A hajhullás lehetséges okai
A haj elvékonyodásának, törékennyé, gyengévé válásának, és hullásának nagyon sokféle oka lehet, az egészen hétköznapiaktól kezdve, mint a vitaminhiány, a komoly egészségügyi problémákig. Összegyűjtöttünk 14 okot, amelyek hajhullást eredményezhetnek, elsősorban a hölgyekre koncentrálva.  
1. Fizikai stresszhatás: egy baleset, műtét, komolyabb betegség könnyen okozhat átmeneti hajhullást, ugyanis a haj életciklusa, vagyis a növekedési fázis, a nyugalmi fázis, és a hullási fázis megzavarodhat, a kiváltó esemény hatására a szokásosnál több hajszál léphet a hullási fázisba. A jelenség általában 3-6 hónappal később válik feltűnővé, a jó hír viszont az, hogy teljesen magától el is múlik.

2. Terhesség: részben az előző kategóriába is sorolható, mivel a test jelentős változásával jár, illetve a szülés stresszhelyzet a test számára, emellett a hormonháztartás működésének megváltozását is hozza magával. Az előzőekből adódóan szintén inkább azután észlelhető, hogy a gyerek világra jött, és általában nem igényel semmiféle kezelést. 

3. Túl sok A-vitamin bevitele: kutatások bizonyítják, hogy a szervezetben felhalmozódó A-vitamin hajhullást okozhat, ami elmúlik, ha csak a test számára valóban szükséges mennyiséget visszük be.

4. Túl kevés fehérje: ha az étrendje nem tartalmaz elég fehérjét, a szervezet a haj növekedésének leállításával próbál majd spórolni. Egyen több húst, beleértve a halat, vagy tojást!

5. Genetika: ha a család nőtagjai egy bizonyos kor felett hajhullással küszködtek, számítania kell arra, hogy Ön sem lesz kivétel. 

6. Hormonok: akárcsak a teherbeesést követően vagy a menopauza során, akkor is megváltozhat a hormonháztartás működése, és vele a haj állapota, ha új fogamzásgátlót kezd szedni, épp elkezdi vagy abbahagyja a szedését. Ha hajhullást tapasztal, mindenképpen konzultáljon orvosával!

7. Érzelmi stressz: a fizikai stresszhez hasonló módon hat a hajra, a hullási fázisba képteti a szálakat, és szintén akkor múlik el, ha a stresszhatást sikerült feldolgozni. Érzelmi stressz esetén ugyanakkor ez sokkal nehezebb és összetettebb folyamat lehet - egy kis relaxáció viszont biztosan nem fog ártani. 

8. Vashiány: 20 és 49 éves kora között tíz nőből egy vérszegény, ami a vashiányra vezethető vissza, és hajhulláshoz vezethet. Viszonylag könnyen orvosolható, egy vérvizsgálattal felderíthető, és megfelelő vaspótlással a hajhullás is megszűnik.

9. Pajzsmirigy-alulműködés: szintén hormonális típusú probléma, amely okozhat hajhullást is, de gyógyszeres kezeléssel a pajzsmirigy működése beállítható.

10. B-vitamin hiány: a vashiányhoz hasonlóan könnyen kezelhető, a B-vitamin bevitel beállításával a hajhullás sem jelent majd többé problémát. A különböző húsok, halak, keményítőtartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztása is segíthet. 

11. Autoimmun betegségek: előfordulhat, hogy az immunrendszer helytelen működése vezet hajhulláshoz, amikor az immunrendszer tévesen idegen anyagként ismeri fel hajat és ezért támadja meg. Mindenképpen orvosi vizsgálat és konzultáció szükséges a kezeléséhez!

12. Fogyás: a nagy súlyvesztés fizikai stresszt jelenthet a test számára, illetve a diéta során vitaminhiányos állapot alakulhat ki.

13. Gyógyszerek: az antidepresszánsok és a vérnyomással kapcsolatos gyógyszereknél előfordulhat, hogy hatással vannak a hajra. Orvosi konzultációval kiküszöbölhető a probléma.

14. Túl sok hajápoló: a kevesebb néha több, a haj sem reagál jól, ha túlzottan sok külső hatás és idegen anyag éri. Érdemes óvatosan bánni a hajhabokkal, fixálókkal, és előnyben részesíteni a természetes hajápolókat. 

Van véleménye?

Olvassa el, mit írnak olvasóink a témáról és ossza meg velünk saját gondolatait, tapasztalatait!

Forrás: health.com
2014 OKT 05 03:40:55/