Családi konfliktus és gyermekkor: akár segíthet is kezelni később a stresszt
Egy új tanulmány szerint azoknak, akik gyerekként átélnek családon belüli verbális konfliktust, felnőttként sokkal jobbak az esélyeik arra, hogy higgadtan kezeljék a hasonló szituációkat. 
50 szerelmespár vizsgálatával jutottak egyrészt arra az eredményre a kutatók, hogy minél intenzívebb volt a felek közti konfliktus, annál erősebb pszichológiai stresszválaszokat adtak a felek. Az összefüggés azonban gyengébbnek mutatkozott azoknál a személyeknél, akik gyerekkorukban több veszekedésnek voltak tanúi. 

A kísérlethez a résztvevők először nyálmintákat adtak, amelyekből a kezdeti kortizolszintjüket állapították meg a kutatók. A továbbiakban külön-külön kikérdezték őket kapcsolatuk legkonfliktusosabb területeiről, majd a gyermekkorban tapasztalt verbális agressziós élményeikről. Ezután a feleket arra kérték, hogy 10 percig beszéljenek a konfliktusforrásként azonosított kérdésekről, ezt pedig videóra is vették. Végül ismét nyálmintát vettek a kísérleti alanyoktól, és értékelték kortizolszintjük változását. 

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a különböző emberi kapcsolatokban fennálló konfliktusok negatív következményekkel járhatnak az egyénre nézve: a depresszió, a szorongás, a sértettség és a düh, a kapcsolattal való elégedetlenség érzésének kialakulását, és egyes esetekben a fizikai erőszakot eredményeznek, továbbá az élettani folyamatokat is befolyásolják.


Van véleménye, tapasztalata?

Mondja el nekünk!
Forrás: medicalnewstoday.com
2014 DEC 22 03:54:01/