A testedzés lehet a noktúria ellenszere?
A noktúria, vagyis a gyakori éjszakai vizelési inger az egyik legáltalánosabb alsó húgyúti tünet, amely a férfiak életét megkeserítheti. Önmagában igen kellemetlen, hogy az éjszakai pihenést akár 4-5 alkalommal is meg kell szakítania a noktúriától szenvedő betegnek, ráadásul így szinte képtelen rendesen kipihenni magát, az állandó kimerültségérzet pedig akár depresszióhoz is vezethet! 
A noktúria kialakulásának többféle oka lehet, kezdve a megnagyobbodott prosztatával - ilyenkor a prosztata okozta nyomás felelős az újra meg újra jelentkező ingerért -, de a hólyag túl kicsi kapacitása, a vizelet túltermelése és alvászavarok is állhatnak a háttérben. Az életkor jelentős kockázati tényező, a betegek több mint fele 45 év feletti.

Egy új kutatás viszont azt bizonyítja, hogy a noktúriának hatásos ellenszere lehet a testedzés: a vizsgálatokban résztvevő férfiak válaszai alapján azoknál, akik fizikailag aktívak, és heti legalább egy órát töltenek edzéssel 13%-kal kevesebbszer számoltak be noktúriára, és 34%-kal kevesebbszer súlyos noktúriára utaló tünetekről, mint azok a társaik, akik egyáltalán nem edzettek. (Noktúria alatt az egy éjszaka alatt két-három, súlyos noktúria alatt a három vagy több alkalommal való felriadást értették a kutatók.)

A testedzés egyébként is számos pozitív hatást gyakorol a szervezetre: többke között javítja az alvás minőségét és segíti az idegrendszer egészséges működését.


Forrás: sciencedaily.com
2014 SZE 08 18:27:10/