Egy nemrégiben a Reproduction című kiadványban megjelent kutatásban a különböző testmozgások a spermiumok általános minőségére gyakorolt hatását vizsgálták. Az eredmények szerint csupán pár hónapnyi aktívabb életmód már szignifikáns javulást okoz.
Bármelyik szülő el tudja mesélni, mi a következménye annak, ha a gyermeke nem alszik eleget. Arról azonban, hogy ez az alváshiány hogyan hat a gyermekek agyára és a korai agyfejlődésre, kevés adat áll rendelkezésünkre.
Azt eddig is tudtuk, hogy alváshiány esetén nő a balesetek kockázata, az azonban új információ, hogy már az egy-két órával kevesebb pihenés megduplázhatja a balesetek számát.
Több kiterjedt kutatás is bizonyítja, hogy azok az emberek, akik napi legalább 20 gramm diót fogyasztanak, lényegesen kisebb eséllyel kapnak szívbetegséget, rákot, és egy sor egyéb probléma is elkerülhető így.