Dr. Mezei Tünde

Urológus szakorvos jelölt

Orvosi egyetemi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen végeztem. Az egyetem elvégzését követően a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Urológia osztályán kezdtem el dolgozni Prof. Tenke Péter irányítása alatt. A kórház urológiai ambulanciáján szerdánként rendelek 8-15 óra között.

Az urológián belül fő érdeklődési köröm a nőgyógyászati urológia.
Már az egyetem mellett elkezdtem dolgozni az Országos Mentőszolgálatnál részállásban, melyet a mai napig csinálok, mint mentőorvos.

Tisztelt Doktornő!
Pár éve, feltehetően idegi alapon a herezacskóm gyakran összehúzódik(külső hőmérséklettől függetlenül). Általában több órát marad úgy, gyakran naponta többször is. Úgy kell elképzelni, mintha hideg vizben ülnék.
Okozhat-e ez hosszútávon hererákot, vagy bármilyen szövődményt? (Feltételezem hogy igy magasabb hőmérsékleten vannak) 22 éves vagyok.

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves János!

Az, hogy valami idegi alapon történik az általában egy kizárásos diagnózis ami azt jelenti, hogy minden mást ki kell zárni és ha nem találunk szervi elváltozást akkor lehet ezt mondani. Gondolom nem történt kivizsgálása, nem látta még urológus, érdemes lenne felkeresni, egy here UH-ot készíteni.
Hosszú távon nem gondolnám, hogy ez a problémája okozhat daganatos betegséget, de mindenképpen javaslom a kivizsgálást.
Üdv
Mezei Tünde

Kedves Doktornő!
Urodynámiával hólyagfunkció zavarok kivizsgálásával kezelésével foglalkozó doktorNŐt tudna mondani Budapesten és környékén? Köszönettel L.

Kedves Lily89!

Ahol én dolgozom (Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház) ott doktorNŐ csinálja az urodinámiát, őt tudom ajánlani.
Üdv
Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a herém fölött ilyen kis potyok vannak de nem olyan feltünő, de van olyan amit ha megnyomok erzekeny picit, de amugy nem nagyon zavar csak nemtudom ez normális-e, olvasgatam interneten mi lehet ott az irták teljesen normális valakiknek, más valami zsircsomot irt, vagy azt hogy mert borotvaljak azert ez mondjuk akar lehet mert mikor borotvalom erzödik hogy ott érzékenyebb stb.. es igy nem nagyon tudom, ha tudna adni egy emalit vagy valamit akkor képet tudnák csatolni ugy jobban latszik hogy mi is a bajom, mert igy nem nagyon tudom leirni. :)
Segítségét előre is köszönöm Doktornő!

Kedves Gergő!

Ahogy leírja, ezek a "pöttyök" a bőrén láthatóak és inkább a bőre érzékeny mint maga a here, ha ez valóban így van akkor ez inkább bőrgyógyászati probléma mint urológiai, így inkább bőrgyógyász felkeresését javaslom.
Üdv
Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!

A tavalyi év elején enyhe, tompa herefájdalmam jelentkezett a bal oldalon, nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, gondoltam majd elmúlik. Pár hónap múlva, mivel a fájdalom nem múlt, elmentem szakemberhez, vettek mintát és vizeletet nemi betegségekre, de minden negatív lett. Az orvos jegelést/ polcolást ajánlott, és gyulladáscsökkentőt írt fel, mondván ez a mellékhere gyulladása lehet.(a heréimen semmilyen elváltozás nem volt, és most sincs)
Két hónappal később sem múltak a tüneteim, így felkerestem a Semmelweis Egyetem urológiai klinikáját, ahol ugyan azt mondták, jegeljem,polcoljam....vagy ha nagyon zavar,szívesen eltávolítják o.O
Sajnos én is, mint sokan mások, sokszor a munkát az egészség elé helyezem, még ma is érzem a tompa fájdalmat, de orvoshoz azóta nem jutottam el.
Így a kérdésem az lenne hogy mit tegyek? Elmúlik egyáltalán ez a fájdalom, vagy valami spéci gyógyszer kell, esetleg a nemi élet teljes megvonása hónapokig.
Állandó partnerem van, teljesen egészséges a papírok szerint ő is. Volt vérvizsgálatom, minden oké, vért is adtam azóta a vöröskeresztnek. Onnan sem jött semmi negatív.

Segítségét előre is köszönöm Doktornő!

Kedves Attila!

Mivel, ha jól értem, nem sikerült kideríteni, hogy mi a panasz oka ezért sajnos azt sem tudom megmondani, hogy el fog-e múlni ez a fájdalom. Amennyiben kizárták a daganatos betegséget, abban az esetben mindenképpen a konzervatív terápiát kellene megpróbálni, nem hiszem h a here eltávolítása lenne a megfelelő kezelési mód.
Írja, hogy a munkát helyezte előtérbe, gondolom akkor az orvosi utasításokat (pihenés, jegelés, polcolás, szoros alsónadrág viselése) sem sikerült maradéktalanul betartania, pedig ezek alappillérei a panaszok javulásának. Kizárta-e sebész az esetleges sérv lehetőségét? Akár az is okozhat ilyen panaszokat, ill herevisszértágulat is (here UH-al ki lehet zárni) Nemi élet megvonása nem indokolt az Ön esetében.
Azt tanácsolom, hogy az orvosával egyeztetve zárjanak ki mindent ami ilyen panaszokat okoz, tartsa be az utasításokat (akár menjen el táppénzre h meglássa a pihenéstől javulnak-e a panaszai)
Tovább lépni csak ezek után lehetséges.
Üdv

Kedves Doktornő!

1. 6-7 éves korban lezajlott visszatérő cystitisek és felnőttkori prosztata-, ill. vizelési panaszok között lehet-e összefüggés?
2. Látszatra teljesen ép penis (nem gyulladt, nem görbült, nem rövid a fék stb.) mitől lehet olyan értelemben érzékeny, hogy a szexuális aktus során egyrészt fáj, ha erektált állapotban a has felé nyomják, másrészt a behatolás is időnként fáj a féknél (amely nem rövid), én szisszenek föl, nem a partner (és ez mindig is így volt)? Ha ezzel a problémával orvoshoz fordulok, hogy nézik meg? (Nyilván nem elvárás a helyszínen erekciót produkálni.)

Köszönöm szépen előre is!
R.

Kedves R!

1. Ez ugye attól függ, hogy gyermekkorban mi okozta a visszatérő fertőzéseket, mert ha pl egy anatómiai rendellenesség van a háttérben akkor előfordulhat, hogy van a panaszok között összefüggés.
2. Nyilván egy erektált pénisz "mozgástere" korlátozottabb, mint ha nincs tele vérrel, ezért ez egyéni különbségeket mutat, hogy ki mennyire tudja pl a hasáig hajtani. Ha mindig a féknél érez fájdalmat akkor lehet, hogy van egy relatív fitymafék rövidülése és amiatt érzékeny. Ne izguljon emiatt nem kell merevedést produkálnia a rendelőben, nyugalmi állapotban vizsgálják meg és a panaszai alapján fognak egy terápiás tervet felállítani.
Üdv
Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!

Egy olyan problémám lenne, hogy körülbelül egy hónapja volt fitymafék műtétem rövid fitymafék miatt. A műtét gyorsan lezajlott, helyi érzéstelenítéssel valamint lézeres késsel, nem volt semmi gond. Azt tanácsolták várjak két hetet utána, míg újra nemi aktus történik. Semmi problémám nem volt vele, betadinos oldattal kentem, valamint neogranormon kenőccsel naponta. Letelt a két hét, már jó ideje, a seb teljesen begyógyult, . Viszont közösüléskor, amikor behatolnék a páromba, még mindig feszülő fájdalmat érzek a fitymafék helyénél. Olyan, mintha még mindig feszülne a fék, és nem tudom fájdalommentesen behelyezni a péniszem a barátnőmbe. Ezért szeretném a segítségét kérni, hogy mik a teendők ilyenkor, valamint miért van ez a probléma?!

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Balázs!

Előfordulhat, hogy a metszés úgy gyógyul be, hogy hegesedik egy kicsit a szövet és emiatt lehet, hogy valóban feszül még ott a bőr, ezt könnyen tudja ellenőrizni, ha merev állapotban visszahúzza a bőrt akkor lát-e feszülést a fék helyén, ha igen akkor ez sajnos azt jelenti, hogy túlságosan jól begyógyult a sebe. Picit próbálja meg krémmel lazítani (pl körömvirág krémmel) Ha nem javul a helyzet akkor meg kell keresnie az Önt operáló doktort és megmutatni a problémáját, előfordulhat, hogy még egy beavatkozásra lesz szükség.
Üdv

Tisztelt Doktornő!

Páromnak három napja, pirosság jelent meg a makkján, illetve ma reggelre mintha, pár piros pötty is jelentkezett volna. Miután bekente Canesten krémmel el is tűnt. Azt mondja nem fáj, nem viszket. Első nap bekente másnapra eltűnt, aztán hagyta, mára pedig mintha piros pöttyök is lettek volna rajta, ismét elkezdte kenni, délutánra a pöttyök nem láthatók, a pirosság megvan.
Mielőtt ez történt volna már két hete kezeltük Canesten krémmel, ( több alkalommal visszatérő problémám volt, többször voltam nőgyógyásznál, a doktornő irt fel nekünk Omicral gyógyszert , hüvelykúpot nekem, ö javasolta hogy a páromat kezeljük ezzel a krémmel) ezelőtt azonban páromnak soha nem voltak tünetei, de a nőgyógyász azt mondta, hogy az esetleges visszafertőződés elkerülése végett öt is kezeljük. Két hete nem is voltunk együtt. Máskor is használtuk már ezt a krémet. Nem értjük mitől lehet, előtte soha nem volt (látható) problémája, most pedig a kezelés alatt előjött?
Egy hete szokott le a cigiről, egyik napról a másikra, esetleg ez változást eredményezhetett az immunrendszerében?

Üdvözlettel: Roxána

Kedves Roxána!

Abszolút előfordulhat, hogy párja immunrendszere legyengült annyira, hogy most látható tüneteket okoz az esetleges gombás fertőzés, de sajnos ezt így látatlanban elég nehéz megmondani.
Javasolom a párjának hogy keresse fel a bőr és nemibeteg gondozót vagy esetleg egy bőrgyógyászt és mutassa meg a problémáját, felesleges otthon kísérletezni különböző kenőcsökkel, főleg úgy, hogy lehet hogy teljesen más probléma áll a háttérben.
Mindenesetre amíg nem oldódik meg a probléma addig szigorúan csak óvszerrel szeretkezzenek.
Üdv

Tisztelt Doktor Nő!
Én egy 21 éves szexuálisan eléggé aktív srác vagyok tehát szinte minden nap végzek önkielégítést,és partnereim is eléggé sűrűn szoktak lenni. Viszont nemrégen kb. 2,5 éve kis mértékben jobbra görbült a péniszem és ugyanezen az oldalon oldalt közvetlenül a makkom alatt egy horpadás,egyenetlenség is látható,tapintható de csak ha áll a farkam,ha lankadt akkor ez az egyenetlenség nem látszik és nem is tapintható viszont az enyhe görbülés megvan és ha lankadt állapotban erősen oldalra (jobbra) hajlítom a péniszem akkor enyhén fáj is de nem mindig. Lehetséges hogy a sok szexeléstől és önkielégítéstől lett ilyen. Ilyen lehetséges? Nagyon megijedtem mivel nem emlékszem rá hogy eleinte is ilyen lett volna a péniszem emiatt kb. másfél éve elmentem több urológushoz is akik viszont semmiféle eltérést nem találtak és az UH-os vizsgálattal sem találtak semmiféle hegesedésre,göbre utaló jelet. Aztán az egyik urológus induratio gyanújával elküldött egy andrológushoz is ahová az andrológus szakorvos kérésére vittem a merev hímvesszőmről készült képet,valamit a szakorvos is megvizsgált mind fizikálisan mind UH-al viszont semmi hegesedére,göbre utaló jelet nem talált tehát az andrológus kizárta a feltételezett induratiot és azt mondta hogy teljesen egészséges vagyok. Tavaly márciusban voltam kontroll vizsgálaton ahová szintén vinnem kelletett friss képeket amiket az orvos megtekintett és azt mondta semmiféle teendő nincs és hogy nyugodjak meg.Nagyon be vagyok parázva ugyanis imádom a szexet és félek hogy valami baja lett a farkamnak. A görbület a vizsgálatok óta eltelt 2,5-3 évben nem hinném hogy fokozódott volna és szexuális életemmel sem volt eddig semmi probléma és a behatolással sem volt eddig semmi baj,csupán néha azt vettem észre hogy szex közben mintha néha kicsit csökkent volna a merevedésem de végül is tudtam szexelni csak mintha nem lett volna ugyanolyan kemény, nagyon félek hogy elvesztem a férfiasságomat és hogy lehet nem szexelhetek többé. Menjek újabb vizsgálatra vagy ha induratiom lenne akkor az egyértelműen kiderült volna a vizsgálatok alkalmával?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves István!

Megnyugodhat, biztos, hogy nem az önkielégítéstől, illetve a szextől lett ilyen a pénisze, nyugodtan éljen nemi életet.
Elmondja, hogy ez a görbület az utóbbi időben nem fokozódott, nem okoz problémát szex közben és anno kizárták az induratiot, de sajnos ez nem jelenti egyértelműen azt hogy nincs.
A budapesti Honvéd kórház urológiáján dolgozik egy doktornő aki kifejezetten a Peyronie betegséggel (induratio) foglalkozik, érdemes lenne Őt felkeresni, Ő biztos egy megnyugtató választ tud majd Önnek adni.
Üdv

Tisztelt Doktornő!

Egy elkeseredett, 44 éves nő vagyok. Gyermekem sajnos nincs, nem estem teherbe, de nem tettem még le róla. A panaszom amivel felkerestem: állandó "felfázásos" tünetek, melyek kb. két éve állandósulnak. Főleg szexuális együttlét után. Egy évben többször is megyek a háziorvoshoz, hogy ég, fáj....végeztek tenyésztést, minden alkalommal az e coli baktériumot találták a vizeletben, igen nagy mennyiségben (2600). Volt, hogy elküldtek az urológushoz az kezelt, volt, hogy a körzetim adott gyógyszert, mint legutóbb is (két hete). Zifrant kaptam, de úgy érzem, hogy semmit nem ért, fáj a derekam, a veséim, levert vagyok, állandóan szomjas is...gondolom a gyulladástól. Vissza akartam menni az urológiára ahol már egy éve jártam ugyanilyen panasszal és ugyanilyen magas baktérium számmal, de elküldtek vissza a körzeti orvoshoz, mondván, hogy túl sok a beteg, kezeljenek ők. Azt hiszem, hogy egy 2600-as baktérium szám és a notorius tünetek,gyulladások indokolnának egy szakorvosi ellátást. Most is rosszul érzem magam, fáj a vesém, ég lent mindenem....Vitagyn-C hüvelykrémet szoktam alkalmanként használni, hogy helyrerakjam a flórámat, valamint folyamatosan szedem a tőzegáfonya kapszulát. A páromat egy éve kivizsgálták az urológián (ondó vizsgálat) ő nem hordozott semmilyen bacit amit átadhatna. De mindig a szexuális együttlét után fokozódnak a tünetek. Nagyon szeretném ha valaki végre meggyógyítana, így csak szenvedek, pedig próbálok odafigyelni és megtenni minden tőlem telhetőt. Gondolom most elsősorban a bacik kiírtása lenne a cél a vizeletből, utána a megelőzés, a fenntartásra való odafigyelés már más téma lenne (UroVaxom-ot javasolja a doktornő?? Ezt mikor kell szedni az antibiotikum kúra után, vagy mellett??? És milyen antibiotikum lenne megfelelő, mert a Zifran szerintem nem:( Köszönöm előre is ha segít doktornő a válaszával! Üdvözlettel: Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!

Mivel a panaszai hátterében mindig kitenyészett az E.coli ezért ezt kell kiírtani első körben, amennyiben a Cifran nem volt jó akkor váltani érdemes, de ha történt tenyésztés, akkor kell h legyen egy antibiogram, hogy milyen antibiotikumra érzékeny a bacilus, mivel lehet kezelni, ebben látatlanba nem tudok segíteni sajnos, ezt Ön látja. Urowaxomot nem ajánlott addig szedni amíg van kimutatható baktérium a vizeletében, azt megelőzésre érdemes használni.
Antibiotikum mellé érdemes gyulladáscsökkentőt szedni, mert az antibiotikum elpusztítja a baktériumokat de a gyulladás csak lassan múlik el, azt érdemes külön kezelni.
Amit eddig használt (tőzegáfonya, vitagyn C) azt érdemes folytatni, mellette sok folyadékot fogyasztani.
Azonban mindenképpen urológus szakorvossal kellene konzultálni és egy következetes kezelési tervet felállítani, illetve a megelőzésre is hangsúlyt fektetni. Ajánlom hogy keressen egy olyan orvost akiben bízik és akivel együtt tudnak működni.
Üdv

Kedves Doktornő!

Nagyon szépen köszönöm válaszát. Még egy utolsó kérdésem lenne: milyen gyulladás csökkentőt javasolna, általánosat? Pl. mit??? És azt az antibiotikum szedése mellett, vagy után?
És egy tényleg utolsó kérdés: a doktornő esetleg nem tudna vállalni? Tanácstalan vagyok, hogy kihez forduljak:(
Köszönettel: Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!

A kórházat ahol én dolgozom bátran merem ajánlani, keddenként rendel egy urológus hölgy aki nőgyógyászati urológiával foglalkozik, hozzá lehetne időpontot kérni ( ezt a Jahn Ferenc Dél-pesti kórház honlapján megtalálja a telefonszámot).
Gyulladáscsökkentőt már az antibiotikum mellett érdemes elkezdeni pl. aceclofenac, diclofenac vagy nimesulid hatóanyagút szoktunk ajánlani.
Sajnos a panaszaira nagyon jellemző hogy általában szexuális együttlét után jelentkezik, mások is általában erről számolnak be, szükséges lesz majd néhány életmódbeli változtatás is, hogy ezt a kellemetlenséget el tudják kerülni és ne okozzon ez gátlást a szexuális együttlétekben.
Üdv

Üdvözlöm.
67 éves vagyok és nemrég vettem észre hogy a jobb oldali herém néha enyhén fáj.Időnkén mintha körülötte lévő nyirokerek megduzzadnának.Önvizsgálatnál sem keményedést sem csomót nem éreztem sehol.Talán a jobb oldali mellékherém mintha érzékenyebb lenne.Bal oldalon minden normális rendben van.Vizeletem normális.Üdv.László

kedves László!

Mindenképpen javasolnék egy urológiai vizsgálatot, here UH-al egybekötve. Panaszai alapján a daganatos betegség nem merül fel, de az ördög nem alszik. Amennyiben mellékheréjét érzékenynek érzi úgy felmerül egy esetleges gyulladásos folyamat is, éppen emiatt szükséges a szakorvosi vizsgálat. Előfordulhat hogy kialakult egy herevisszértágulat, amit Ön nyirokereknek tapint, azok inkább vénák lesznek, és emiatt érez fájdalmat, erre is van megoldás: életmódbeli változtatások, végső esetben (a fájdalom intenzitásától függően) akár műtéti megoldás is lehetséges.
Ha már felkeresi az urológust akkor az évenként ajánlott prosztatarákszűrést is elvégezhetik, amennyiben ez eddig nem történt volna meg.
Üdv: Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!
Néhány napja a bal herém hátsó részén néha elmúló, néha visszatérő enyhe, tompa fájdalmat érzek, tapintásra mintha ott valami megnagyobbodás jelentkezne. Korábban is előfordult ilyen évente 1-2 alkalommal, de maximum egy nap alatt elmúlt. Más tünet (vizelet, szexuális probléma, stb) nincs. Pár éve megnézettem urológián, nem találtak semmi problémát. Most is elmentem szakorvoshoz, ahol vizsgálták tapintással, ultrahanggal, két különböző vizeletvizsgálattal, prosztatavizsgálattal és megállapították, hogy semmi probléma nincs, majd elmúlik, nem kell semmit csinálnom vele.
Ez nem igazán nyugtatott meg, hiszen valami oka csak van ennek, ráadásul a vizsgálat óta eltelt pár nap és még mindig megvan a probléma.
Mit lehetne ezügyben tenni?
Köszönöm válaszát!

Kedves Ferenc!

Ha van egy kitapintható, fájdalmas csomó akkor azt biztos hogy látni lehet ultrahanggal, amennyiben azt mondtak hogy nincs semmi gond az kb azt jelenti, hogy rosszindulatú daganatot kizártak, de az még lehet cysta, gyulladás, vérömleny stb, látatlanba nehéz megmondani. Javaslom szoros alsónadrág viselését, gyulladáscsökkentő kezelést, a here polcolását, jegelését. Amennyiben panaszai ismét előfordulnak forduljon urológus szakorvoshoz.
Üdv: Mezei Tünde

Tisztelt Doktornő!
45 éves vagyok. Korábban 3-400 ml-t is befogadott a húgyhólyagom, igaz, sürgető inger közepette, mostanra már néha úgy ránézésre egy decivel is rohannom kell a WC irányába. Ezek már régi dolgok, látta őket orvos sokszor, semmi akut. Kérdésem, nem lehet-e feltöltéses hólyagtágítással segíteni a panaszaimon ahelyett, hogy pl. a Vesicare-rel mérgezném, kínoznám a gyomromat a végtelenségig. Köszönöm előre is, B.

Kedves B!

Panaszain segíthet a hólyagtágítás, de mielőtt ezt javasoljuk pl, vizeletvizsgálat, hasi UH, hólyagtükrözés, urodinámia szükséges. Hólyagtágítást Magyarországon sikerrel kevesen végeznek, érdemes az ezzel foglalkozó szakemberekhez fordulni.
Üdv:Mezei Tünde

Kedves B!

Panaszain segíthet a hólyagtágítás, de mielőtt ezt javasoljuk pl, vizeletvizsgálat, hasi UH, hólyagtükrözés, urodinámia szükséges. Hólyagtágítást Magyarországon sikerrel kevesen végeznek, érdemes az ezzel foglalkozó szakemberekhez fordulni.
Üdv:Mezei Tünde

Köszönöm szépen a gyors válaszát kedves Doktornő.Igen van panaszom ezzel kapcsolatban és a területi szakrendelői ellátásról negatív és rossz tapasztalataim vannak.Hosszú évtizedekig a 20.kerületi Virág Benedeki házi orvosi rendelőben volt a házi orvosom,de a betegségemből eredendően a tartózkodási helyem meg változott és most más területi szakrendelőhöz tartozom.Még egyszer:köszönöm szépen a kedves válaszát!Kezeit csókolom:János.

Kedves János!

Amennyiben nincs jó tapasztalata a szakrendelővel akkor kérjen időpontot a kórházba az egyik doktorhoz, meg fogják nézni.
Üdv

Tisztelt Doktornő.Kérdésem a következő Pest megyében élek és szeretnék szak vizsgálat céljából a Dél-pesti Kórház Urológia osztályán meg jelenni vizsgálat céljából.Nyirok mirigy daganaton estem át,de a CT vizsgálati eredményem 6 cm-es prosztata meg nagyobbodást mutatott ki.Tisztelettel:Szabó János

Kedves János!

Azt nem említi, hogy panasza van-e vagy egy általános szakvizsgálatot szeretne. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház urológiai ambulanciája elsődlegesen a területi szakrendelők által beutalt, továbbá a műtétre készülő, vagy műtét után kontrollra érkező betegek ellátásával foglalkozik. Amennyiben általános urológiai vizsgálatot szeretne, úgy a területi urológiai szakrendelőkben jelentkezzen vizsgálatra és ha ők további vizsgálatokra utalják úgy előjegyzést kell kérni a kórház urológiai ambulanciájára.

Üdv: Mezei Tünde

Kedves Tünde!
Gyakori és vissza-visszatérő felfázással jártam az utóbbi években urológusnál, nőgyógyásznál. A fertőzésre mindig valamilyen antibiotikumot kaptam, gondjaim-bajaim csökkentek, de vizeletvisszatartási problémáim továbbra is fennállnak. Nemrég szültem, a gyerek fél éves, a szülés óta ezek a panaszok fokozódtak. Életkoromból adódóan (35 év) még szeretnék aktív és teljes életet élni, kérem ebben segítségét.
Köszönettel:
Eszter

Kedves Eszter!

Nem írta le pontosan, hogy a vizeletvesztés pontosan mikor és milyen körülmények között történik (éjszaka, tüsszentésre, kíséri-e sürgető vizelési inger stb.)
Amennyiben kizárták a fertőzést, úgy szülést követően általában stressz-inkontinencia szokott kialakulni. Első körben minden képpen a gáti izomerősítő tornát javaslom, amit megtanulhat önállóan is az internetről vagy kérheti gyógytornász segítségét is. Ezt rendszeresen kell végezni és kitartóan de higgye el hogy remek eredménnyel jár, az életminőségét nagyban tudja segíteni illetve a panaszait is megszüntetheti, amennyiben 2-3 hónap tornázást követően is fennállnak a panaszai úgy érdemes további kivizsgálás, más kezelési lehetőségek megpróbálása.
Amennyiben kíséri a vizeletvesztést sürgető inger (urge-inkontinencia), úgy gyógyszeres teràpia jön szóba. Természetesen a gáti itomerősítő tornával nem tud mellé lőni, azt mindenképpen érdemes elkezdeni.
Üdv: Mezei Tünde

Üdvözlöm!Pár hónapja nagyon betegnek érzem magam!Sokszor visszatartottam a vizeletem,hosszabb időn át!Amikor rámjön a pisilés nagyon rosszul vagyok,ráz a hideg,olyan is volt hogy melegség jött rám,de nem mindig tudom visszatartani,és az a legrosszabb hogy már halucinálok is ami a mindennapjaimat teljesen tönkreteszi!Milyen betegség tünetei lehetnek ezek?Köszönöm válaszát előre is!

Kedves Mária!

Azok alapján amit leírt kicsit nehéz diagnózist felállítani, nem igazán értem, hogy miért tartotta vissza sokáig a vizeletét, kicsit később meg azt írja h nem m indig tudja visszatartani. Az hogy vizelési ingere van és rázza a hideg az abszolút lehet egy felfázás tünete, azonban ebbe a tünetcsoportba a hallucináció már nem igazán fér bele. Én javasolnék egy kivizsgálást, nem csak urológiait, érdemes lenne a háziorvosát is felkeresni és beszámolni a fenti panaszokról.
Üdv: Mezei Tünde

Kedves Doktornő,

köszönöm szépen. Melyik orvost javasolja, aki szerda délutánonként ráér, és viszonylag könnyű hozzá bejutni?
Köszönettel R.

Kedves Richard!

3 doktor rendel szerdánként, mindhármukat tudom ajánlani. Új rendszer van, időpontot kell kérni, így a várakozást minimálisra lehet csökkenteni, az ezzel kapcsolatos információkat megtalálja a kórház honlapján.
Üdv: Mezei Tünde

Jónapót.Misi vagyok.Azt szeretném megtudni mitt tudnék tenni az ellen ?Már egy éve ha közősűlők a párommal kető három mozgás és elélvezek.Köszönettel Misi.

Kedves Misi!

Ez attól függ, hogy a párját illetve Önt kielégíti-e a szexuális életük, mert ha igen akkor nem biztos, hogy ezt feltétlenül kell kezelni. Amennyiben ez nem elégíti ki Önöket, érdemes lenne egy urológust felkeresni, mert erre a problémára már létezik gyógyszeres kezelés is akár.
Üdv: Mezei Tünde

Üdvözlöm!
Tavaly decemberben tükrözött meg a Doktornő, majd SP 54-et írt föl. Mostanában nem tudom a kórházban utolérni, így itt kérdezem: ez esetleg interstitialis cystitis gyanúját veti föl, csak egyelőre nem akart ezzel stresszelni?? De az női betegség, nem? (Ez áll a leletben: optikus eszközbevezetés, híperaemiás nyálkahártya, prosztatalebenyek nem obstruktívak. Hólyagban mko. szájadék ép, szabad, hólyagfalak épek.). Vagy rémeket látok? Valamint: hova menjek esetleges kontrollra, illetve milyen kontrollvizsgálatra volna egyáltalán szükség a gyógyszer beszedése után?
Köszönettel: Richard

Kedves Richard!

Sajnálatos módon mostanában nem is fog tudni megtalálni a kórházban. Ami a hólyagtükrözési leletben szerepel az csak annyit jelent, hogy amikor tükröztük akkor gyulladt volt a hólyag nyálkahártyája, de ez nem az interstitialis cystitis-t jelenti. Az interstitialis cystitis mindkét nemben előfordulhat, nőknél gyakoribb de ez nem azt jelenti, hogy férfiakban ne lenne.
A kontroll vizsgálatot javasolom, azt nem írja, hogy panaszai javultak-e vagy ugyanolyanok, de nem baj ha magára néznek UH-al. A kórházban előjegyzés működik, javasolom, hogy kérjen időpontot az egyik kollégámhoz, készséggel meg fogják vizsgálni.
Üdv: Mezei Tünde

Üdvözlöm Tünde!Dani vagyok!Olyan kérdésem lenne Önhöz,hogy a sexshopokban kapható vibrátoros illetve sima prosztata masszírozók ártanak-e a prosztatának?!Lehet-e őket használni örömszerzésre,vagy inkább nem ajánlott?Előre is köszönöm válaszát!Üdv.:Dani

Kedves Dani!

Arra nézve, hogy ezek az eszközök megnövelnék esetlegesen a prosztata daganatos betegségét nincs adat. Nem gondolnám, hogy bármilyen káros következményei lehetne a használatuknak, de a mértékletességet érdemes szem előtt tartani, plusz óvatosan, hogy sérülést ne okozzon.
Üdv

Üdvözlöm azzal a kérdéssel fordulnék önhöz,hogy a 2 hónapos kisbabám az oltás ota megijed,szét tárja a karját a szemét meg mereszti,voltunk már vizsgálatokon és nem tudtak mit mondani hogy mitől van ez nála,és aggódunk hogy mitől lehet! Azt mondták hogy ez nála természetes mivel 35 hétre született!

Kedves Anita!

Köszönöm kérdését, de sajnos urológusként nem tudok érdemben válaszolni a kérdésére. Ezzel a kérdéssel forduljon gyermekgyógyászhoz, vagy neurológushoz.
Üdvözlettel

Kedves Tünde. Köszönöm a kedvességet és a visszajelzést!

Az edényt amibe a vizeletet vittem, kifőztem.

30 éves vagyok aktív szexuális kapcsolttal (heti, két heti 1 alk., de a páromnak nincs panasza). Fogamzásgátlót szedek, de hamarabb jöttek a panaszok, minthogy elkezdtem volna a szedését.

Érdekes megfigyelés, hogy összességében a szexuális együttlét nem ront a panaszon, de az esetleg dörzsölésnél erősödik (talán összefügghet azzal, hogy fürdés után, meg vizelés után erősödik az inger szintén), szex közben megszűnik, és utána pedig a korábbiakhoz képest nem erősödik fel, ezzel így nincs összefüggés, 1-2 óra elteltével az inger megszűnik, és a következő vizelésnél lesz ismét inger (ez persze abban az időszakban, amikor súlyosbodik, akkor nem szűnik meg 1-2 óra alatt akkor folyamatos marad az inger). Az antibiotikumról nem írtam, hogy napi 2 szemet kellett szedni.
A tisztán tartásra mindig is nagyon figyeltem (pl wc utána mosakodás, nedves törló, és irányok stb), tangát nem hordok, fiatalabb koromban ilyen panaszom sosem volt.

Szokott candidás panaszom is lenni ( ilyenkor nem túros, hanem még csak sűrű a váladék), ekkor pedig kúppal, krémmel, és hüvelyflóra helyreállítóval ezek a panaszok gyorsan megszűnnek.

Illetve köldök sérvem is van. Ezek közül valamelyikkel összefügghet még a panasz?

Köszönöm!
Dia

Kedves Dia!

Köszönöm a kiegészítést. Így, hogy szokott hüvelyi fertőzése is lenni, hogy abszolút aktív szexuális életet él felmerül még a krónikus cystitis, esetlegesen, ha minden más kizárható az interstitialis cystitis lehetősége is.
Továbbra is az lenne a javaslatom, hogy keressen fel egy uro-gynecologust, mert az nem jó ha a nőgyógyász illetve az urológus külön-külön kezeli a panaszait, jobb ha egy ember kezében van ez a kezelés mert a 2 panasz szorosan összefügg egymással.
Üdv

Egy pár hónapja írtam Önnek, kaptam is választ, azt nagyon köszönöm! Akkor azzal kerestem, hogy kb 2 éve visszatérő pipilési ingerrel küzdök. Az elmúlt egy évben szinte állandósult, már alig van tünet mentes időszakom. Az esetek többségében vizelés után erősödik fel az inger, illetve esete fürdés után követően, majd amikor fekvő helyzetbe kerülök nagyon kellemetlen. Éjszaka nagyon ritkán kelt fel. Reggelre és nappal többségében enyhülnek a panaszok, de előfordulnak időszakok, amikor nappal is megmarad végig. Voltam a problémámmal házi orvosnál, aki elküldött t.vizelet vizsgálatra és uh-ra, de mind a kettő negatív lett. Nőgyógyászati szűrésem is negatív, kórokozó mentes, P2.
Kb egy hónapja voltam urológusnál, aki a tünetek elmondása alapján felírt egy 5 napos Nolicin400mg kúrát és 5mg Vesicare-t. Az 5 napos kúra utolsó 2-3 napján már ismét egész napra állandósult a pisilési inger, tehát rosszabbodott, és hát megmondom őszintén ezután rögtön 1000 mg C-vitamint elkezdtem szedni, illetve már nem 5, hanem 10mg Vesicare-t egy nap (betegtájékoztató engedte, illetve addig amíg tartott felírt mennyiség), és így kb a kúra után 2-3 nap múlva visszaállt a régi állapot, miszerint pisilés után marad meg az inger és este lefekvéskor erős. Ami még furcsa volt számomra, hogy az elmúlt pár hónapban 2X is kellett vizeletet leadni, t.vizelet vizsgálatra, és mind a kétszer habos volt a vizelet, ami hab nem tűnt el a minta leadásáig látható volt rajta, de az eredmény mégis negatív. Ezért kell aggódni?

Várom a véleményét, és az ötletét, hogy milyen gonddal küzdhetek ön szerint?

Nagyon szépen köszönöm!
Dia

Kedves Dia!

Azon, hogy habos volt a vizelete a gyűjtőedénybe nem kell megijedni, ez nem jelent semmit. Amennyiben nem steril edénybe vizelt úgy előfordulhat h mosószermaradványok voltak benne azért volt habos, amennyiben steril vizeletleadás történt, úgy a steril edényben lévő tartósító anyag tud habos lenni, emiatt ne aggódjon. Több dolgot nem említ, ami fontos lenne, hogy teljes képet kapjunk: mennyi idős, aktív szexuális kapcsolatban él-e stb.
Azonban ahogy leírja abszolút urge panaszokat említ: magyarul sürgető vizelési késztetést. Ez több dolog miatt jelentkezhet, leggyakoribb a fertőzés miatti, de ezek szerint ezt kizárták. Sokszor van olyan is hogy nem találunk a hátterében okot, csak így alakul, ami viszont jó hír, hogy ez gyógyszeresen kezelhető. Nem gondolom, hogy antibiotikumot kellene szednie, sokkal inkább anticolinerg gyógyszert (Vesicare az egyik ilyen típusú gyógyszer). Azok közül azonban ki kell kísérletezni, hogy melyik jó Önnek.
DE!!! Minden olyan dolgot ki kell zárni, ami urge panaszokat okozhat Önnek, az egyik leggyakoribb a fertőzés (amit már kizártak) a másik a daganat, főleg akkor ha gyógyszerre nem reagál a panasza, egy alapos kivizsgálásnak sajnos része a hólyagtükrözés is, de nyilván, ha Ön 19 éves akkor nem ez az elsődleges ami eszünkbe kell hogy jusson.
A javaslatom az lenne, hogy keressen fel el uro-gynecológust (urológus és nőgyógyász egyben) és vele beszéljék át a panaszait, tüneteit az eddigi leleteit.

Üdv

Kedves Doktornő!
Egyik haverom ajánlotta ezt az oldalt ugyanis elmondtam neki is a problémámat,én 21 éves szexuálisan eléggé aktív srác vagyok tehát szinte minden nap végzek önkielégítést,és partnereim is eléggé sűrűn szoktak lenni. És önkielégítéskor gyakran úgy kezdem a dolgot hogy a nadrágomban elkezdem dörzsölni,verni a péniszem. Viszont nemrégen kb. két éve kis mértékben jobbra görbült a péniszem és ugyanezen az oldalon oldalt közvetlenül a makkom alatt egy horpadás,egyenetlenség is látható,tapintható de csak ha áll a farkam,ha lankadt akkor ez az egyenetlenség nem látszik és nem is tapintható viszont az enyhe görbülés megvan és ha lankadt állapotban erősen oldalra (jobbra) hajlítom a péniszem akkor enyhén fáj is de nem mindig. Valamint ha nagyon sűrűn,például naponta,kétnaponta végzek önkielégítést akkor önkielégítés közben is érzek enyhe fájdalmat ezen az oldalon. Haver azt mondta hogy lehet hogy a sok szexeléstől és önkielégítéstől lett ilyen. Ilyen lehetséges? Haver mondta hogy menjek el dokihoz ahová elég para volt elmenni mivel még soha nem voltam.
De aztán csak elmentem a dokihoz aki megfogdosta de semmit nem talált. Ezek után még elmentem két urológushoz akik szintén nem találtak semmit aztán az egyik urológus javaslatára elmentem egy andrológushoz is ahová a szakorvos kérésére vittem a merev hímvesszőmről készült képet,valamit az andrológus szakorvos is megvizsgált mind fizikálisan mind UH-al viszont semmi hegesedére,göbre utaló jelet nem talált és azt mondta hogy teljesen egészséges vagyok. Mitől lehet ez a horpadás? Mert eddig (2 évvel ezelőt) nem volt görbe és erre a horpadásra sem emlékszem és most azt vettem észre hogy mintha tovább görbült volna ami főleg akkor vehető észre ha lankadt állapotban hátrahúzom a fitymám. Lehet belőle bármi baj ha már az alsógatyámban elkezdem verni a péniszem lehet ettől lett ilyen,és ettől fáj? Az önkielégítés,szex miatt lehet elváltozás a péniszen? Félek hogy ettől lett görbe és hogy tovább fog görbülni. Nagyon be vagyok parázva ugyanis imádom a szexet és félek hogy valami baja lett a farkamnak. A szexuális életemmel eddig semmi probléma nem volt és a behatolással sem volt eddig semmi baj,csupán néha azt vettem észre hogy szex közben mintha néha kicsit csökkent volna a merevedésem de végül is tudtam szexelni csak mintha nem lett volna ugyanolyan kemény, nagyon félek hogy elvesztem a férfiasságomat és hogy lehet nem szexelhetek többé? Egyik ismerősöm azt mondta hogy előbb-utóbb meg kell műteni a Peyronie betegséget. Aztán hogy mennyi marad a péniszemből, az majd kiderül. (fele) A működés, meg a pszichológia ezek után a következő kérdés. Nagyon megijesztett hogy ezt mondta és félek! Ha ez a betegség áll fent nálam akkor kb mennyi ideig fokozódhat a görbület?? Mennyi időm van még? nem hiszem hogy mást tudnék tenni az ügyem érdekében hiszen egy éve voltam utoljára kontrollon és akkor is megnézte az andrológus a péniszemről készült friss képeket de azt mondta h nincs teendő és hogy minden rendben van. Menjek másik orvoshoz is? Vagy mit csináljak?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves István!

Először is szeretném megnyugtatni, biztos, hogy nem az önkielégítéstől/aktív szexuális élettől vannak a panaszai. Nyilván ha nadrágon keresztül végzi az önkielégítést akkor esetlegesen dörzsöli jobban a péniszét amitől lehetnek rajta karcolások, ez lehet akár fájdalmas is.
A tünetei és panaszai alapján bennem is felmerült a Peyronie betegség mint lehetséges ok, de ezt látatlanban nehéz diagnosztizálni, illetve a betegség kialakulásának kezdetén is viszonylag nehézkes a diagnózist felállítani. Az lenne a javaslatom, hogy olyan szakemberhez kellene fordulnia aki célirányosan foglalkozik ezzel a betegséggel, mert Ő biztosan ki tudja zárni vagy megerősíteni a diagnózist. Budapesten az Urológiai Klinikán illetve a Honvéd Kórházban van orvos aki foglalkozik ezzel a betegséggel, őket kellene felkeresni.
Mint mondtam látatlanba nehéz diagnózist felállítani, koránt sem biztos, hogy a felmerült betegség van a panaszai hátterében, de az a biztos, ha kizárják.
A Peyronie betegség egy ismeretlen eredetű kötőszöveti betegség, manapság a gyógyszeres kezeléssel is jó eredményeket lehet elérni, így nem kell attól aggódni, hogy esetlegesen a péniszét elveszíti. A műtét sem egy csonkoló műtét, nem arról van szó, hogy levágnák a pénisze egy részét, de azt hiszem egy picit előreszaladtunk.
Keresse fel az szakembereket és tőlük kérjen egy másodlagos véleményt, illetve az Ő tanácsaikat kövesse.
Üdv

Tisztelt Doktornő!

Bőrgyógyász javasolta számomra finasteride tartalmú gyógyszer szedését hajhullásra. Úgytudom Magyarországon prosztata megnagyobbodásra alkalmazzák 5 mg os formábán, hajhullásra napi 1 mg ot kellene használni. Az lenne a kérdésem, hogy okozhat bármiféle maradandó problémát a használata? Amennyire tudom az emberek 2% -nál jelentkezik mellékhatás és a gyógyszer elhagyását követően helyreáll minden. Természetesen ha jelentkezne mellékhatás abbahagynám a szedését, de ha nem okoz semmiféle panaszt nyugodtan szedhetem? Köszönöm a válaszát.

Ádám

Kedves Ádám!

Urológusként az 5mg-os kiszereléssel van tapasztalatunk, sokféle mellékhatása lehet, de gondolom ezt elolvasgatta.
A tapasztalat az, hogy a mellékhatások a szedés abbahagyásával visszafejlődnek, teljesen megszűnnek. A csökkentett dózis miatt kevésbé valószínű, hogy Önnél megjelennek ezek a problémák(a 2%-ot nem tudom mire értette, nálunk azért ez a szám magasabb), így nyugodtan megpróbálhatja ezt a gyógyszert.
Üdv

Tisztelt Doktornő! Az a problémám, hogy nem tudok más ember jelenlétében vizelni, akármilyen erős az ingerem, de még akkor sem, ha tudom, hogy valaki várakozik pl. a WC ajtó másik oldalán. Szintén nem sikerül, ha ezt elvárják tőlem, például orvosi vizsgálatra mindig otthonról vittem mintát. Egyszer pedig, egy ártalmatlan vakbél-műtét után, amikor nem kelhettem fel, nem sikerült az ágyi kacsa használata, hanem katétert helyeztek fel a csurgalék elvezetésére. Kérdésem, hogy okozhat-e ez a nyilván cihoszomatikus, de mégiscsak erőszakos visszatartás valamilyen szervi problémát pl. a hólyagban vagy egyéb helyen? Édesanyám mindig azt mondogatta - 10 évvel ezelőtti haláláig - hogy majd kinövöm ezt a gátlást, de még eddig nem nőttem ki. 55 éves vagyok.

Kedves Zoltán!

Sokaknál okoz gátlást más ember jelenléte vizelés közben, ez nem kinőhető, de lehet rajta segíteni- különböző pszichológiai tréningekkel. Önnek az, hogy visszatartja rövid ideig a vizeletét nem jár hosszútávú következménnyel, ha nincs más urológiai problémája ( pl. prosztata megnagyobbodás).
55 évesen (ha eddig nem történt volna meg) ajánlott urológiai szakvizsgálat, hogy kizárják az esetlegesen meglévő urológiai betegségeket.
Üdv

Kedves Doktornő!

Köszönöm válaszát! A körülmetélés műtétről sokat olvastam, nagyon sok helyen ajánlják, mások pedig vehemensen ellenzik. Páromnál a péniszdaganat-érv nem működik, sokkal inkább a félelem dominál, valamint a beavatkozás esetleges hatása szexuális életünkre. Én azt gondolom, hogy számomra és számára is ez előnyös lenne.

Azt értem, hogy a kérdés-felelet résznél a terjedelem miatt nehéz a beavatkozás előnyeit kifejteni, de ha tudna erről a témáról bővebben írni, biztos más is szívesen olvasná.

A plasztikai műtétek szerintem manapság már nem csak a nőkre jellemzők, miért ne tehetnének a férfiak is valamit az egészségükért, vagy párjuk kérésére? Számtalan dolgot teszek miatta, és természetesen magam miatt is, és ettől nem érzem magam kellemetlenül.

N.

Kedves A!

Az Ön által feltett kérdések túlmutatnak az egészség-betegség témakörön, ezek az Önök párkapcsolatáról szólnak. A körülmetélésnek orvosi szempontból egyértelmű indikációs köre van, ez lehet megelőző és gyógyító jellegű. A műtétek a páciensek beleegyezésével történnek, amennyiben a páciens nem szeretné a műtétet, úgy nincs módunkban ezt elvégezni.
Arra vonatkozóan, hogy a férfiak és partnereik szexuális életük minőségében a körülmetélés hordoz-e pozitív vagy negatív hatást, erre nincs egyértelmű klinikai bizonyíték, azaz nem tudjuk, hogy jobb lesz-e a szexuális életük vagy sem.
Bizonyíték csak arra vonatkozóan van, hogy különböző szexuális úton terjedő betegségek (HIV, HPV) terjedése a körülmetélés után csökken, így a péniszrák, illetve a méhnyakrák előfordulása is csökkenthető.
Üdv

Üdvözlöm!
25 éves fiatalember vagyok, enyhébb fitymaszűkületem van, amivel teljes életet lehet élni. Ernyedten semmi gondom vele, merevedésnél a makk részénél visszafele egy kicsit megakad a bőr. Azt olvastam erre hatékony megoldást nyújtanak egyes kenőcs készítmények. Érdemes szteroid tartalmú kenőcsőt kipróbálni? Ha igen, melyik kenőcsőt ajánlja? Előre is köszönöm a válaszát.

Kedves Frantisek!

Enyhébb fokú fitymaszűkület kezelésére jó módszer lehet a szteroidos kenőcs használata, abszolút javaslom a kipróbálását. Bármelyik szteroid tartalmú krém megfelel a célnak, beszélje meg a receptet felíró orvossal, hogy melyikkel van tapasztalata.
Üd: Mezei Tünde

Kedves dr nö. Olyan problémám lenne hogy a reggeli elsö vizelésnél semi probléma nincs de azt következö vizelés útán egy kis idö mulva elkezd fájni a makkom és égö érzést érzek sz mitöl lehett mit ajàl a válaszát köszönöm

Kedves Zoltán!

Nem irta meg, hogy a makkja melyik része fáj, pl a húgycsőhöz képest. Javasolok egy urológiai szakvizsgálatot vizelet vizsgálattal együtt,melőfordulhat, hogy van egy atipusos fertozese es ez okozza a problémáját, ennek mindenképpen a végére kell járni.
Üdv

Kedves Doktornő!
Azzal kéréssel fordulok Őnhöz,hogy férjemnek here sorvadás miatt a bal oldali heréjét eltávolították! A műtétet követő napon sajnos bevérzett ami nagyon aggasztó,hogy a műtét már két hete volt azóta ez a bevérzés nem igazán apadt sőt egy kemény csomó teli vérrel és azt mondta az operáló orvos akit igazából nem akarok megnevezni,hogy nagyon sok idő mire ez a bevérzés 1-2 hónap felszivodik. Őn szerint ez tényleg fel fog szívodni nagyon el vagyok keseredve!
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:Edina

Kedves Edina!

Igazából sem azt nem tudom mondani hogy 100%, hogy felszívódik, sem azt, hogy biztos h nem szívódik fel. Sok idő kell neki az biztos, ezt ha polcolja, jegeli akkor talán meg lehet gyorsítani, egyesek szerint magas dózisú C vitamin tudja gyorsítani a felszívódást. Előfordulhat, hogy szervül a haematoma akkor sajnos nem fog felszívódni akkor műtéti úton lehet csak eltávolítani. Fontos azonban tudni, hogy ez nem feltétlenül az operáló orvos hibája, műtét után előfordulhat bevérzés még a legnagyobb gondosság ellenére is.
Üdv: Mezei Tünde

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés