Dr. Asbót Júlia

Bőrgyógyász, homeopátiás szakorvos www.dermanet.hu

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán végeztem, majd bőrgyógyászatból szakvizsgáztam.

Az alternatív gyógyító módszerek mindig is érdekeltek, ezért fordultam a homeopátia felé. A hagyományos (allopátiás), illetve homeopátiás megközelítés szerencsésen kiegészíti egymást, ami jól szolgálja a gyógyulásra váró páciens érdekét.

Elvem, hogy az igazi gyógyítás a megelőzéssel kezdődik. Mindennapi munkám során erre igyekszem a hozzám fordulók figyelmét  felhívni. Pácienseimet egyenrangú partnernek tekintem, az őket érintő fontos döntésekben megfelelő tájékoztatással, odafigyeléssel igyekszem együttműködésüket megnyerni. Az egészség szinte legfontosabb értékünk,  őrizni, vigyázni kell rá. Folyamatosan változó környezetünk komoly kihívás elé állít mindannyiunkat, sebezhetőek vagyunk, testileg, lelkileg egyaránt.
Kapcsolat: www.dermanet.hu

Barátnőm ekcémára Protopic krémet kapott.Mennyi ideig lehet használni?főleg a kezére kell, ha nem keni csúnya.

Medencés buliban voltunk barátokkal.Pár nappal később az egyik havernak gondja lett, kiütések a nemi szervén.Kell aggódnom vagy felesleges?Hova tudok menni?

Kedves Kérdező!

Bőrgyógyászaton kellene megmutatni.
Gombásodás, irritáció lehet a panasz hátterében, de biztosat a vizsgálat után lehet mondani.
Az ismerőst meg kell kérni, hogy közölje a többiekkel az eredményt, mert a találgatás helyett csak ez hozhat megnyugvást.

Tisztelt Doktornő!

Fél éve szedek fogamzásgátlót, 3 hónappal később kiütések jelentkeztek a szám körül. Nem gyógyul pedig tettem rá Sudokrémet, Pimafucortot.
Mivel tudnám elmulasztani vagy abba kell hagynom a tablettát?

Kedves Kérdező!

A fogamzásgátló beindíthatja sajnos a perioralis dermatitist.
Lehet próbálkozni másik készítménnyel, aminek az összetétele jobban illik az Ön szervezetéhez.
A szteroidos krémek rendszeres használatát nem javasolom. A hólyagokat nyomkodni nem szabad és nem is érdemes,.Cicaplast balzsamot vagy Curiosa gélt lehet a gyulladt területre tenni.

6 éves kisfiamnak benőtt a köröm az egyik nagyujján.Most már fáj nem tud tornázni se miatta.Sebészetre kell vinni?remélem a körmét nem kell levenni!

Kedves Kérdező!

A körmöt nem kell levenni ilyen esetben, pláne nem kisgyermeknél.
A köröm megkisebbítése szokott eredményre vezetni, ha sokszor kiújul vagy nedvező csomó alakul ki a körömredő mentén. Bőrgyógyász lássa először, amíg hozzá eljutnak Betadin vagy ezüst kolloid oldat használata javasolt az érintett területen.

Kedves Doktornő!
Jobb lábamon a 4.-5. ujj között van egy kemény csomó.Szemölcs lehet vagy tyúkszem? Tapasz nem hozott eredményt.

Kedves Kérdező!

Az elhelyezkedés alapján valószínűbbnek tűnik, hogy tyúkszem alakult ki.
Vizsgálat után lehet pontos diagnózist mondani.
Kényelmes cipő javasolt és lássa bőrgyógyász.

A pikkelysömör elleni új kezelésre hogyan lehet jelentkezni? 10 éve vannak tüneteim és nem nagyon javulok a kenöcsöktől.

Kedves Kérdező!

Ön valószínűleg a biológiai terápiára gondol.
A betegség súlyossági foka a döntő annak elbírálásában, hogy ki kaphat ilyen kezelést.
A bőrtünetek mellett jelentkező izületi panaszok esetén mérlegelni kell a biológiai terápia bevezetését. Ilyenkor bőrgyógyász és reumatológus döntheti el, hogy mi az Ön számára a legkedvezőbb, legeredményesebb kezelési mód.

Immunerősítéssel kapcsolatos a kérdésem.Homeopátiás gyógyszer mellett gyógynövényt illetve Béres cseppet fogyaszthatok?

Kedves Kérdező!

Sokféle, egyidejű immunrősítésnek nincs nagyon értelme.
Szerintem időszakonként lehet váltani.
A Béres csepp-homeopátia jól megfér egymás mellett. A gyógynövények közül az aroma olajban gazdagok ronthatják a homeopátiás gyógyszer felszívódását, erre figyelni kell.

Tisztelt Szakértő!
Hogy lehet véglegesen elmulasztani a mellek alatti pirosságot,hámlást.Ápolt nő vagyok nagyon zavar.Uszodába járok, de nem hiszem ,hogy ott szedtem össze.

Kedves Kérdező!

Végleges gyógymódot nem tudok, megelőzésre vannak javaslataim.
Az összefekvő területek, a hajlatok beizzadnak, a verejték kioldhatja a ruhában való mosószert, ami fokozhatja a panaszokat. A nedvesség önmagában jó alap a gombásodásra.
Gondos kiszárítás, időnként gombásodás elleni krém használata javasolt.
Homeopátiás segítség átmenetileg a Graphites 15CH napi 1x5 kb 1 hétig.

T.Szakértő!
Édesanyám lábát régóta kötni kell.Az utóbbi időben vízszerű valami jelenik meg a bőrén és a pólya átázik. Körzeti orvosnak kell mutatni vagy máshova vigyem?Köszönöm

Kedves Kérdező!

A nyirokelfolyás ( a szövetek közötti folyadék) zavara okozza a problémát.
A kórelőzményben gyakran mélyvénás trombózis szerepel akár évekkel korábban.
Családorvos vagy bőrgyógyász lássa először, valószínűleg érgyógyászati kontrollra is szükség lesz.

Tistelt Doktornő! 2 hete volt egy fertőzés a lábamon. A láz elmúlt, de a bőröm még piros és érzékeny. Ez normális?

Kedves Kérdező!

Kiterjedt fertőzés után, például orbánc esetében bizony a maradványtünetek 2-3 hétig jól látszanak.
Lényeges, hogy láznak, hőemelkedésnek már nem szabad lennie. Ha ilyet észlel vissza kell menni a kezelőorvosához.
A piros területet szappan, tusfürdő még ne érje egy darabig, csak langyos vízzel mossa. Uszodába, sportolni ne menjen egyelőre.

Az uszoda szemölcsöt felnőtt elkaphatja?

Kedves Kérdező!

Sajnos felnőttön is kialakulhat, bár alapvetően a kisgyermekkorra jellemző.
Hámsérülés kedvezhet a kialakulásnak, intim területi szőrtelenítés után előfordul és ilyen esetben a partnerre is átterjedhet.

3 szülés után hasplasztikát javasoltak.
Szeretnék homeopátiával felkészülni.
Ehhez kérek tanácsot,köszönöm Wiggi

Kedves Kérdező!

Izgulás ellen a műtét előtti napon Gelsemium 30 CH-s higításából érdemes bevenni 5 golyót.
A műtét előtt 2-3 nappal kezdje el szedni az Arnicat. 5CH-s higításból napi 3x, alkalmanként 5 golyót , folytassa 10 napig. napig.
Műtét után ezt kiegészítheti 9CH-s Staphysagriával, 2x5 golyó/ nap 2 hétig.
Az utóbbi kétféle szert akár egymás után is be tudja venni.

T.Szakértő!
Anyajegyem mellett megjelent egy pattanás.Begyulladt és úgy tűnik ráterjed az anyajegyre is.Lehet ebből valami komoly dolog? Műtettni kellene?

Kedves Kérdező!

Nyomkodni biztosan tilos.
Bőrgyógyász lássa, ezt követően valószínűleg külső antibiotikus kezelést fog javasolni.
Ha a folyamat megnyugszik és nem ismétlődik az anyajegy maradhat.
Ha a gyulladás újra jelentkezik érdemes az anyajegyet és a problémás szőrtüszőt/ faggyúmirigyet sebészetileg eltávolítani.

Pár év kihagyás után 3 napja szaunáztam.Tele lettem apró dudorokkal a homlokomon és a mellkasomon.Többet nem mehetek mostantól?Hogy tudom eltüntetni?

Kedves Kérdező!

Az erős izzadás magyarázza a panaszokat. A verejtékmirigyek nem tudták kellő ütemben kivezetni az izzadást, ami megrekedt a bőrben.
Krémezni nem szabad, mert tovább nehezíti a párolgást.
Enyhe alkoholos tonik, Irix spray gyorsan javíthatja az állapotot. Nem allergiáról van szó, legközelebb rövidebb ideig szaunázzon , hogy elkerülje a kellemetlenséget.

Tisztelt Doktornő!
Párom sokat biciklizik.Másodszorra jelentkezik egy fájó csomó a farpofák között, ami váladékozik is. Gentamycin krémet kapott, de a maradék krém most nem használ.Hova kell ezzel fordulni és nem kellene műteni?

Kedves Kérdező!

A krémezés, külső kezelés átmeneti megoldás.
Egy begyulladt, hegesen gyógyuló szőrtüsző nem tud megnyugodni. A panaszt a biciklizés is provokálhatja. Sebészeten kell megmutatni, kisebb műtétre kerül sor,ami remélhetőleg megszünteti a további kiújulást.

Makacs tarkótáji pattanások ellen kérnék tanácsot.Homeopátia vagy külső szer is jó csak segítsen.Köszönöm Nándor

Kedves Nándor!

Szőrtüszőgyulladásról van szó. Ruházatban lévő mosópor maradvány, erős izzadás, sampon valamely összetevőjére adott túlérzékenységi reakció állhat a háttérben. Makacs tünetek esetén receptre kapható antibiotikumos ecsetelő jön szóba. Váladékozás esetén bakteriológiai mintavétel, az ott lévő baktérium azonosítása és célzott kezelése lehet a megoldás. Bőrgyógyász lássa minél hamarabb.

Borzalmasan száraz a sarkam.
Hiába kenem, csiszolom pár nap alatt előjön.Csúnya és tönkreteszi a harisnyát.Hogyan hozhatnám jó állapotba a lábam?

Kedves Kérdező!

Lábujjak közötti gombásodást, körömgombát ki kell zárni, mert ronthatja, fenntarthatja ezt az állapotot.
Tengeri sós lábfürdő, patikában kapható magas urea tartalmú ápoló krém sokat fog segíteni, javítani.

Kedves Doktornő!
Kezem lábam mindig hideg és nyirkos.
Most télen szinte fåj a làbam néha annyira fázik.Hogy lehetne ezt kezelni és ki az illetékes?


Kedves Kérdező!

Alkati problémáról van szó, a vegetatív idegrendszer egyensúlyi állapota kissé eltolódott.
Nem túl kimerítő, rendszeres mozgás javasolt, hogy az érfalak tónusa erősödjön.
A fázékonyság, hidegben jelentkező fájdalom miatt érgyógyászati kontroll is javasolt, családorvos tud adni beutalót. Szintén javasolt egy laborkontroll is, háttérben esetleg meghúzódó belgyógyászati problémák kizárására.

T. Szakértő!
Édesanyám kézfején egyre több barna folt látszik.
Van ennek jelentősége, kell törődni velük?


köszönöm
Réka

Kedves Kérdező!

Pontos diagnózist vizsgálat után lehet mondani.
Valószínűleg UV hatás, enyhe fénykárosodás lehet a tünetek hátterében.
A kézfej elég mostoha terület, a napfénytől ritkán óvjuk, sok vegyszer éri-sajnos hamarabb öregszik.
Bőrgyógyászati kontroll után lehet a további tennivalókról dönteni.

Kedves Doktornő!
Idős szomszédasszonyom mindkét lábszára szinte a térdig piros és érzékeny. Lehet, hogy orbánca van? Milyen orvost keressen fel?

Válaszát várva köszönettel:
TKata

Kedves Kérdező!

Az orbánc általában nem jelentkezik egyszerre mindkét oldalon. A pirosságnak valószínűleg más oka lehet, de érdemes bőrgyógyásznak megmutatni.
Bőrgyulladás, hosszas terhelés visszeresség mellett okozhat ilyen tüneteket.

Tisztelt Doktornő!
Páromnak súlyos orbánca volt a lábán.Körzeti orvosunk azt mondta mondjon le az uszodáról, szaunáról.Tényleg nem mehet többet vagy mégis van rá lehetőség?Mire vigyázzunk?köszönöm Ria

Kedves Kérdező!

teljesen gyógyult állapotban hideg vizes uszodában vagy természetes úszhat.
a probléma akkor van, ha felázik a bőr, apró hámsérülések keletkeznek, gombásodás, berepedés van a lábujjak között. Erre nagyon kell figyelni, fontos a megelőző kezelés, meleg gyógyvízben hosszas időzést nem javasolok.Lábujjközöket gombásodás ellen megelőző jelleggel is kezelni kell.

Tisztelt Szakértő!

Miért nem lehet homeopátiás gyógyszert szedni szteroidos krém mellett?
Kifejezetten ártalmas vagy nem ajánlott?

Kedves Kérdező!

Ártalomról nincsen szó. A szteroid csökkenti a szervezet védekezőreakcióit, a homeopátia pedig pont ezekre épít. Lassabban fog hatni szteroid mellett vagy nem lesz érdemi javulás

Terhesség alatt szabad anyajegyet levetetni? Régóta meglévő 2 anyajegy van a hasamon félek nőni fognak.

Kedves Kérdező!

A beavatkozás érzéstelenítéssel jár együtt, nem nagyon szoktunk anyajegy levételt javasolni.
Szabályos szerkezetű, egyenletes színű anyajegy levételével várnék. Ha nagyon útban és nem előrehaladott a terhesség bőrgyógyászati kontrollt , véleményezést követően el lehet távolíttatni.

Bőrfertőzésre erős gyógyszert Doxycyclint kaptam.Alig javult valamit pedig rendesen szedtem.Mi lehet az oka? S.

Kedves Kérdező!

Valószínűleg a kórokozó nem volt érzékeny a Doxycyclinre pedig az valóban erős hatású antibiotikum.
Nem volt jó a felszívódás, tejtermékkel vette be.
Kiterjedt, pörkös, váladékos tünetek megléte esetén a kezelés újragondolása, kiegészítése javasolt.

T.Szakértő!
A karomon jelentkező száraz foltok utalhatnak ételallergiára?Kb. fél éve jelentek meg alig viszket, de nem szép látvány.

Kedves Kérdező!

Az ételallergia( elsősorban a glutén érzékenység) okozhat bőrtünetet. Hogy az Ön esetében erről van-e szó látatlanban nem lehet elbírálni. Vizsgálat után lehet véleményezni a panaszt és elbírálni, hogy szükséges-e teszt.

Kedves Doktornő!
Eddig kétféle szemcsepp után is viszketett és bepirosodott a szemhéjam.Ez allergiát jelent?Hol lehet kideríteni illetve mit használhatok a jövőben?

Kedves Kérdező!

Jó lenne tudni milyen panaszra kapta a szemcseppet?
Antibiotikum van benne?
A legtöbb szemcsepp tartósítószert tartalmaz a tisztaság, biztonságos használat érdekében.
Előfordulhat, hogy a rossz cseppentési technika miatt lecsoroghat a környező bőrre és gyulladás jelentkezik
Bőrgyógyászaton, rátevési próbával lehet tisztázni, hogy milyen komponens felelős a kellemetlen tünetekért.

T.Szakertő!
Másodszorra van övsömöröm.39 éves férfi vagyok.Mennyire normalis ez illetve visszajöhet még?

Kedves Kérdező!

Az övsömör azt jelzi, hogy átmenetileg a bárányhimlővel szembeni védettség nem volt megfelelő.
Kiterjedt, fájdalmas bőrtünetek esetén, pláne, ha rövid idő alatt ismétlődött a betegség, kivizsgálás javasolt.
Laborok, mellkas röntgen, a szervezet általános állapotának felmérése miatt.
Egyéb betegség, gyógyszerek is hozzájárulhattak a panasz kialakulásához.

Gyomortáji remegést érzek,sajnos munkahely miatt.Minden hónapban fenyegetnek a felmondással.Nem szeretnék nyugtatókra szokni, de anélkül lassan nem fogom bírni.Milyen homeopátiás gyógyszert szedhetek
Köszönöm a választ

Kedves Kérdező!

Panaszát a vegetatív idegrendszer egyensúlyának megbillenése magyarázhatja.
A fokozott stressz sajnos elő tud ilyesmit idézni.
Rövid távú gyors segítség lehet az Ignatia 30CH -ból napi 5 golyó.Remúlvaggel vagy este tegye a nyelve alá és hagyja elolvadni. Mellette könnyű mozgás, autogen tréning, B vitaminokban gazdag étrend.
Javuláskor a golyócskákat fokozatosan hagyja el, ha nincs változás 2-3 hét alatt ,személyes konzultáció javasolt.

Kedves Doktornő! Azt szeretném kérdezni, hogy hajritkulás lehet-e összefüggésben valamilyen szerv betegségével, például a vese vagy húgyúti szervek megbetegedésével? A másik kérdésem, mi lehet az oka, hogy egyenes lett a hajam, miközben egész életemben hullámos volt... (hatvan múltam) de mintha kevesebb ősz hajszálam lenne...
Válaszát köszönettel várom, J. Miklós

Kedves Miklós!

Gyulladásos vagy krónikus betegség megléte ronthatja a szövetek oxigén ellátottságát, ami okozhat hajhullást. A vashiány kizárására is törekedni kell.Felszívódási zavar, pajzsmirigy betegség szintén az előnytelenül befolyásolja az állapotot.
A haj változás életszakaszonként törvényszerű, hiszen a hajhagymák megújulási képessége, a sejtosztódás száma se végtelen. Ebből adódik, hogy a hajszálak minősége sem állandó, törékenyebbé, fakóbbá vagy egyenesebbé válhatnak.

A bütyök kezelhető homeopátiával?
Fájdogál és a műtétet nem szeretném.

Kedves Kérdező!

Jegelésre vagy hideg borogatásra enyhülő esetben érdemes megpróbálni az Apist, 15 CH-s hígításban, naponta 3x 5 golyót kell bevenni.
Mellette gyógytorna, betét és kényelmes cipő javasolt mindenképpen.
Többet személyes találkozás, vizsgálat keretében tudok Önnek mondani.

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés