízás megelőzésében, hiszen 2010 óta nem nőtt a túlsúlyos és elhízott gyermekek aránya, de minden ötödik magyar kisiskolás még mindig túlsúlyos vagy elhízott - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az elhízás szerdai világnapja alkalmából az MTI-vel.

    A közleményben ismertetik egy, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Imperial College London által vezetett, 31,5 millió 5-19 éves gyermek adatai alapján végzett vizsgálat eredményeit, amelyek szerdán a The Lancet című brit tudományos folyóiratban jelentek meg. A vizsgálatban az OGYÉI munkatársai is részt vettek.         Az eredmények szerint Magyarországon a 6-8 éves gyermekek több mint 20 százaléka - fiúk 20,5 százaléka, a lányok 21,9 százaléka - túlsúlyos (amely az enyhébb) vagy elhízott (amely a súlyosabb kórkép). 
    Ezzel Magyarország az erről szóló 200-as világlistán - amelynek élén a legrosszabb helyzetben lévő ország áll - a túlsúlyos lányok viszonylatában a 99., az elhízott lányok arányát illetően a 85. helyen áll. A fiúk túlsúlyosságának, illetve elhízásának arányai szerint az ország az 50., illetve 54. helyen van.
    Ezek jobb eredmények, mint amilyeneket Németország, Franciaország vagy Belgium ért el - jegyezték meg.     A közlemény szerint ez annak köszönhető, hogy míg sok országban gyakoribb a gyermekkori elhízás, Magyarországon 2010 óta nem változott. Ennek hátterében valószínűleg az olyan hatékony, átfogó és mindenki számára elérhető beavatkozások állnak, mint a mindennapos testnevelés bevezetése, a chipsadó hatálya alá tartozó termékek kitiltása az iskolákból, vagy az iskolai ingyengyümölcs-program - írták.         Ugyanakkor ez a 20 százalékos arány még mindig nagyon magas, minden ötödik kisiskolás gyermek túlsúlyos vagy elhízott - figyelmeztettek.         Úgy folytatták: a vizsgálat szerint a gyermekkori túlsúly és elhízás előfordulása nagy régiós eltéréseket mutat Magyarországon. A legtöbb túlsúlyos és elhízott gyermek Dél-Dunántúlon (27,2 százalék), míg a legkevesebb Közép-Magyarországon (18,1 százalék) él. A régiós különbség markánsabb a fiúknál, mint a lányoknál.         A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a megelőzés nagyon fontos, hiszen az elhízás már gyermekkorban is növeli több krónikus megbetegedés kockázatát, köztük a cukorbetegségét, az asztmáét, a magas vérnyomásét, vagy a depresszióét. A szülők és a pedagógusok támogatása, együttműködése nélkülözhetetlen a megelőzéshez - tették hozzá.

MTI

2017 OKT 17 08:00:00/