Dr. Mezei Tünde

Urológus szakorvos jelölt

Orvosi egyetemi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen végeztem. Az egyetem elvégzését követően a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Urológia osztályán kezdtem el dolgozni Prof. Tenke Péter irányítása alatt. A kórház urológiai ambulanciáján szerdánként rendelek 8-15 óra között.

Az urológián belül fő érdeklődési köröm a nőgyógyászati urológia.
Már az egyetem mellett elkezdtem dolgozni az Országos Mentőszolgálatnál részállásban, melyet a mai napig csinálok, mint mentőorvos.

Üdvözlöm, 15 éves vagyok, a bal herém minimum 2x akkora mint a jobb, valószínüleg fitymafékem is van. Mit ajánl. Orvoshoz elmehetek egyedül?

Kedves NB!

Mindenképpen és sürgősen keressen fel urológiai rendelést!!!
Felnőtt kísérete szükséges, tekintettel 15 éves korára.
Üdv

Üdvözlöm, kérdezni szeretném, van-e olyan vizsgáléat,ha elmegyek az urológiára, amikor ott az orvos szeme láttára kell pisilni és megnézi hogy pisilek mert nekem gyerekkoromban volt, vagy ilyen csak gyerekeknél van, felnőtteknél már nincs. Köszönettel K.P.

Kedves Kék Papagáj!

Létezik egy vizsgálat, amit uroflowmetriának hívnak amikor egy gépbe kell vizelni, de felnőtt rendelésen ilyenkor a betegen kívül nem tartózkodik más a vizsgálóban.
Üdv: Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!

Első igazi kapcsolatban párom körül volt metélve gyermekkora óta. A második fiú akivel jártam annak volt fitymája, de nem fedte a makkot, állandóan, még alap állapotban is hátrahúzva, fedetlenül tartotta.

Mostani szerelmem hosszú előbőrrel rendelkezik csak szeretkezés alatt húzza hátra és utána egyből ráhúzza a bőrt. Nagyon szeretem Őt és minden porcikáját el tudom fogadni, mégis azt szeretném ha megcsináltatná a körülmetélést. Beszéltem már erről Vele, de valamiért görcsösen ragaszkodik a fitymájához, fél hogy nem fogja élvezni a szexet, retteg az orvosoktól, soha nem volt semmilyen műtétje korábban. Azt mondja hogy a csupasz makkot soha nem tudná megszokott és hogy akiknek ilyen azoknak érzéketlen.

Hogyan tudnám rá venni? Hogyan lehet rá beszélni? Milyen jó érvek szólnak a műtét mellett?

A második kérdésem az lenne, hogy igaz - e hogy a csak a teljes körülmetélésnek van pozitív hatása és a részlegesen megtartott fél fityma nem jár előnnyel?

Köszönöm a választ!

Nóra



Kedves AN!

A körülmetélés mellett sok jó érv szól- pl péniszdaganat esélye gyakorlatilag 0-ra csökken, de nem hiszem hogy valakit aki nem szeretné a műtétet erre rá szabad beszélni.
Az miszerint a körülmetélt makk érzéketlenebb lenne az nem egyértelmű, tény és való, hogy ilyenkor a makkon lévő bőr megvastagszik egy kicsit, hisz ellenállóbbá kell válnia.
A részleges illetve teljes körülmetélés akkor fontos hogy ha valakinek fitymaszűkülete van, mert ilyenkor a részleges körülmetélést követően van rá esély hogy ismét összeszűkül a fityma.
Mégis azt gondolom, hogy senkit nem szabad rábeszélni egy ilyen beavatkozásra, ez gyakorlatilag egy plasztikai műtétnek minősül, gondoljon bele hogy érezné magát egy fordított szituációban
Üdv: Mezei Tünde

Jó napot az lenne a kérdésem hogy fityma hátul tartva szeretném tartani mi ilyenkor mit lehet tenni háltul maradjon a fityma köszönöm .

Kedves tomi73!

Ha a fitymája egészséges, nem megoldható hogy tartósan hátul maradjon a fitymája. Amennyiben az a cél hogy makkján ne fedje a fitymája, a legegyszerűbb megoldás az lenne ha körülmetéltetné magát.

Üdv
Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!

55 éves férfi vagyok, munkámból kifolyólag nagyon stresszes az életem, fel is szedtem pár kilót az utóbbi időben, de megpróbálok sokat mozogni, egészségesen táplálkozni. Partnereimmel mostanában nem olyan a szexuális életem mint eddig (merevedési zavarok, csökkent libidó), ennek lehetnek érzelmi okai is, de félek hogy valami más van a háttérben. Alkalmanként kis kék tablettát is beveszek, de ez sem mindig segít. Évente járok menedzserszűrésre, eddig aggodalomra okot nem találtak, de ott nem hozakodtam elő ezzel a problémával.
Merre induljak el, mi lehet a problémám oka?

Köszönettel:
Péter

Kedves Péter!

Nagyon jól látja, problémája hátterében állhat a stresszes életmód, de minden mást ki kell zárnunk, mielőtt ezt kimondjuk.
Menedzserszűrés keretén belül általában nem néznek hormonszinteket, így fontos lenne azok ellenőrzése, javaslom, hogy problémájával keressen fel andrológiai szakrendelést, ott teljes körűen ki tudják vizsgálni a problémáját.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő. Köszönöm Válaszát, Voltam urológusnál és az első alkalommal felírtaNekem a Cialis nevű gyógyszert, Még nem váltottam ki mert elég sok mellékhatást írtak róla. Egy hónap múlva vissza mentem elküldött labor vizsgálatra, FSH.LH, Tesztoszteron vizsgálatra , és csak a tesztoszteron nagyon alacsony 5.34 és 3 hónap Adriol 2x2 gyógyszert javasolt, Here hypofuncto . Diagnozis volt írva az Ambuláns Lapomra , Ezt a gyógyszert szedem . Mikor várhatok javulást , Üdv Attila

Kedves Attila!

Ahogy a tesztoszteron szintje normál tartományban lesz, úgy várhat javulást, hogy a libidója emelkedik, érdemes 1 hónap gyógyszerszedés után megnézetni majd. Amit írtak magának másik gyógyszert azt nyugodt szívvel kiválthatja, kipróbálhatja, nem várható h komoly mellékhatásai lesznek, ellenben tud sokat javítani a problémáján.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő,

Lehetséges, hogy a korai magömlésem és a rövidnek tűnő fék között van összefüggés? Egyértelműen érzem, hogy amiatt tart rövid ideig, mert a féknél nagyon érzékeny, és egyre rosszabb ilyen szempontból. A makk nem hinném, hogy túlérzékeny lenne. Megoldás lehet a fék átvágása? Nem lesz utána érzéketlen?

köszönöm: Péter

Kedves Péter!

Elég nehéz így válaszolnom a kérdésére, mert a "rövidnek tűnő fék" nem tudom pontosan mit takar, illetve a korai magömlést sem részletezte. Azt kell mondjam h előfordulhat, a féknél elég sok ideg és ér található, mégsem hiszem, hogy annak átvágásával érzéketlenné válna, hisz ennél a beavatkozásnál a makk-hoz nem nyúlunk, annak a beidegzése nem változik. Érdemes lehet egy szakembernek megmutatni, hogy Ő mennyire látja rövidnek a féket
Üdv Mezei Tünde

Kedves Doktornő . 49 éves vagyok és merevedési problémákkal küzdök, sajnos nagyon , Azt szeretném kérdezniony a tesztoszteron szintem. Azt szeretném kérdezni hogy Ön milyen potencianövelőt javasol ? Várom Válaszát , Köszönöm üdv Attila

Kedves Attila!

Ez sajnos nem ennyire egyszerű. Mindenképpen meg kell előzze urológiai vizsgálat a terápiát, mert merevedési zavart sok minden okozhat. Ki kell zárni a daganatos betegséget, hormonális betegségeket, érrendszeri betegségeket stb és csak ezek után kerülhet sor esetleges potencianövelő készítmény felírására. Hogy mit javaslok? Mindenképpen orvos által felírt, bevizsgált gyógyszert, semmiképpen nem az internetről rendelhető "csodaszereket", de ezt vizsgálat meg kell hogy előzze.
Üdv Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

Mit mond az orvostudomány a nők nemi szervének teljes lecsupaszításának mai divatjáról? (tudom, hogy nem nőgyógyász, de mégis határterülettel is foglalkozik).

Kedves Roland!

Nem igazán értem a kérdésêt, milyen szempontbol mit mond? Nem gondolnám, hogy különösebb állásfoglalás lenne, az biztos, hogy az egészségre egyik tipus sem káros.
Üdv

Kedves Doktornő!

Elmúltam 50 éves, menopausa tüneteit észlelem pár pár éve, nőgyógyász hormontablettákat írt fel erre. E mellett vizeletcsöpögést is észlelek pár éve, mely egyre fokozódik és e miatt szégyellem magamat, pedig nincs okom erre és e miatt nem tudtam elmondtam ezt el egy szakembernek, de mostanára már olyannyira fokozódott a helyzet hogy legyőztem a gátlásaimat.
Nem tudom kontrollálni testemet, minden nevetéskor, tüsszentéskor, ágyból felüléskor elcsöpög a vizeletem, nem érzem komfortosan magam a bőrömben.

Segítségét előre is köszönöm

Kedves Marianna!

Elmondása alapján panaszai hátterében az ún stressz-inkontinencia àll, de természetesen pár dolgot ki kell zárni (pl ferttőzés). Ami viszont jó hír, hogy az inkontinencia kezelhető. A kezelés módja függ attól, hogy milyen súlyosságú az inkontinenciája (ez legjobban a vizeletvesztés mennyiségével jellemezhető). Amit feltétlenül ajánlok az gáti- izomerősítő torna végzése az elejên gyógytornász segítségével. Illetve egy urológiai kivizsgálásnak is meg kell történnie és a további kezelési lehetőségeket kezelőorvosával tudja majd megbeszélni.
Üdv Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

Korábbi válaszában írt a fitymafék átvágásáról, ezzel kapcsolatosan kérdeznék:

A fityafék átvágás és a fitymafék eltávolítás műtét pontosan ugyanazt jelenti? Ha nem, akkor mi a különbség, illetve Ön melyik típusú beavatkozást végzi?

A rövid fék ilyen megoldása után várható-e, hogy érzéketlenebb lesz a nemi szerv? Jelenleg nagyon (túlságosan) érzékeny.

Előre is köszönöm,
Zsolt

Kedves Anna!

Tulajdonképpen az átvágás és eltávolítás ebben az esetben ugyanazt jelenti.
Az, hogy az érzékenysége változik-e az attól függ, hogy jelenleg hol érzékeny. Nyilván a rövid fék húzza magával a bőrt és ott okozhat érzékenységet azonban ha az egész makk érzékeny jelenleg akkor nem gondolom hogy ez lesz rá a megoldás.
Üdv: Mezei Tünde

Köszönöm szépen Doktornő, agyors választ, ha tehát gyermeket szeretnék, ki kell azt onnan operáltatni, a számfölötti "huzalt", ez a fogamzóképesség útjában? áll? miért vajon, hisz van még egy herém, ott nincs ilyen. jobb volna vágást megúszni.
Igen, a gáton ezt csinálja sajnos, most is megnyomtam tompán érzékeny, minta mechanikai megütöttség volna ott, de ez az hogy nincs. Hogy vizsgálják meg, kérdezném még, bemennek netán valami eszközzel vagy elég ha elmondom?
türelmét köszönöm, vadvízi

Kedves Sauvage!

Korántsem biztos hogy a herevisszértágulattal kell foglalkozni, 2 dolog miatt kell operálni: ha rossz a spermaképe (azaz nem tud gyermeket nemzeni) illetve ha panaszt okoz. Azért tud rossz spermaképet okozni, mert a kitágult vénákban megnő a vér mennyisége, ez emeli a here hőmérsékletét és ez rontja a spermaképzést. Gyermekvállalás előtt érdemes majd egy andrológiai vizsgálatot végeztetni és ott megmondják, hogy kell-e ezzel foglalkozni vagy sem.
Ha elmondja hogy a gáttájékán mi a panasza az biztos hogy nem lesz elég azaz egy fizikális vizsgálat biztos lesz és nyilván ettől függ a további vizsgálat: ultrahang esetleges hólyagtükrözés stb, de ezt így látatlanban elég nehéz megítélni.
Üdv: Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!

Fürdőkádban vettem észre megnyomtam a gátam (ffi), és ki tudtam tapintani a húgycsövet, ellenben egy szakaszon (kb fél centi) kissé vastagabb (mintha gyűrű volna rá húzva) és enyhén fáj is mikor megnyomom. Ez így van mindig, nem változik. Kérdezném mi lehet ez. Aztán a bal here zacskó mintha kötegeltebb lenne, több "drót" húzódna ott, mint jobb oldalt. Volt már ilyen köhögtetéses vizsgálaton mikor nyomkodták mindkét helyen, meg a fenekemben is nyúlt az ottani doktornő nagyon kellemetlen volt mind főleg a köhögéses, mikor ujjal drasztikuan benyúltak külömn külön két oldalt meg le a gátra de erre nem mondtak semmit. (erőltetéses próba vizsgálat, hogy préseljek, ez vajon mire ment ki, nagyon kínos volt az is, inkább ciki minthogy fájt.)
Köszönöm szépen előre!

Kedves Sauvage!

Amit a fürdőszobában gáttájékon tapintott az valószínű a barlangos test vége, de nem szabadna hogy az nyomásra érzékeny legyen, mindenképpen tovább kellene vizsgálni. A köhögtetéses, haspréselés vizsgálat az a herevisszér tágulat (varicocele) vizsgálatára irányul- ennek a vizsgálatára ez az eljárás, ez az amit köteges drótnak írt le. Amennyiben ez panaszt nem okoz és nincs gyermekvállalási szándéka addig ezzel nem kell foglalkozni.
A gáti tájékon tapintható kötegezettség azonban megér még egy urológiai vizsgálatot.
Üdv

Köszönöm válaszát kedves doktornő.Igen elfelejtettem megírni,hogy 2fiam van és 44éves vagyok,viszont szívesebben mennék női urológushoz mert ott közvetlenebb vagyok és talán könyebben elmondhatnám a panaszaimat.
ZOLI

Üdvözlöm drnő. Azt szeretném megkérdezni,h a jobb herém már több mint fél éve be van dagadva,és érzekeny ha hozzáérek meg keményebb is mint a bal.Voltam urologián,ultrahangon,cisztát állapitottak meg azt mondták majd meggyogyúl,de nemsokat javúlt és én inkább szeretném eltávolittatni a jobb herém ha van rá lehetőség és,hogy ez hány napot jelentene nekem a kórházba meg mit kell tudnom a műtétről?

Kedves Zoli!

Nem írta, hogy hány éves illetve hogy van-e gyermeke, mert azért ezeket mindenképpen érdemes átgondolnia mielőtt a kasztrációra elszánja magát. Nem írta le hogy pontosan hol a cysta és mekkora, mert a herében lévő cysták nem feltétlenül okoznak panaszt, biztos hogy nincs más ami okozhatja a panaszait? A here eltávolítását csak alapos indokkal szoktuk megcsinálni (pl tumorgyanú) Van lehetőség csak a cysta eltávolítására, ha olyan helyen helyezkedik el. A kasztrációkor vagy herecysta eltávolításkor 2-3 nap kórházi tartózkodás szükséges, a sebgyógyulás ugyanúgy mint bármilyen más műtétnél pár hétig tart.
Javaslom hogy gondolja át a műtétet, esetleg kérjen másodvéleményt, mert ha erre rászánja magát akkor az visszafordíthatatlan.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő köszönöm,a segítséget és a megtisztelő figyelmét,jó egészségét és sok sikert kívánok önnek. Attila

Kedves doktornő. A fitymafék orvosi átvágása előtt,kell valamilyen vizsgálatot elvégeztetni kell e beutaló a háziorvostol,vagy ott lesz valami vizsgálat esetleg. És ha lesz akkor mire kell számitanom. Köszönettel Attila

Kedves Attila!

Mindenképpen megelőzi egy urológiai vizsgálat, hiszen ez egy kis műtétet jelent, azaz keressen fel egy urológust személyesen (nem közösségi hálón keresztül) és az orvos fogja megmondani hogy mikor van lehetőség ennek a beavatkozásnak az elvégzésére. Attól függően, hogy melyik szakrendelést keresi fel, attól függően kell háziorvosi beutaló, ennek érdemes telefonon utánakérdeznie.
Üdv: Mezei Tünde

Doktornő az lenne még a kerdesem,hogy a fitymafék ha fáj szeretkezés közben és utánna az mitől lehet és mit lehet vele kezdeni és ha igen az mennyire fájdalmas. Mert merevedéskor még nem de utánna,már akkor is fáj ha vizelet üritéskor hátra húzom a fitymát.Köszönöm figyelmét Attila

Kedves Attila!

Valószínű úgymond "rövid" a fitymaféke, emiatt fáj szeretkezés után. Általában kétféle opció van: vagy magától elszakad egy hevesebb aktus közben (ilyenkor jellemzően nagyon szokott vérezni), vagy az urológián helyi érzételenítés után egy jól irányzott mozdulattal átvágják. Mindkettő elég rosszul hangzik, de a végeredmény szempontjából inkább az orvosi beavatkozást javasolom mert sokkal gyorsabban és szebben gyógyul. A legtöbb beteg abszolút nem éli meg rosszul a beavatkozást, fájdalomról nem szoktak panaszkodni.
Üdv: Mezei Tünde

Kézcsók doktornő. a himveszőm 25x5cm es és merevedéskor jobbra dől eléggé, szeretkezés közben kb 50 perc orgazmus,után ha tovább ingerlik 20-30 perc után újra élvezek és újra folyik ki a spermám,és ha folytatjuk akkor kb 15 perc és megint, és ezek után még 30 pere merev marad. De van olyan,mikor élvezek szúrás szerű érzést érzek. Valahonnan lent ről vagy bentről,nem is tudom. A kedvesem azt mondja menjek urológushoz, de gátlásos vagyok ezen a téren egy férfi orvos előtt, meg lenne más kérdés is amit itt most nem szívesen irnék le. Önt fel lehet rendelésen keresni esetleg. Köszönöm figyelmét.

Kedves Attila!

Ahogy a kedvese is említette fel kellene urológust keresnie, mert előfordulhat hogy van egy gyulladása és az okozza a szúró-kellemetlen érzést.
Amennyiben férfi orvos előtt rosszul érezné magát, úgy érdemes utánakérdezni, hogy ahova lakhely szerint tartozik rendel-e női urológus (Budapesten gyakorlatilag minden nagy kórházban van már női urológus és vidéken is kevés kivétel van ahol nem dolgozik egyetlen kollegina sem)

Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktor Nő !

Én 16 éves fiú vagyok , és nagyon elvagyok keseredve ugyanis a testi ki fejlettésgemet nem érzem ki elégitőnek. 170 cm-es magasságu vagyok csak, míg az osztályban a lányok egy része is több. A nemi szerveim pedig kicsik a heréim szerintem kicsik a péniszem , is inkább mint egy gyereké nem , mint egy fel nőtté. Az arc szőrzetem még el se kezdett ki fejlődni . az izomzatom is fejlettlen nagyon elvagyok keseredve mind ez miatt . Kérdezném a doktor Nő meg vizsgálna-e esetleg lehetne -e valamely hormonális készíttmény adásával a fejlődésem meg gyorsítani esetlegesen. Még azt kérdezném ha el vállal , szülőnek mindenképen kell -e jelen lennie a vizsgálat alatt , jobb szeretném ha nem. és az is érdekelne , ha testi fejletség irányában kérem a vizsgálatot , meztelenre kell -e hozzá vetkőzni gondolom látni akar mindent , akkor ezrre pszihésen rá készülök előre is köszönöm szépen doktor Nő!
Tomi

Kedves Tomi!

Első körben nem urológiai vizsgálatra van szüksége. Mivel írta, hogy 16 éves ezért Ön még a gyermekellátó rendszerhez tartozik, érdemes lenne egy (gyermek) endokrinológust felkeresni, mert az ilyen jellegű problémákkal Ők foglalkoznak. Szülővel kellene menni ami nem jelenti azt, hogy a fizikális vizsgálat során feltétlenül bent kell hogy legyen, ha ez a kifejezett kérése. Először vérvételre illetve egy alapos fizikális vizsgálatra számíthat, így nem kell tőle különösebben tartania.
Javaslom hogy keresse fel gyerekorvosát és Ő fog tudna adni beutalót a további vizsgálatokra.
Üdv
Mezei Tünde

Üdvözlöm!
Véleményét szeretném kérni.
kb 2 éve visszatérő pipilési ingerrel küzdök. Az elmúlt egy évben szinte állandósult, már alig van tünet mentes időszakom. Az esetek többségében vizelés után erősödik fel az inger, illetve esete fürdés után követően, mikor fekvő helyzetbe kerülök. Éjszaka nagyon ritkán kelt fel. Nappal enyhülnek a panaszok, de előfordulnak időszakok, amikor nappal is megmarad végig. Voltam a problémámmal házi orvosnál, aki elküldött t.vizelet vizsgálatra és uh-ra, de mind a kettő negatív lett. Nőgyógyászati szűrésem is negatív, kórokozó mentes, P2.
Viszont ez a visszatérő inger nagyon keseríti napokat.

Hólyag tükrözést, feltöltést semmiképp sem szeretnék...
Mik okozhatják a problémát és annak hullámzósságát?

Köszönöm! Dia

Kedves Dia!

Ezek szerint urológusnál még nem járt? Feltétlenül javaslom. Az urológiai vizsgálat nem azonos a hólyagtükrözéssel, így nyugodtan felkeresheti a területileg illetékes szakrendelőt.
A probléma hátterében számos dolog állhat: fertőzés (amit a sima vizelettenyésztés nem tud kimutatni), hólyagműködési probléma (gyógyszeresen kezelhető), vesekő/vesehomok, lelki eredetű (stressz) stb.
Mint láthatja sok minden okozhatja a panaszokat, ne féljen az urológustól, keresse fel, mert a panaszai kezelhetők.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Tünde!
Köszönöm a válaszát, most hétfőn voltam urológusnál.
A doktor úrnak elmondtam a panaszaimat a hullámzóan visszatérő ingerről, ami többségében csak este és éjszaka jön elő lefekvéskor (tusolás, ürítés után), de van hogy napközben is megmarad és többségében az ürítés után erősödik fel a probléma, ahogy telítődik a hólyag, vagyis idő telik el, az esetek nagy részében enyhül az inger is.
Meghallgatta a doktor úr a problémámat, megnézet, hogy a nőgyógyászati leletem negatív e (az), majd felírt két gyógyszert az egyik egy 5mg-os Vesicara 1*1, a másik pedig Nolicin400mg 2*1. Már lassan egy hete szedem ezeket, de nem múlt, hanem inkább ismét felerősödött a probléma, az 1-2 év alatt párszor fordult elő, hogy napközben is van ingerem, de most pár napja ismét erősen van). Illetve kaptam egy teljes vizelet beutalót ismételten (nem tenyésztéses), bár az korábban sem mutatott sajnos semmit, mert a háziorvos többször elküldött ilyenre. Annyit mondott az orvos, hogy vannak olyan kórokozók, amik már lejen vannak de semmilyen vizsgálattal sem lehet kimutatni őket, de már panaszokat okoznak. Úgy érzem nem előre lépés történt, hanem hátra :( Korábban szedtem Rowatinex-et, Tőzegáfonyát és Urzinol-t is, egyik sem volt hatékony, talán a nagy dózisú C vitamin-tól jobb lett de arra sem fognám rá igazán, mert mivel intermittálók a panaszok, lehet csak jó hullámban szedtem. Mi a véleménye a leírtak alapján mi(k) lehet(nek) a problémák, hogy a fenti kezelés nem segít, és azt figyelembe véve, hogy vizelés után erősödik fel, illetve mosakodás (mechanikai hatás) után, de már napközben is... Előre is nagyon szépen köszönöm a visszajelzést! Dia

Tisztelt Mezei Doktornő!

Az urológus, akihez járok, azt mondta, legközelebb "letapintja katéterrel" a húgycsövemet. Kissé szorongok ettől a vizsgálattól, kérdezni szeretném, mennyire fog fájni, ill. miben tér el egy sima katéter behelyezéstől, valamint közben más irányból is fog-e valamit kitapintani a doktor, pl. végbélen keresztül. Köszönöm válaszát!

Kedves Roland!

Maga a vizsgálat egy egyszerű katéterezés, helyi érzéstelenítésben, ha "csak" ennyi fog történni. Nem kellemetlenebb mint egy sima katéter behelyezés, csak itt a végén a katétert kivesszük, nem marad bent, kellemetlen de nem különösebben fájdalmas.
Üdv: Mezei Tünde

Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a páromnak merevedési zavara van. Egyik pillanatba van merevedése, van olyan nap, aktus hogy a másik pillanatba 2. menetnél nem megy, mire a behatolás történik, lelankad, és kétségbe esik. Megfelelési kényszere van, ő meg akar, nekem felelni mindig azt mondja. Ez mitől van? Lehet rajta segíteni? Vagy csak gyógyszerrel lehet? Mert kétségbeesett nagyon. Köszönöm a válaszát.

Kedves Dzsudy!

Fontos lenne azt tudni, hogy az első aktus milyen hosszan tart, ez alatt partnere pénisze mennyire merev, milyen hosszú előjáték előzi meg a behatolást, partnere hány éves, van-e valamilyen betegsége?
Ha az első aktus mindkettejük számára kielégítő és az teljesen rendben megy akkor azt gondolom hogy esetleg a 2 aktus között hosszabb idő kell míg partnere "regenerálódik", legyenek picit nagyobb türelemmel saját maguk és a másik iránt
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

28 éves férfi vagyok. Körülbelül 6 éve diagnosztizáltak herevisszér tágulatot, akkor az orvos azt mondta azzal még nem kell foglalkozni. Valójában panaszom sincs, csak két apró csomó van a visszéren. Ön szerint érdemes ezzel bármit kezdeni? Folyton hidegebb a terület, mint a testhőmérsékletem így nem gondolom, hogy ezzel baj volna, illetve sem fájdalmat sem egyéb problémát nem észlelek, csak mégis érezni azt a visszeret.

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel: Norbert

Kedves Norbert!

Egyetlen nagyon fontos körülményt nem említett, hogy van-e gyermeke.
Herevisszér tágulat kezelése mindenképpen műtéti, de nagyon kevés eset az amikor egyáltalán kezelni kell: az egyik ilyen ha panaszt okoz, ami lehet fájdalom vagy egy folyamatos húzó érzés.
A másik, ha spermakép romlást okoz. Azt javaslom, hogy keressen fel egy andrológust, akik fognak egy spermakép vizsgálatot csinálni, és a kezelés szükségessége ettől fog függni, illetve ennek az idejét is meghatározzák.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

Az lenne a kérdésem, hogy a vizelet ürítésekor égető , csípő érzetem van. Mi lehet a gond, hova fordulhatok. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel:
M. Zoli

Kedves Zoli!

Panaszai hátterében feltehetőleg fertőzés áll, ennek tisztázására vagy keresse fel háziorvosát vagy urológiai szakrendelést ahol egy vizelet vizsgálat után megfelelő terápiát fog kapni. Addig is igyon sok folyadékot, szedjen tőzegáfonyát és nemi életet óvszerrel éljen csak.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

Fiúknál/férfiaknál a tesztoszteron termelés és a lábméret között összefüggés lehet? Férfiasabb, akinek nagyobb a lába?

Üdvözlettel
D.

Kedves Detrusor!

Ilyen jellegű összefüggéseket nagyrészt a bulvársajtóban lehet olvasni, tudtommal nem született még tudományos cikk belőle (most rákeresve sem találok) Így sajnos erre nem tudok válaszolni.
Üdv: Mezei Tünde

Helo Doktornő

Az a helyzet, hogy volt egy fél fityma körülmetélésem, kb a felét vágták le, és a makkomnak a fele lóg ki, szóval fél fitymám van, mivel odáig hatolt a fitymaszűkület annak idején. Na most, én arra gyanakszok hogy kaptam egy súlyosabb gombás fertőzést, mert most van egy fehér színű vékony halovány csík megint ott, ahol pont levágták a fél fitymámat, szóval arra tippelek, hogy kiújult a fitymaszűkületem, és lehet egész fityma levágást kell nekem javasolni, annyira szerencsétlen helyzet, hogy el se hiszem, meg kicsit bőr érzékeny is vagyok... Nem tudom hova forduljak ez ügyben, az orvos aki csinálta a műtétet annak idején, az már magán orvos lett, pénzeshez nem akarok menni, a 16. kerületi urológián meg az orvos miközben megvizsgált épp telefonált, hogy milyen bútort szereljen be a szobájába... Ráadásul volt vagy 3 szerelmi csalódásom is fiatal húszon éves orvos tanoncokkal, és ez az egész annyira komikus, hogy már nem tudom mit csináljak, de tényleg. Ráadásul még csak 25 éves vagyok.. És már nincs élettársam vagy több mint két és fél éve, szóval lehet nem is lesz már, és inkább kéne hagyni a francba az egészet nem ?

Kedves Dave!

Kissé zavaros nekem amit írt, de haladjuk szépen, sorban. Azt írja, hogy gyanúja van hogy esetleg egy gombás fertőzést összeszedett: ebben az esetben javaslom a bőr és nemibeteg gondozó felkeresését, fertőzésekkel ők foglalkoznak.
HA úgy érzi, hogy ismét beszűkült a fitymája (ez részleges körülmetélésnél előfordulhat) akkor feltétlenül javasolt urológia felkeresése, ha nem volt megelégedve a szakrendelőben dolgozó kollegával, úgy bármelyik kórház urológiai ambulanciájára befáradhat, elküldeni nem fogják, csak tájékozódjon előtte, hogy hol dolgoznak előjegyzéssel és ennek megfelelően kérjen időpontot.
Ezzel mindenféleképpen foglalkoznia kell és azt hiszem 25 évesen nem szabad erre legyinteni, korábbi szerelmi csalódásait pedig próbálja figyelmen kívül hagyni.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő!
Januárban tőltöttem be az 50-et. Eddig még nem jájtam urológusnál, de ahogy itt is olvastam, most már illő lenne. Nagy panaszom nincs, bár mint lentebb olvastam egy "kollégánál" a vizeletem sugara nekem is hagy némi kívánni valót. Férfiasan bevallom kicsit tartok a vizsgálattol és engem zavarna is, ha egy férfi vizsgálma. Tudom butaság, de nekem még a fogorvosom is Nő. Szerencsémre a Dél-pesti korházhoz tartozom. Volna rá mód, hogy Önhöz kérjek időpontot?
Koszönettel
Tamás

Kedves Tamás!

Lassan bizony itt az ideje a prosztatarák szűrésnek. Sajnos az utóbbi időben nehéz engem utolérni a kórházban, de szerencséje van mert rajtam kívül még 4 női urológus dolgozik a Dél-pestiben, ezért hétfő vagy szerdai napon keresse fel az ambulanciát rendelési időben, akkor kolleganőhöz fog kerülni.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

Húgycsőszűkület gyanúját milyen tünetek vetik föl (ffi), és diagnosztizálása hogyan zajlik?
Előre is köszönöm!

Kedves Timur!

Húgycsőszűkület kialakulhat elsődlegesen illetve másodlagosan is, ritkább az, ha elsődlegesen alakul ki. A diagnózist megkönnyíti, ha tudjuk, hogy a betegnek volt már korábban húgycsövön keresztül urológiai beavatkozása (ez lehet akár katéterviselés is)
Tünetei között szerepel a csökkent vizeletsugár, az elhúzódó vizeletürítés, húgyhólyagban vizelés után marad vizelet és ennek talaján visszatérő fertőzések lehetnek. Ezek a tünetek nagyon hasonlóak a prosztatamegnagyobbodás tüneteihez.
A helyes diagnózis felállításában segít a vizeletáramlás vizsgálat (uroflowmetria), húgyhólyagtükrözés, kontrasztanyaggal a húgycső feltöltése (urethrografia). Természetesen ezek közül nem kell minden végigcsinálni, sokszor egy is elég a diagnózis felállításához.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő!

Éppen külföldön tartózkodom üzleti úton és sajnos nem tudok senkihez sem fordulni, lévén nincs egészségbiztosításom ebben az országban.
Arról lenne szó hogy önkielégítést végeztem és az ondóm állaga olyan volt mint a túró, ami eddig nem fordult velem még elő, mondjuk az utóbbi időben nem élek rendszeres nemi életet a stresszes életmódom és a sok utazás miatt.
Kell-e aggódjak, forduljak azonnal orvoshoz vagy elég miután hazautaztam.

Válaszát előre is köszönöm:
Sándor

Kedves Sándor!

Aggodalomra semmi oka, ez teljesen természetes jelenség, hogy az ondó besűrűsödik egy idő után, ha nincs rendszeres "ürítve". Ezzel sem külföldön sem itthon nem kell orvost felkeresnie, ez egy természetes folyamat.
Üdv: Mezei Tünde

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés