Ebola: Washingtonban munkacsoportot állítanak fel a kísérleti gyógyszerek engedélyeztetésére
Az amerikai kormány közleménye szerint a munkacsoport a kísérleti gyógyszerek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit és módját hivatott vizsgálni - írja az MTI.

A csoport egyebek között az egészségügyi minisztérium, az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) és a járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) szakembereiből áll majd. Vezetője Nicole Lurie államtitkár. 


Anthony Fauci, a NIH allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója rámutatott, hogy meg kell találni az egyensúlyt a vírus által megfertőzöttek iránti részvét, valamint annak megállapítása között, hogy valóban hatásosak-e az egyes gyógyszerek.


Az amerikai Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) egyébként csütörtökön engedélyezte a kanadai Tekmira gyógyszergyártó vállalat Ebola-gyógyszerének fertőzött embereken való klinikai kipróbálását. 


A járvány sújtotta és a kór által fenyegetett afrikai országokban felbuzdulást keltett, hogy egy ZMapp elnevezésű kísérleti gyógyszer a hírek szerint javulást idézett elő két, Ebolával fertőzött amerikai segélymunkás állapotában.


Tom Frieden, a CDC igazgatója csütörtöki kongresszusi meghallgatásán kijelentette, hogy a mostani nyugat-afrikai Ebola-járványban várhatóan többen fognak megbetegedni, mint bármely korábbiban. Ennek oka, hogy a régióban, ahol eddig még sohasem kellett megküzdeni a betegséggel, túlságosan lazák a fertőzőbeteg-ellátásra és a temetkezésre vonatkozó szabályok. Frieden szerint a járványt kipróbált közegészségügyi módszerekkel meg lehetne fékezni.


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a mostani, márciusban kezdődött járványban több mint 1700-an betegedtek meg és csaknem ezren életüket vesztették. A CDC igazgatója szerint nem világos, hogy mennyire lehet pontos ez az adat, és hogy hány esetről nem érkezett bejelentés.


Ariel Pablos-Mendez az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) igazgatóhelyettese a kongresszusban kijelentette, hogy az intézmény eddig 14,5 millió dollárt fordított az Ebola leküzdésére. A USAID több tízezer védőruhát küldött a vírus megfékezésén fáradozó egészségügyi szakembereknek.

Forrás: mti.hu
2014 AUG 08 06:32:58/