Dr. Asbót Júlia

Bőrgyógyász, homeopátiás szakorvos www.dermanet.hu

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán végeztem, majd bőrgyógyászatból szakvizsgáztam.

Az alternatív gyógyító módszerek mindig is érdekeltek, ezért fordultam a homeopátia felé. A hagyományos (allopátiás), illetve homeopátiás megközelítés szerencsésen kiegészíti egymást, ami jól szolgálja a gyógyulásra váró páciens érdekét.

Elvem, hogy az igazi gyógyítás a megelőzéssel kezdődik. Mindennapi munkám során erre igyekszem a hozzám fordulók figyelmét  felhívni. Pácienseimet egyenrangú partnernek tekintem, az őket érintő fontos döntésekben megfelelő tájékoztatással, odafigyeléssel igyekszem együttműködésüket megnyerni. Az egészség szinte legfontosabb értékünk,  őrizni, vigyázni kell rá. Folyamatosan változó környezetünk komoly kihívás elé állít mindannyiunkat, sebezhetőek vagyunk, testileg, lelkileg egyaránt.
Kapcsolat: www.dermanet.hu

Elég gyakran vannak puffadåssal járó panaszaim. Ismerősömnek homeopátiás gyógyszert, lykopodiumot javasoltak, ami neki bevált. Kipróbálhatom pár napig? Lehet tőle bajom? Nincs időm most vizsgålatokra járni.

Kedves Kérdező!

Nem javasolom, hogy kipróbálja. Amennyiben rendszeresen visszatér a panasz kivizsgálást igényel.
Életkorát nem írta, ez sem mellékes. Stressz, gyomor-bélrendszeri probléma is állhat a tünetek mögött!
Étrendjén próbáljon meg változtatni, kerülje az erősen fűszeres ételeket, a gyors éttermi kosztot.
Napi többszöri kávé vagy fekete tea sem ajánlott. Ne kezdje el az ismerős gyógyszerét szedni, ha nincs változás lássa Önt orvos.

T. Doktornő!

Erős lábizzadásra illetve a talpakon jelentkező kiütésre szeretnék tanácsot kérni.
Sok mindent kipróbáltam, de nem nagyon javul.
Magas vérnyomásra kell gyógyszert szednem.
Tud ajánlani a panaszomra valamilyen természetes gyógymódot? újabb tablettát nem szeretnék.

köszönettel

Kedves Kérdező!

Több információra van szükség ahhoz, hogy érdemben tudjak tanácsot adni. Az izzadás önmagában is okozhatja, a kiütéseket. Ráadásul hajlamosíthat gombás fertőzésre, ami továbbterjed és tüneteket okoz a talpakon.
Ennek megítéléséhez mindenképpen vizsgálatra van szükség. Átmenetileg a zokni mosása szappannal történjen,a cipőbe érdemes nedvszívó betétet tenni, kerülni az edzőcipőt.

MI okozhatja a mellbimbó viszketését?Az utóbbi pår hónapban jelentkezett és nem múlik hiåba kenem.
Köszönöm az előző vålaszt is.Livi

Kedves Kérdező!

Elsősorban mosó és/vagy tisztálkodószerekre gondolok.
A melltartót, topot szappannal mossa ki, gondosan öblítsen csak vízzel.
A felsőtestét patikai mosakodókrémmel mossa, vény nélkül kap a patikában.
Amennyiben 2 hét alatt nincs javulás vizsgálat javasolt, ne kezelje orvosi kontroll nélkül.

Kedves Doktornő!

2 nagyobb anyajegyem körül fehér karika jelent meg.
Nem napozok, nem járok szoláriumba. Napgomba vagy valami más?
Hogy tudom elmulasztani?

Válaszát előre is köszönöm!
Krisztina

Kedves Kérdező!

Nem gombásodás. Azon a területen festékhiány alakult ki, a pigmentet termelő sejtek működése csökkent.
Fényvédelem szükséges, mert ez a terület könnyen leéghet. Magas faktorszámú fényvédő javasolt
Több fehér folt megjelenése esetén kivizsgálás ajánlott.

AZ utobbi idöben nagyon érzékeny a fejböröm szinte fáj. Nem festem a hajam, mitöl lehet és MIT tehetek ellene? Szívesen szednék homeopátiás gyógyszert, ha tud javasolni.

Kedves Livi!

Panaszát olvasva elsősorban stresszre gondolok.
A feszültség, hajtás, ülőmunka okozta egyenetlen terhelés áttevődik a nyaki, tarkótáji izmokra. Ezzel befolyásolva a fejbőr vérellátását, beidegzését.
Középkorú vagy annál idősebb pácienseknél a meszesedés lehetőségét se lehet kizárni.
Ujjbeggyel való masszázs, torna-állapotnak megfelelően. Amennyiben a fejbőrön eltérés is látszik vagy tapintható-érdemes megmutatni. Homeopátiás gyógyszert vizsgálatot követően tudok javasolni.

T. Doktornő!
Végbél környéki viszketés miatt írok. Ápolt, egészséges nő vagyok, de ez a panasz hosszú idő óta megkeseríti az életemet. Kaptam többféle krémet, szedtem gombagyógyszert, de nem lettem 100%ban jobban. Mit tehetek, hogy végre meggyógyuljak? Milyen orvoshoz tartozik igazából ez? Homeopátiás gyógyszert is szednék, ha az a megoldás.

Kedves Lotti!

Bőrgyógyász, sebész, háziorvos együttműködése javasolt sok esetben.
Nagyon érzékeny területről van szó, ami erősen reagál különféle hatásokra.
Illatos törlők és színes, illatos WC papír. fertőtlenítő tusfürdők, aranyér, hígabb széklet, élősdi a bélrendszerben ( kutya, macska a lakásban) okozhat ilyen jellegű, visszatérő panaszokat. A vény nélkül kapható krémek, kúpok ellenőrzés nélküli túlzott használata is önfenntartóvá teheti a problémát.
Látatlanban többet nem tudok mondani, vizsgálatra van szükség, fenti szakterületek egyikén lehet elindulni.

Nyakamon és a mellkasomon 31 éves korom ellenére folyamatosan jönnek pattanások.Azt hallottam ennek belső oka lehet.Valóban így van és mit tehetek?

Kedves Zsu!

Mivel makacs panaszról van szó érdemes megmutatni magát.
A tünetek elhelyezkedése miatt elsősorban külső okot zárnék ki, ami nem jelenti azt, hogy nem érdemes tovább nyomozni. Testápoló használata főleg izzadásra hajlamos egyéneknél okozhat pattanáshoz hasonló kiütéseket.
Szolárium, sportolás provokálhatja. Ezek kihagyása javasolt, nyomkodni, tisztítani nem kell. Ha nem javul vizsgálat ajánlott.

Barátom helyett kérdezek.Herezacskó viszketésnek mi lehet az oka és milyen krémmel szabad kenni. Régen ekcémás volt, most 22 éves .
köszönöm szépen

Kedves Kérdező!

Az intim terület bőre nagyon érzékeny. Partnere korábban ekcémás volt, így az ő bőre fokozottabban reagál az erős mosószerekre, vagy színes illatos tusfürdőkre.
Ezek mellőzése javasolt, illat és színezékmentes szerek használatára térjen át.
Nem tudom uszodába szokott-e járni, átmenetileg hagyja ki.
Amennyiben pár nap alatt nem enyhül mutassa meg magát. Szteroid tartalmú szert vizsgálat, ellenőrzés nélkül ne kezdjen el használni.

T.Doktornő!

A körmökön lévő bemélyedéssel mit lehet kezdeni.Szerencsére nincs mindegyiken, de ahol van jól látszik és szeretném, ha eltünne.

Kedves Kérdező!

Attól függ mióta áll fenn a panasz és mennyire érintett a körömágy, ahol a körmöt termelő un. matrix helyezkedik el.
Előfordulhat, főleg felnőtteknél, hogy az ártalom ( ütés, becsípődés, rossz manikűrözési technika, a körmök nyomkodása) miatt károsodik ez a terület és nehezen vagy alig javul.
Addig is a mechanikus és vegyszeres behatástól óvja, homeopátiás gyógyszer, étrendi változtatások jönnek szóba.
A zink és vashiány okozhatja a köröm csökkent ellenállóképességét.

Kedves Doktornő!

A két lábszáramon elöl piros foltok jelentkeztek.
Úgy veszem észre, hogy kicsit terjedt is, eléggé viszket.
Nem használok semmit tusfürdőn kívül.
Mitől lehet és vajon fertőző-e?

köszönöm
Petya

Kedves Kérdező!

Pontos diagnózist vizsgálat, megtekintés nélkül nem tudok mondani. A leírása alapján nem valószínű, hogy fertőző.
Amig bőrgyógyász nem látta inkább ne kenje semmivel, mert befolyásolhatja a folyamatot és nehéz lesz korrekt véleményt adni. Új mosószert, tisztálkodószert ne próbáljon, amennyire lehet kerülje az irritáció lehetőségét.
Személyes konzultáció javasolt.

Hónaljban lévő csomók miatt kérek tanácsot. Időnként fájdalmas csomók jelentkeznek, van hogy kifakadnak maguktól.Sebészetre nem szeretnék menni.Jó lenne megelőzni megszüntetni ezt az állapotot.

Kedves Kérdező!

A hónalj területén lévő speciális mirigyek gyulladását több tényező provokálhatja.
Hormonális eltérések, túlsúly és a dohányzás szerepét emelném most ki.
Érdemes a hormonális rendszert ellenőrizni, szénhidrátban szegényebb étrendre áttérni.
Bőrbarát mosószereket használjon, kerülni kell a ruházat dörzsölő, irritáló hatását.
Nyomkodni tilos a csomókat, a külső kezelés mellett makacs kiterjedt tünetek esetén belső antibiotikus kezelés is szóba jöhet. Mindenképpen lássa Önt bőrgyógyász, aki a tüneteket látva javaslatot tesz, hogy milyen további lépésekre van szükség.

Tisztelt Szakértő!
Barátom egyik mellbimbója kivilágosodott.Nyár végén kezdődött és egyre feltünőbb.Mi az oka és mit tehet? Nem viszket,nem fáj, de furcsa.
köszönöm a választ
panni

Kedves Kérdező!

A leírás festékhiányra utal azon a területen.
Mindenképpen óvni kell a napfénytől, UV től, tehát fényvédőre lesz szükség a nyáron.
Érdemes bőrgyógyásznak megmutatni, főleg abban az esetben, ha máshol is megjelennek világosabb foltok.
Sajnos a festékhiány pontos kiváltó oka nem ismert, sikeres kezelése sem garantált minden esetben.


Erős megfázás után sebes az orrom és a szám.Azt tanácsolta valaki,hogy kamillázzam.Megpróbáltam,de inkább rosszabb lett. Gyorsan kéne gyógyulnom, hova fordulhatok?

Kedves Kérdező!

Valószínűleg a láz miatt herpes jelentkezett az orra körül és a száján, aminek a sok orrfújás nem tett jót.
Felülfertőződött ez a terület, a kamillázás pluszban kiszáríthatta.
Bőrgyógyász lássa Önt minél hamarabb, mert átadható érintkezéssel.
Házilagos kenegetést nem javasolok, valószínű szájon át szedhető gyógyszert is kap a krém mellé.

T.Doktornő!
Nagymamám nemrégen elesett törés nem lett, de bordazúzódást állapítottak meg.Lassan javul, fáj nem mer mozogni.Homeopåtia segítene?Elég sok gyógyszert kell másra szednie.

Kedves Kérdező!

Az Arnica 9CH-s higításából bevehet naponta 2-3 alkalommal 5-5 golyót.
Ez az összetörtség érzetet fogja enyhíteni és a zúzódások felszívódását segíti.
Evés, ivás előtt 25-30 perccel előbb kell bevenni, lassan hagyni a szájban elolvadni.
Másik lehetőség, hogy kombinált készítményt vesz a patikában, mely többféle homeopátiás gyógyszer keveréke, ezek egymást hatását erősítve fejtik ki jótékony hatásukat. Ez tabletta kiszerelésű, szintén étkezés, vagy ivás előtt kell bevenni és lassan elszopogatni.

Kedves Doktornő

Influenza esetén melyik homeopátiás lázcsillapítót kell bevenni és hogy kell szedni?

Üdvözlettel

Kedves Andi!

A homeopátiás gyógyszereket a beteg egyén tüneteinek összessége alapján választjuk ki, ez igaz az influenza okozta lázcsillapításra is.
A konkrét kérdésre visszatérve az alábbiakat kell mérlegelni: milyen a lázmenet, gyorsan kiugró vagy fokozatosan kialakuló?Kíséri szomjúság vagy sem, izzad a beteg vagy forró , száraz a bőre? Kíséri -e nyugtalanság, fájdalom vagy esetleg görcs?
A lázat csillapítani kell időseknél, egyéb betegségben szenvedőknél és kicsi gyereknél. már 37.5 körül is. Ugyanakkor tudni kell, hogy a láznak szerepe van a védekezésben, egészséges emberek 38 fok körüli lázát nem kell kell erőnek erejével lenyomni és többféle gyógyszert bevenni egymás után.

Ismerősöm arcán pár hónapja megjelent egy folt. Nem fájt nem viszketett.Hétvégén láttam, úgy tűnik nagyobb és mintha sebesedne.Nem nagyon akar orvoshoz menni.Lehet ebből nagyobb baj?

Kedves Kérdező!

Beszélje rá az illetőt, hogy haladéktalanul keressen fel bőrgyógyászt.
A tartósan meglévő foltok, főleg változás esetén figyelmet igényelnek.
Az arcon lévők különösen, hiszen fénynek kitett területről van szó, még akkor is, ha nem napozik valaki.
Életkort nem írt, de bőrgyógyászati daganat már fiatalabb élekorban is előfordulhat, nincs miért várakozni.

1 hete a jobb lábamon elől lilás foltok jelentek meg. KIcsit megdagadt a lábam, és fájnak a kiütések mintha csomó lenne a bőr alatt.Nem szoktam beteg lenni és most muszáj dolgoznom. Kérem adjon tanácsot mit tegyek.

Kedves Kérdező!

A leírás alapján mindenképpen kivizsgálás javasolt.
A duzzanat és fájdalom miatt pedig pihennie kellene, mert a strapálás, mászkálás vagy álldogálás ronthatja
a folyamatot. A panasz összefüggésben lehet átvészelt felsőlégúti fertőzéssel, de máshol meghúzódó tünetmentes gyulladás is fellobanthatta.
Családorvos és/vagy lehetőség szerint bőrgyógyász lássa Önt, vérvétel ,gócok kizárása, tüdőszűrés javasolt.

Ismerősömön fürdés, sportolás után viszkető, helyenként hólyagos kiütések jelentkeznek. Kb . fél óra után elmúlik, de nagyon kellemetlen. Szeret sportolni, wellnessbe járni, mit tegyen?

köszönöm

Kedves Doris!i

A panasz a fizikai ingerre bekövetkező csalánkitések közé tartozik.
Amennyiben ez teljesen újkeletű, javasolom a sport átmeneti felfüggesztését illetve a melegvizes fürdés mellőzését.
2 hét kihagyás után újra meg lehet próbálni, ( ne extrém melleggel provokáljon) ha ismét van panasz személyes konzultáció javasolt, kivizsgálásra lesz szükség.

T.Doktornő!
Mitől lehetnek fekete csikok a lábkörmökön? Fertőzés vagy egyéb dolog?remélem nem komoly

Kedves Kérdező!

A tünetek bevérzésnek felelnek meg, amit a körömágy nyomása idéz elő.
Túlságosan magas a sarok, vagy futáskor nyomódnak az ujjak a futócipőben.
Kényelmes legyen a cipő, mert egy idő után a köröm nem tud regenerálódni.
Pár hét alatt eltünik, ha nincs újabb bántalom.

Kedves Kérdező!

Valószínűleg nyomás hatására alakult ki és lényegében bevérzésnek felel meg.
Cipő okozhatja( túl magas a sarok, futócípő ), pár hét alatt lenő és eltűnik, ha nem történik újabb bántalom.

Tisztelt Szakértő!
Szeretek szolariumba járni, de az a gondom,hogy a striák fehérek maradnak.Hogy érhetem el a szép egyenletes szint? Sajnos elég sok helyen van, igazából szeretném őket eltüntetni.

Kedves Kérdező!

Nem vagyok híve a szoláriumnak, 1-2 kivételtől eltekintve többnyire lebeszélem a pácienseket.
A striák területén a bőr rugalmas rostjai feltöredeznek, nem úgy épül fel ott a bőr mint a többi helyen.
Ezért van az, hogy a barnulás sem tökéletes, színbeli eltérés mutatkozik.
Ráadásul a szolárium szárít is. A striákat lézerrel lehet kezelni, de érdemes a megelőzésre is figyelni.
Váltott hőfokú zuhany, hűvösebbel fejezze be, dörzskesztyű, majd növényi olajokkal való masszázs.

2-3 hete sókristály dezodort kezdtem használni. Azóta viszket és gyulladt a hónaljam. Szemölcsszerü kinövéseket is látok. Ez is ettől lenne? Hogy tudom elmulasztani?

Kedves Kérdező!

Elképzelhető, hogy mindkét panaszát a dezodor okozza.
A verejték nem tudott megfelelően kiűrűlni, ráadásul kiszáríthatta a bőrt.
Átmenetileg ne használjon dezodort, hintőport se pár napig.
Mosakodókrémmel tisztálkodjon, minél kevesebb legyen a felhasznált mosó és öbítőszer.
Amennyiben nem javul érdemes megmutatni.


A legutóbb arcon lévő pattanások miatt tettem fel kérdést.
Ez a panasz kicsit enyhült, elhagytam szinte mindent.
Erős izzadás miatt tud-e ajánlani valamit? Munkától függetlenül, főleg éjszaka vagy hajnal felé teljesen lever a víz. Nemrégen jelentkezett és nagyon rossz, pihenni se tudok tőle rendesen.

Kedves Kérdező!

A rendszeresen visszatérő éjszakai izzadás kivizsgálást igénylő állapot.
Nem tudok és nincs is értelme, hogy izzadás elleni szereket ajánljak Önnek.
A verejtékezésnek szerepe van a szervezet egyensúlyi állapotában, méregtelenítésében.
Javasolom, hogy keresse fel családorvosát, aki vizsgálatokat fog javasolni.
Mellkas rtg, laborkontroll mindenképpen indokolt.

Kedves Doktornő!

Köszönöm az előző választ. Azóta kiderült, hogy laktóz, tejfehérje és tojás érzékeny vagyok. A laktóz miatt homeopátiás gyógyszert szedhetek-e majd?
Az emésztési panaszok mellett sajnos az arcomon is vannak kiütések, főleg az államon. Ön szerint összefügghet a két dolog?

Kedves Kérdező!
Igen , összefügghet a két dolog. Az emésztési problémák gyakran "hagynak nyomot " az arcon,.
Az érzékenységnek megfelelően ki kell hagyni az igazolt allergéneket.
Homeopátiás gyógyszert tud majd szedni csepp formájában, ott a laktóz nem lesz probléma.

Kedves Doktornő!
A szemem alatt - kozmetikus szerint koleszterin probléma miatt - kis göbök vannak. Hogyan lehetne ezt eltávolítani?

Köszönettel
A.Andrea

Kedves Kérdező!
A koleszterin értéket érdemes ellenőrizni, hogy az rendben van-e. Amennyiben eltérés van, azt megfelelő étrenddel és homeopátiás gyógyszerrel lehet eredményesen befolyásolni. A göbök eltüntetésére orvosi elektrokoaguláció (kiégetés) jön szóba.

Ismerősöm mindig rosszul van orvosi vizsgálat előtt, pláne, ha laborba kell mennie.
A vérvétel helye napokig csúnya.Van erre valami javaslata a doktornőnek?

Kedves Kérdező!

Homeopátiás megoldás, gyors segítség a következő lehet: orvosi vizit, vérvétel előtti napon a sárga( virginiai) jácint 30CH-s higításából este 5 és reggel is 5 golyót bevenni. Ez csillapítani fogja az izgalmat, félelmet, az értékeket a pár szem golyócska nem befolyásolja.
A vérvétel helyének javítására az Arnica alacsony higításából érdemes pár napig 2x5 golyót bevenni.

Kedves Doktornő!
Echinacea kivonatot vagy homeopathiás golyót jobb immunerősítésre szedni?
köszönöm


Kedves Niko!

Mindkettő jó lehet, váltogatni nem érdemes őket.
A golyócska mellet szól, hogy nem tartalmaz alkoholt, igy kicsik és kismamák is szedhetik.
Nem kell folyamatosan szedni, szünetek beiktatása javasolt.
Az Echinaceáról még érdemes tudni, hogy aktiv autoimmin betegek részére nem ajánlott.

Idegesség és gyomorpanaszok miatt lefogytam.Hiába eszem sokat nem tudom visszaszedni az elveszett kilókat.Zavar, mert úgy látom ettől ráncosabb lettem. Van hízást segítő homeopátiás gyógyszer? Köszönöm
Juci

Kedves Juci!

Közvetlenül hízást okozó homeopátiás gyógyszert nem tudok javasolni.
Az idegesség, gyomorpanaszok javítására, gyógyítására viszont bőven vannak golyócskák.
A megfelelő szerek használata mellett csökkenni fog az Önben lévő feszültség, nyugodtabb lesz.
A gyomor bélrendszer mozgása is rendeződik ezáltal jobb a tápanyagok felszívódása is.
Ezek együttesen+ megfelelő kiegyensúlyozott táplálkozás segítenek rendezni a testsúlyt.
Labor kontrollra úgy gondolom szükség van.

T.Doktornő!
Bélgyulladással kűzdök jó ideje.Vannak jobb és rosszabb időszakok.Hasmenés, puffadás, étvágytalansåg. Stressz is akad bőven.Homeopathiás kezelést még nem kaptam.Reménykedhetek benne, hogy ez segítene?

Kedves Barni!

Igen, segítség lehet a homeopátia.
Levelében nem írta milyen vizsgálatok történtek Önnél.
A rutin laborok mellett történt-e ultrahang, vagy kellett -e szövettant végezni? A gyomor bélrendszer több pontján lehet gyulladás, sajnos, ez nem mindegy a kezelés szempontjából.
Mindenképpen személyes konzultáció javasolt. A beállított kezelés javítja a stressztűrő képességet, jótékony hatással bír a gyomor bélrendszer működésére. Csökkenteni lehet a görcsöket, az ezzel járó fájdalmat is.
Természetesen a beállított gyógyszereit ez idő alatt nem kell elhagyni.
A teljes kiőrlésű gabona, a sok zöldség , ami egyébként egészséges, az Ön esetében nem biztos, hogy előnnyel jár. Étrendi megszigorítások is szóba jöhetnek. A tejfogyasztást mindenképpen csökkenteni kell, átmenetileg esetleg elhagyni.

Jó napot kivánok!
Borotválkozás után kipirul a bőröm húzódik viszket. Időnként pattanåsok is jelentkeznek, régebben nem volt ilyen. Mit használhatok? Munkám miatt szakáll nem jön szóba.
Levente

Kedves Levente!

Átmenetileg a kozmetikumokat, after shavet tegye félre, mert lehet ezekre reagál a szervezet túlérzékenységgel.
A patikai babafürdetővel is tud borotválkozni ( pengével) ez nem szárítja ki a bőrét.
A pattanásokat nem szabad nyomkodni, mert hegesedést, továbbfertőzést okozhat.
SOS megoldásként alkoholmentes tonikot tehet a pattanásokra, de érdemes megmutatni magát, mert allergiatesztre is szükség lehet.

T.Doktornő
Állandóan piros a szemhéjam. A patikában kaptam kétféle krémet az egyik homeopátiås. Használhatom őket? Most nem tudok orvoshoz menni.

Kedves Mira!

Pedig a pontos diagnózishoz valószínűleg szükség lesz a vizsgálatra.
Illatok, permetek, hajlakk, légfrissítő okozhatnak többek között makacs pirosságot a szemhéjakon.
Hajmosást hátrahajtott fejjel végezzen, ne juthasson sampon az arcára.
Szappan nélkül mossa az arcát, szemkörnyéki kozmetikumot ne használjon.
Látatlanban nem tudok többet mondani, nagyon kényes bőrterületről van szó.


Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés