A cukros italok elnyomják a stresszt
A cukrozott innivalók képesek a kortizol hormon hatását és így a stresszreakciókat elnyomni az agyban, de az aszpartámos diétás üdítőkre ugyanez nem jellemző, állítja egy új kutatás.   
A kutatás egyik résztvevője szerint "ez az első bizonyíték arra, hogy a magas cukortartalom - de nem az aszpartám - enyhíti a stresszt az embernél. A probléma az, hogy a túlzott cukorfogyasztás káros egészségügyi hatásokra vezet".

A kutatáshoz 18 és 40 év közötti nőket vizsgáltak meg, összesen 19 főt. Közülük nyolcan aszpartámmal ízesített, tizenegyen pedig cukros üdítőket fogyasztottak 12 napon keresztül, napi három alkalommal. Az alanyok a kísérlet előtt és után is MRI vizsgálaton, matematikai teszteken estek át agyuk stresszreakcóinak megfigyelése érdekében, illetve nyálmintákat is a kutatók rendelkezésére bocsátottak, amelyekből kimutatható volt a testükben jelen lévő kortizol szintje.

A kutatók azt találták, hogy azoknál a nőknél, akik cukros italokat fogyasztottak, a matematikai tesztek során alacsonyabb volt a kortizolszint, továbbá agyuk azon része, amely memóriáért felel és érzékeny a stesszre, több aktivitást mutatott, mint a másik csoporté. (Ez az agyterület kevésbé aktív, ha stressz alatt ál a személy.)


Forrás: sciencedaily.com
2015 ÁPR 19 23:09:30/