Dr. Asbót Júlia

Bőrgyógyász, homeopátiás szakorvos www.dermanet.hu

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán végeztem, majd bőrgyógyászatból szakvizsgáztam.

Az alternatív gyógyító módszerek mindig is érdekeltek, ezért fordultam a homeopátia felé. A hagyományos (allopátiás), illetve homeopátiás megközelítés szerencsésen kiegészíti egymást, ami jól szolgálja a gyógyulásra váró páciens érdekét.

Elvem, hogy az igazi gyógyítás a megelőzéssel kezdődik. Mindennapi munkám során erre igyekszem a hozzám fordulók figyelmét  felhívni. Pácienseimet egyenrangú partnernek tekintem, az őket érintő fontos döntésekben megfelelő tájékoztatással, odafigyeléssel igyekszem együttműködésüket megnyerni. Az egészség szinte legfontosabb értékünk,  őrizni, vigyázni kell rá. Folyamatosan változó környezetünk komoly kihívás elé állít mindannyiunkat, sebezhetőek vagyunk, testileg, lelkileg egyaránt.
Kapcsolat: www.dermanet.hu

Rózsahámlást állapítottak meg barátnőmnél.Azt mondták a pontos oka nem teljesen ismert, de elküldték vérvételre is. A laborban vérbaj vizsgálatot fognak végezni.Miért
szükséges?köszönöm Tomi

Kedves Tomy!

A kiütések hátterében valószínűleg virus fertőzés áll. Általános tünetekkel nem jár, a környzetet a páciens nem veszélyezteti.
Bizonyos mértékig hasonló, hámló foltokkal járhat a vérbaj ( szifilisz) bizonyos stádiuma, ezért a bőrgyógyászaton javasoljuk a vérvételt.

Tisztelt Doktornő!
Pikkelysömör betegségnél tényleg jobb elhagyni
a húst és a tejet? Főleg a fejbőrön vannak tünetek.

Kedves Vili!

Az emésztőrendszer leterhelt valóban nem tesz jót a bőrnek.
A túl sok állati fehérje fogyasztása az izületek miatt sem egészséges.
Azzal nem tudom áltatni, hogy legyen vegetariánus és egy csapásra elmúlik minden.
Inkább fehér húst egyen, mellőzze a felvágottakat és a vörös húst.
A tejivást is érdemes visszafogni, de ha egyéb panasza nincs nem muszáj teljesen elhagyni.
Figyelje magát, hogy mit észlel a változtatáskor, az lesz a mérvadó.

Öt éve anyajegyet vettek ki és sajnos dudoros lett a helye. Most egy másikat kell kiműteni olyan helyről, ami látszik.Mit tudok tenni, hogy szép legyen a heg? Köszönöm

Kedves Kérdező!
A csípős szarkalábból előállított homeopátiás gyógyszer támogatja a sebgyógyulást.
Nagyon jó hegkezelő gélek, tapasz állnak rendelkezésre, hogy minél szebb legyen az eredmény.
A varratok kivétele után már lehet használni.
Sportolni nem szabad egy ideig, nehogy szétnyiljon a seb!

Gyomorégés, reflux miatt kapott gyógyszert mikor lehet homeopátiás gyógyszerre cserélni?Mitől függ?

Kedves Sanyó!

Ez nem így működik. Általánosságban a gyógyszerek, sőt ebben az esetben gyógymódról is szó van-cserélgetése nem vezet eredményre. Enyhültek a tünetek, csökkentek a panaszok? Ilyen esetben általában több hónapig kell szedni a gyógyszert, hogy eredménye legyen. A hagyományos kezelést viszont ki lehet egészíteni homeopátiával. Az alkati szer ismeretében a szervezet válaszreakciói előnyösen befolyásolhatók.
A stressz iránti fogékonyságot is lehet kezelni, ami a gyomor bélrendszeri panaszoknál kulcs fontosságú kérdés.
Személyes konzultáció, a leletek ismerete szükséges ahhoz, hogy javaslatot kapjon.

Kedves Doktornő!

Köszönöm az előző választ.
Lázas voltam két napig és testszerte apró piros kiütések jelentkeztek. Nem viszket, de szeretném tudni mitől lehet.
Lázcsillapítót és torokfertőtlenítőt vettem be, de már szedtem őket máskor.


























T.Doktornő!
2 hete fáj a vállam.Nem ütöttem meg nehéz a mozgås vele.Homeopátiås gyõgyszert szeretnék, mert elég érzékeny a gyomrom és a Cataflàm már nem hat.

Kedves Kérdező!

A fájdalom, panasz hátterét tisztázni kell ahhoz, hogy homeopátiás gyógyszert lehessen ajánlani.
Orvosi vizsgálat, szükség esetén képalkotó vizsgálat ultrahang vagy MR szükséges ahhoz, hogy kiderüljön mi okozza a mozgás nehezítettséget. Gyulladás, kopás egyaránt lehetséges. Sokáig ne szedjen fájdalomcsillapítókat kontroll nélkül. A sérülés után állapot, duzzanat, kopás vagy gyulladás jól befolyásolható homeopátiával. Az akut szerek mellett valószínűleg alkati szerre is szükség lesz.

Kedves Doktornő!

Köszönöm a kérdésemre adott választ.
Keresztlányom bőre nagyon pattanásos, egyre jobban zavarja.
Sokféle külső kezelést kipróbált már, de igazából nem lesz tünetmentes. A kapott szerek inkább kiszárítják.
Fogamzásgátlót kezdett szedni, de ez se hozott eredményt.
Milyen vizsgálatokra kellene elmenni, hogy kiderüljön
valami? Vérképe rendben szokott lenni, nem allergiás semmire.

Kedves Kérdező!

Fogászati, gégészeti góc kizárása, nőgyógyászati kontroll javasolt.( kismedencei ultrahang)
A labor vizsgálatoknál a rutin mellett vércukor terhelés, inzulin rezisztencia, hormonértékek ellenőrzése is szóba jön. Mivel tablettát szed ezt a nőgyógyásszal érdemes megbeszélni, hogy a vérvétel időpontja a lelet szempontjából megfelelő legyen. Az eredmények ismeretében lehet a további kezelést megtervezni.
Érdemes a homeopátiára is gondolni akár önálló akár egyéb terápiát kiegészítő gyógymódként is.

T.Doktornő!
Azt olvastam, hogy a homeopatiás gyógyszerekkel fertőzéseket is lehet kezelni. Ez azt jelenti, hogy szerencsés esetben ki lehet hagyni az antibiotikumot? Köszönöm Ila

Kedves Kérdező!
Általánosságban igaz, hogy különféle fertőzések kezelésében is hasznos segítséget jelent a homeopátia.
Hogy pontosan mikor, milyen szereket lehet "bevetni" az az adott páciens állapotától függ.
Nem lehet kijelenteni, hogy az antibiotikum homeopátiával helyettesíthető, hiszen utóbbi nem közvetlenül a kórokozókra hat, hanem a szervezet válaszreakcióit segíti, kedvező irányba módosítja.
Bizonyos betegségek orvosi elbírálást, azonnali antibiotikus kezelést igényelnek, de ilyenkor is jól ki lehet egészíteni a gyógyítást alternatív, szelíd gyógymóddal.

Kedves Doktornö!

Szénanátha miatt homeopátiás gyógyszert ajánlottak.


Fogamzásgátlót is szedek.


A kettő nem rontja egymás hatását?

Kedves Kérdező !

A homeopátiás gyógyszer vagy gyógyszerek mellett a fogamzáságátló biztonsága nem csökken.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy a tablettaszedés miatt kicsit elhúzódik a javulás, lassabban kezd működni a homeopátia.
Nyugodtan szedje, kellemetlen kölcsönhatással nem kell számolni.

Tisztelt Doktornő!

Elég nehéz most nekem, túl egy szakításon és a vizsgaidőszak közepén.





Rosszul alszom és izgulok, hogy nem leszek képes letenni a vizsgákat.
Van olyan homeopátiás szer, ami segítene, de nem álmosít és tompít?

köszönöm szépen

Kedves Kérdező!

Valóban nincs könnyű helyzetben.
A szakítás feldolgozására, könnyebbé tételére is van homeopátiás szer, de most talán a vizsgákon való átjutás igényel gyorsabb segítséget. Természetesen nem kell rangsorolni. Személyes konzultációt javasolok, alapos kikérdezésre van szükség, ennek során tudjuk tisztázni, hogy pontosan mire van szükség.

Mitől lehet, hogy a középső és gyürůsujjam között fáj és sebes a bőr? Mit tehetek?

Kedves Kérdező!

Ez a két ujjunk helyezkedik el a legszorosabban a kezünkön. Ennek következtében felületes kéztörlés után nedvesség maradhat vissza, ami kedvez a gombásodásnak. Gyűrű viselés szintén ilyen következménnyel jár.
A vegyszeres mellőzése, gondos kéztörlés, gombásodás elleni krém használata javasolt naponta 2x. Amennyiben 2-3 nap alatt nincs érdemi javulás lássa Önt bőrgyógyász.

Jó napot kivánok!
Több mint 2 hónapja kivett kullancs okozhat növekvő piros foltot? Nem viszket nem fáj, a kivétel után semmi nem látszott.köszönöm

Kedves Doris!

Nem kizárt, hogy fertőzött volt és csak most jelentkezett értékelhető bőrtünet.
Haladéktalanul keressen fel bőrgyógyászt, aki a klinikai tünetekből megállapítja, hogy valóban Lyme betegségről van-e szó. A késő ősz, tél nem jelent kivételt a betegség kialakulása szempontjából.
Kétes esetben vérvételre is szükség lehet. Többféle hatékony antibiotikum áll rendelkezésre, amiből orvosa ki tudja választani a legmegfelelőbbet.


Kedves Doktornő
Wellness hétvégén voltam és egyik ismerősöm bárányhimlős lett.
Tudok ellene tenni valamit, mennyire fertőző? Nem emlékszem, hogy nekem lett volna.

Köszönettel

Kedves Kérdező!

A bárányhimlő erősen fertőző. Egy légtérben, pláne, ha közös fürdés is történt van esély, hogy a betegség kialakuljon. Felnőtt koráig az emberek jelentős része már átesik rajta. Megelőzni nem nagyon tudja, létezik oltás, de gyermekkorban javasolt. Amennyiben viszkető hólyagok jelentkeznek, láz, gyengeség mellett az a betegség mellett szól. Háziorvoshoz kell fordulni, aki vírus ellenes gyógyszert fog felírni.

Kedves Doktornő!

Ismerősöm körömgomba miatt szed gyógyszert 2 hónapja, heti egyszer.
Lázas állapot, köhögés miatt antibiotikumot irtak fel tegnap.
Holnap esedékes a gombagyógyszer, beveheti? Ha kihagyja nem fog újra romlani?

Válaszát előre is köszönöm!
Tarcali Kata

Kedves Doktornő!
Erős szivdobogásom van reggelente.Sokszor erre ébredek.Mit tehetek hogy elmúljon?Egyébként egészségesnek érzem magam.

Kedves Kérdező!

Nem írta mióta tart ez az állapot, de mindenképpen figyelmet és kivizsgálást igényel.
Anyagcsere, hormonális okok, stressz, nagyobb idegi leterheltség egyaránt meghúzódhatnak a háttérben.
Családorvosa lássa Önt, aki kivizsgálásra fogja valószínűleg küldeni.
Homeopátiás gyógyszert a kiváltó ok(ok i)smeretében lehet javasolni.

Két napja,ha kint vagyok a szabadban piros foltok jelentkeznek az arcomon és a fülemen , ég viszket.Kicsit duzzadt a szám is, majd bent elmúlik. Mitől lehet?

Kedves Kérdező!

Hideg allergia lehet a leírt panaszok alapján.
Vírus fertőzés beindíthat ilyen jellegű reakciót.
A közelmúltban lezajlott vagy most is tartó köhögés, torokfájás kiváltó ok lehet.
Érdemes orvoshoz fordulni, hogy tisztázódjon a háttér és megfelelő kezelést kapjon.
Most ne legyen sokat szabadban, ne provokálja a tüneteket.

Kedves Doktornő!

Pattanásokkal küzdök egy ideje.
Főleg a államon és a nyakamon jönnek elő.
A fogamzásgátlót fél éve elhagytam, zsírosat, fűszereset nem eszem.
Mivel kezeljem? Homeopátiás gyógyszert is megpróbálnék.

köszönöm:

Krisztina

Kedves Kérdező!

A homeopátiás gyógyszerek hatékony segítséget jelentenek a pattanás kezelésében, de személyre szabott javaslathoz vizsgálatra van szükség. Számos kérdésre válaszra van szükség, pld:
Mióta vannak pattanások? Rendben van-e a ciklus, nincs e nőgyógyászati probléma a háttérben.
Fogászati, gégészeti okok is kiválthatnak pattanást
A legtöbb esetben labor kontroll is szükséges, a terápia beálítása előtt.

Kedves Doktornő!

A fejbőr korpásodást mivel lehet kezelni?
Ismerősöm visszatérően erre panaszkodik.
Egy darabig javul, ha új sampont próbál ki, aztán megint visszaesik.

köszönöm

Kedves Kérdező!

A téli időszak sajnos kedvez a korpásodásnak.
Sokféle sampon kapható, de mindenkinek más válik be. Ilyenkor a Pityrosporum nevű élesztőgomba nagyobb mértékben van jelen, azok a samponok hatékonyak, melyek tartalmaznak ellene összetevőt.
A bevált gyógysampont egy idő után célszerű ritkábban használni, de teljesen elhagyni nem érdemes.
A vax, hajhab,hajlakk nem javasolt, ronthatja az állapotot. A szénhidrátban, állati fehérjében túlzottan gazdag étrend is provokáló tényező lehet.
Előfordul, hogy receptes készítményre is szükség van, ha fenti módon nem rendeződik a panasz.


Kedves Doktornő

Az egyik ujjamon piros lett a köröm melletti bőr és elég érzékeny is.
Mi ez és mit lehet tenni ellene?

Köszönettel andrás

Kedves Kérdező!

Valószínűleg sérülés érte, talán a körömvágáskor pici bevágás történt.
Patikában kapható fertőtlenítő oldattal ecsetelje be napi 1-2 alkalommal és fedje pár napig.
Nyers húshoz ne nyúljon, ha nem szűnik bőrgyógyásznak kell mutatni.

Édesanyám hátán és a karján több helyen hólyagok jelentek meg.Kicsit ég, fáj ott a bőre. Wellnessre szóló utalványt kapna tőlem. Elutazhat vagy inkább ne? Mi lehet a baja?

Kedves Kérdező!

A leírás alapján övsömör jöhet szóba.
Ez vírusbetegség, a wellnesst 10-12 napig nem javasolom.
Fájdalom, rossz közérzet esetén ügyeleten tudnak felírni virusellenes gyógyszert.
Túsoljon fürdés helyett. Egyéb megszorításra nincs szükség.

T Doktornő
Inzulinos vagyok és egy ideje már észrevettem hogy a bőröm kezd száraz lenni és kemény alig tudom a tűt beleszúrni pedig minden patroncserével új tűt is cserélek.Olyan testápolót képzelnék el ami puhítja a bőrt is.

Köszönettel: Julianna

Kedves Kérdező!

Alapbetegsége bőrszárazsággal jár. A leírt tünet viszont kicsit más jellegű.
Látatlanban túsfürdő helyett mosakodó krémet használjon, után mandula olajjal kenje át a bőrét.
A panasz okának tisztázásához vizsgálat javasolt

T.Doktornő,
Végbélnél lévő szemölcsökre mìlyen gyógyszer van?
Hova kell ezzel menni?

Kedves Kérdező!
Bőrgyógyász lássa Önt először.
A leírt területen lévő szemölcsök HPV fertőzésre utalnak.
Hatékony, személyre szabott kezelést vizsgálat után tudok javasolni.
A külső kezelés mellett az immunrendszer működését támogató gyógyszer is szóbajön. Hagyományos vagy homeopátiás egyaránt jó.
Az intim együttlét most nem ajánlott, wellness szintén nem. Partnere is forduljon orvoshoz.

Elnézést kérek, de elfelejtettem valamit.
Hajfestéssel volt korábban problémám és el is mentem vele orvoshoz.
Kaptam gyulladás ellen gyógyszert, de allergiatesztem több mint egy hónap múlva lesz. Addig semmivel nem festhetem a hajam?
köszönöm szépen a válaszokat

Tünetes állapotban nem lehet bőrpróbát, allergiatesztet végezni.
A gyulladás, viszketés miatt gyógyszert is kapott, így a vizsgálat időpontja tovább tolódik.
A tabletta mellett lehetséges, hogy álnegativ eredményt kapnának, tehát ki kell várni a megfelelő időpontot.
Nem festheti, szinezheti a haját, amig nincs eredmény.

Kedves Doktornő!

Mi okozhat a körmök alatt barna csíkokat?
Lábkörmökön van és viszkető, bizsergő érzéssel jár.

Kedves Kérdező!

Bevérzésre gondolok a leírás alapján.
Fizikai behatásra alakul ki, elég lehet egy szorosabb cipő, ami megnyomta.
A bizsergő érzést az okozhatja, hogy a vérzésnek nincs ott helye, ingerli a körömágyat.
Kényelmes viselet, átmenetileg a sport kihagyása valamint az ereket támogató homeopátiás gyógyszer jön szóba.

T. Doktornő!
Mindkét lábam fáj a visszerek miatt. A jobb lábamon el is színeződött a bőr. Trombózis szerencsére nincs. Mit tehetek? Homeopátiás gyógyszer segíthetne?

Kedves Ivett!

Az érfalak, a billentyűk alkati gyengesége miatt az alsó végtag gyűjtőereiben komoly esély van a tágulat kialakulására. Folyamatos leterheltség, álló vagy tartós ülőmunka, súlyfelesleg megléte eseén gyulladás, elszíneződés jelentkezhet. Nem írta életkorát, egyéb körülményeit, mert ennek is lehet jelentősége.
Látatlanban a következőkat tudom javasolni: illat és szinezékmentes szappan vagy túsfürdő, szintén semleges hidratáló krém. Értorna, dinamikus terhelés, szajánlott. Ilyen az úszás, könnyű kocogás, biciklizés
Fájdalom esetén orvosi vizsgálat, személyes konzultáció javasolt. Homeopátiás gyógykezelés esetén alkati és tünetei szerekre lesz szükség, de alapos kikérdezésre van szükség. Melegvízes fürdő ellenjavallt.

Kedves Doktornő!
Rózsahámlást állapítottak meg nálam. Heti egyszer járok szoláriumba, hetente többször edzőterembe. Járhatok vagy ki kell hagynom? Meddig ne menjek?
Köszönettel Judit

Kedves Judit!

Mindkét tevékenységet átmenetileg fel kellene függeszteni.
Egy ártalmatlan, általános tüneteket nem okozó bőrkiütésről van szó, de a
szolárium hatására a foltok hiperpigmentálódhatnak, sokkal nehezebben múlnak el.
Az izzadás, fizikai aktivitás pedig a tünetek erősödését válthatja ki.
Kb. 2-3 hét az átlagos kifutási idő, de ennél hosszabb gyógyulás is előfordulhat.
Illatmentes, kímélő tisztálkodószerek javasoltak. Új kozmetikumot, mosószert ne most kezdjen használni.

Elég pörgős az életem, kevés idő jut az alvåsra.Mikor végre aludhatnék nem tudok,felébredek többször.Úgy érzem a vérnyomásom is magas.Homeopátiás szer segítene? NYugtatót nem szeretnék.
köszönöm

Kedves Sanyo!

Életkorát, egyéb körülményeit nem írta, de panaszai alapján életmód váltásra lesz szükség.
A napi ritmusa felborult, ennek következménye a vegetativ idegrendszer működésének zavara.
A nyugtalan, nem kielégítő mélységű alvás, valószínűleg szaporább pulzus esetleg emelkedett vérnyomás.
Személyes konzultáció javasolt, hogy a szervezet öngyógyító folyamatait támogató homeopátiás gyógyszert lehessen ajánlani. Mellette muszáj lesz alacsonyabb fokozatra kapcsolni, nehogy maradandó működési zavar alakuljon ki.

Kedves Doktornő!

Szemöldök és szempilla hullásnak mi lehet az oka?
A szemöldök széli részén már látszik is.

Kedves Kérdező!

Felmerül a gyulladásos góc lehetősége.
Mindenképpen lássa Önt orvos, először bőrgyógyász.
Az állapot felmérés után javaslatot tesz, hogy milyen kiegészítő vizsgálatokra célszerű elmenni.
Labor, valószínűleg fogászat, gégészet, nőgyógyászat.
Kezelni ezt a területet külső készítménnyel nem tudja. A visszanövés csak a góc gyógyulását követően várható.

T.Doktornő!
Erősen izzadok, ami kezd zavarni. Van ellene homeopåtiás gyõgyszer?

Kedves Kérdező!

Több infóra van szükség. Mióta tart ez az állapot, mikor jelentkezik?
Sportol esetleg, amivel velejár, hogy gyorsabb az anyagcsere, a méregtelenítés.
Az izzadás lefojtásának nem vagyok híve, mert a feleslegessé váló anyagoknak ki kell űrűlni a szervezetből és ennek egyik fontos módja az izzadás.
Bizonyos belgyógyászat betegségek is okozhatnak erős izzadást, makacs esetben vérvételre is sort kell keríteni.
A ruhában maradó vegyszerek is provokálhatják a bőrért, tehát kevesebbet használjanak.
Személyes konzultáció javasolt.

T.Doktornő!
Köszönöm az előző vålaszt.
Zavaró hason és combokon lévő csikok ellen mit tudok tenni?Homeopatia is érdekel.Tornåzom ės egészségesen étkezem.

Kedves Kérdező!

Fürdéskor melegebb és hűvösebb legyen a víz, amivel tusol. Mindig a hidegebbel fejezze be. Ez értornát jelent, ami a kötőszöveti rostok anyagcseréjét élénkíti. Használjon dörzskesztyűt, vagy nem túl erős körömkefét, majd szárítás után kenje át a "megdolgozott" területeket növényi olajokkal.( kókusz, mandula olaj vagy shea vaj.)
Homeopátiás gyógyszerrel is lehet harcolni a csikok ellene, de a külső kezelést nem lehet kihagyni.
Kötőszövetet támogató sók jönnek szóba.

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés