Dr. Asbót Júlia

Bőrgyógyász, homeopátiás szakorvos www.dermanet.hu

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán végeztem, majd bőrgyógyászatból szakvizsgáztam.

Az alternatív gyógyító módszerek mindig is érdekeltek, ezért fordultam a homeopátia felé. A hagyományos (allopátiás), illetve homeopátiás megközelítés szerencsésen kiegészíti egymást, ami jól szolgálja a gyógyulásra váró páciens érdekét.

Elvem, hogy az igazi gyógyítás a megelőzéssel kezdődik. Mindennapi munkám során erre igyekszem a hozzám fordulók figyelmét  felhívni. Pácienseimet egyenrangú partnernek tekintem, az őket érintő fontos döntésekben megfelelő tájékoztatással, odafigyeléssel igyekszem együttműködésüket megnyerni. Az egészség szinte legfontosabb értékünk,  őrizni, vigyázni kell rá. Folyamatosan változó környezetünk komoly kihívás elé állít mindannyiunkat, sebezhetőek vagyunk, testileg, lelkileg egyaránt.
Kapcsolat: www.dermanet.hu

Kedves Doktornő!

Úgy gondolom, hogy barátnőm depressziós. Nem ismeri el, de ettől még a probléma fennáll. Homeopátiás gyógyszerrel meg lehet előzni, hogy az állapota romoljon?

köszönöm
Tomy

Kedves Tomy!

Felelőtlen dolog lenne részemről, ha homeopátiás gyógyszert javasolnék.
Amennyiben úgy érzi, hogy barátnője segítségre szorul meg kellene győzni, hogy forduljon orvoshoz.
Ön abban tudja támogatni, hogy elkíséri, bátorítja. Minél előbb tisztázni kell, hogy mi a valós helyzet.
A háziorvos felkeresése legyen az első lépés.

Tisztelt Doktornő!

A homeopátiás gyógyszerek mellé muszáj szintén homeopátiás fogkrémet használni? Nem hat, ha a bevált mellett maradok?

köszönöm

Kedves Ila!

Nem muszáj lecserélni a megszokott, bevált fogkrémet.
Természetesen, ha tud ,minél kevésbé mentolosat válasszon.
Ami fontos, hogy a fogmosás és a gyógyszer bevétele között teljen el legalább 20-25 perc.

Tisztelt Doktornő!

Nagymamámnál erős csontritkulást állapítottak meg.
Sokféle gyógyszert szed, talán erre kaphatna homeopátiás kezelést.
Érdemes belekezdeni? Kérem adjon tanácsot, köszönöm szépen.

Kedves Ila!

Igen, érdemes megpróbálkozni vele. Azt tudni kell, hogy a Calcium pótlás továbbra is fontos, gondoskodni kell a megfelelő bevitelről.
A homeopátiás gyógyszer(ek) abban segítenek, hogy a Calcium minél jobban hasznosuljon, odakerüljön, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Tisztelt Doktornő!

2014.09.hó közepén a bőrgyógyász felírta:
-hajhullásra és nyaki viszketésre: Alpicort külsőleges oldatot (napi 1×)
-körömgombára Terfin 250mg tablettát (napi 1×) .

2014.09.25-ig "csak" Fluvastatin Sandoz 80mg (esti 1×) gyógyszert szedtem. 60,5 éves vagyok.

2014.09.25. -kezdődő mélyvénás trombózisra holnap adom be az utolsó Clexane 6000 Ne/0,6 ml (2×) injekciót a hasamba; valamint 10.02-től Syncumar mite (napi 1) tablettát szedek. INR értékeim:
10.01.- 0,95 10.13. - 1,56.
Kérdésem:
alkalmazhatom-e a bőrgyógyász által előírt szereket?
Háziorvosom azt mondta (velem voltak a gyógyszertájékoztatókon általam szövegkiemelővel feltüntetett hatóanyagok!), kérdezzem meg a bőrgyógyászt.
A megyei rendelő januárra adna előjegyzést szakrendelésre...

Kérem, szíveskedjék választ adni!

Mert ami használ, az árthat is a másik betegségnek....

Hálás köszönettel:
Kulcsárné Nyuli Klára (Győr)

Kedves Kérdező!

A bőrgyógyász kollega a mélyvénás thrombózis előtt látta Önt és rendelte el a vizsgálat alapján az említett szereket. Alig 1 hónap telt el, most fejezi be az injekciót és átáll Snycumarra.
Hagynék még időt a szervezetnek, hogy feldolgozza a történteket és várnék a Terfin elkezdésével.
Addig lokalis szerrel lehet a gombásodást kezelni, javítani az állapoton.
A fejbőrre kapott oldatra a kihagyás nem vonatkozik.


Kedves Doktornő!
A hideg beköszöntével rögtön el kezd száradni a kézfejemen a bőr, ami rosszabb esetben akár odáig fajul, hogy a bütykök mellett felhasad a bőr. Milyen típusú krémet tudna ajánlani erre a problémára?

Kiedves Kérdező!

Illatmentes, jól felszívódó nem vizes alapú, természetes olajban ( nem illóolaj!) gazdag ápolókrémet.
A vizes alapú ugyanis a hűvös időben fokozhatja a kiszáradást.
Javasolom, hogy már most viseljen a szabadban való tartózkodás alatt kesztyűt, illetve kerülje a
folyékony kézmosókat. Ez a munkahelyen, iskolában tudom nehézkes, de megtérül a szappanos kézmosás.
Itt is előnyt élvez az illat és színezéktől mentes.

Koszvenyes panaszok miatt gyogyszert szedek. Szeretnem elhagyni es homeopatias gyogyszert szednek helyette. Mit tetszik hozza szolni?

Kedves Kérdező!

Látatlanban semmiképpen nem javasolom, hogy beállított gyógyszerét elhagyja.
A köszvény anyagcsere probléma, a diéta betartása elengedhetetlen feltétele a gyógyításnak.
Vizsgálat, a laborértékek ismerete kell ahhoz, hogy személyre szabott homeopátiás kezelést lehessen javasolni.
A heveny fájdalmas rohamok előfordulása, az izületek károsodása és további szővődmények kivédhetőek megfelelően kiválasztott szerrel.

Kedves Doktornő!

Cukorbeteg ismerősöm szedhet-e homeopátiás készítményt, tekintettel arra, hogy a golyók édesek.

Válaszát előre is köszönöm.

Tarcali Katalin

Kedves Kata!

Igen, szedhet homeopátiás gyógyszert.Érdemes a kisebb méretű golyókat beszerezni, ezekben még kevesebb a cukor illetve van csepp formájú kiszerelés is.

Kedves Doktornő!

Megfázás, köhögés esetén a kanalas hurutoldó mellett lehet homeopátiás gyógyszert szedni?

Köszönettel
Nagy Zsolt

Kedves Zsolt!

Sajnos nem igazán jó a kettő együtt. A homeopátiás gyógyszerek jó felszívódásának feltétele, hogy a szájnyálkahártya ne érintkezzen aromás, illóolajos anyagokkal. Ezért nem javasoltak pld. a rágógumi vagy bizonyos cukorkák. A legtöbb kanalas, köhögésre felírt gyógyszerek tartalmaznak ilyet, ha emellett veszi be a homeopátiás golyókat nem igazán fognak hatni.

Kedves Doktornő!

Még egy kérdésem lenne a homeopátiával kapcsolatban.
Miért van az, hogy van olyan eset, amikor nem használ? Mitől függ, hogy mennyire gyógyít?

köszönöm

Ila

Kedves Ila!

A homeopátia nem csoda gyógymód, valóban előfordulhat, hogy nem használ.
A gyógyítás fontos feltétele a helyes diagnózis.
Ennek hiányában nem fog működni.
A másik dolog, hogy a szervezet öngyógyító mechanizmusai működjenek.
A homeopátia iránti fogékonyság sem egyforma, vannak jobban reagáló egyének ennek pontos oka nem ismert.
Más gyógyító eljárások esetében is vannak egyéni különbségek.

Kedves Doktornő!

Egy ismerősöm homeopátiás gyógyszert kapott, de egyesével kell bevennie a golyókat. Az én problémámra viszont napi 2x5 -öt kell szedni. Mi az oka a különbségnek, melyik a jó?

köszönöm
Ila

Kedves Ila!

A helyes adagolás az 5 vagy 10 golyó.
Akut panasznál, tüneti szernél naponta 1 vagy több alkalommal 5 golyó javasolt.
Pld. görcsös hasfájás, kialakulóban lévő herpes vagy bárányhimlő kezelésénél előfordul, hogy gyakrabban kell bevenni a tüneti szert. Alkati szernél 10 golyó az egyszeri dózis, amire heti egy alkalommal vagy a megbeszélés szerint ritkábban kerülhet sor.

Kedves Doktornő!
Hűvös időben nagyon száraz a bőröm, főleg a kezemen. Van-e erre a problémára homeopátiás segítség?
Válaszát köszönettel várom, Ágnes

Kedves Ágnes!

A vegyszerekkel való közvetlen kontaktust kerülni kell. Folyékony kézmosót ne használjon, növényi olajokban gazdag illat és szinezékmentes szappannal mosson kezet. Mosogatáshoz cérna és gumikesztyűt viseljen.
A szabadban való tartózkodás előtt kézápoló használata ajánlott, itt is illatmentest javasolok.
Ahogy hűl az idő viseljen kesztyűt. Alkati szer beállítása javasolt, ha panasza nem enyhül.

Tisztelt Doktornő!

Előfordul, hogy ég a nyelőcsövem, úgy érzem mintha csípné valami a torkom
lehet, hogy refluxom van? Szedhetek rá valamit?

Köszönöm a válaszát:
Krisztina

Kedves Kérdező!

Igen elképzelhető, hogy fokozott savtermelés áll a panaszok hátterében.
Amennyiben sok kávét, fekete teát fogyaszt érdemes kicsit a bevitelt csökkenteni.
Sajnos a stressz is rosszul hat a gyomor működésére.
Este 6 után ne egyen gyümölcsöt, mert az is fokozhatja a panaszokat.
Személyes konzultáció javasolt, ennek során alkati szer beállításával lehet segíteni ,
hogy múljanak a kellemetlen tünetek.

Kedves Doktornő,
34 éves vagyok és szinte egyik napról a másikra megjelentek rajtam hajszál vékony visszerek. Combomon, bokámnál, arcomon. Milyen homeopátiás szer vagy más természetes anyag segíthet ezen? Főleg az arcomon zavar a dolog nagyon!
Köszönöm, Anna

Kedves Anna!

Az érfalak tónusa kissé gyengébb lett. Az alkati tényezők mellett a következőkre lehet gondolni: hormonális okok, nagyobb terhelés az alsó végtagokon illetve az arc esetében emésztési probléma is felmerül.
Fűszeres ételek mellőzése, kímélő arcápoló szerek használata javasolt, minél kevesebb illat és színezék legyen bennük. A hosszas állás, cipelés nem jó, dinamikus terhelés jót tesz: könnyű kocogás, úszás, biciklizés.
Az érfalak tónusát lehet és érdemes homeopátiás gyógyszerekkel javítani, egymást kiegészítő szerek javasoltak, személyes konzultáció ajánlott.

Asbót Júlia

Kedves Doktornő!

Mostanában nagyon sok szó esik a környezeti ártalmakról.
Vannak olyan homeopátiás szerek, amelyeket ajánlani lehet a méregtelenítésre?
Hogyan kell szedni? Folyamatosan, kúra szerűen?

Kedves Kérdező!

Igen léteznek ilyen gyógyszerek, melyek elsősorban a fő kiválasztó szerveket késztetik hatékonyabb működésre. Egészséges embereknél is ajánlható, de már kialakult emésztési, légzőszervi panaszoknál, egyéb krónikus betegségeknél is a gyógyítás része lehet ez a fajta méregtelenítés.
A kúra beállítása, alkalmazása előtt javasolt homeopátiás orvossal konzultálni.
Bizonyos esetekben, pld. daganatos betegség aktív időszakában, várandós anyukáknál nem javasolt.

Kedves Doktornö,

gyakran vannak szénanáthás panaszaim, kivizsgálás során többféle allergia igazolódott.
Van olyan homeopátiás szer amit érdemes szednem?

Kedves Pandóra!

Az allergia, szénanátha krónikus betegség ezért alkati szer meghatározása jön elsősorban szóba.
Mellette a panaszok előfordulásának jellegzetességei szerint ( tüsszögés, orrfolyás, könnyezés, hidegre vagy melegre jelentkezik, maró hatású az orrváladék vagy sem, egyéb kísérő tünetek jelenléte......) akut szer vagy szerek jönnek szóba. Ezeket naponta többször kell bevenni, az alkati szert jóval ritkábban.
Sok esetben az igazolt allergén homeopátiás higítását is alkalmazzuk gyógyszerként, pld a parlagfüvet.
Személyes konzultáció alkalmával lehet konkrét szert javasolni.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő,

Érdeklődnék, hogy övsömörre lehet-e homeopátiás gyógyszert szedni? Igaz, hogy víz nem érheti a hólyagokat?
Köszönöm.
Judit

Kedves Judit!

Az övsömör olyan egyéneken jelentkezik, akik korábban már átestek bárányhimlő betegségen. A vírus a szervezetben marad, inaktiv állapotban. Ha az immunrendszer kissé legyengül újra erőre kap és megjelennek a jellegzetes féloldali hólyagos kiütések.
Fiatal korban minimális viszketéssel jár és hamar gyógyul.Idősebb korban vagy egyéb társbetegség esetén viszont csúnyábbak lehetnek a tünetek , erős fájdalom is kísérheti.
A hólyagos szakaszra illetve a fájdalomra egyaránt lehet homeopátiás szert szedni.
Víz érheti a bőrt, csak a hosszas áztatás nem ajánlott.

Kedves Doktornő!

A homeopátiás gyógyszerek neve melletti szám mennyire fontos? kéz ekcéma miatt többféle szert kaptam, de az egyiknél 5-ös helyett csak 15-öset tudtak adni. Van ennek jelentősége?

Köszönöm szépen

Kedves Alessa!

Igen, van jelentősége. A homeopátiás gyógyszereket úgynevezett törzsoldatból folyamatos higítással állítják elő. A legtöményebb természetesen a kiindulási alapanyag, maga a törzsoldat.
A szám a hígítás mértékére utal. Az alacsonyabb szám relative nagyobb töménységre utal.
Lokalis tünetekre általában alacsonyabb 5 vagy 9 CH-s higítást javasolunk. Általános tünetek (pld láz, viszketés, izzadás) megléte esetén magasabb , 15 CH ajánlott. Ha az általános tünetekhez lelki tényezők, idegrendszeri kísérőtünetek is tartoznak 30 CH. esetenként ennél jóval magasabb higítás is szóba jön. A leírtakból következik, nem jó, ha nem az adott gyógyszert kapja meg.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő!

Gyerekkorom óta gerincferdülésem van, aminek a fájdalmával már megtanultam együtt élni. Ez a fájdalom terhelésre jelentkezik, pihenés segít rajta, inkább a gerinc melletti izom fáj.
Az utóbbi 1 hétben viszont új fájdalom jelent meg, szúró jellegű, a korábbitól eltérően nem a derekamban hanem a hátamban egy pontban érzem, és este lefekvéskor felerősödik, néha erre a fájdalomra fel is ébredek. Azt mondták, hogy ez valamilyen gyulladás miatt van.
Milyen homeopátiás szert szedhetek a régi, és milyet az újkeletű fájdalmakra?

Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel:
Pöttyöspanni

Kedves Pöttyöspanni!

Mindenképpen lássa Önt reumatológus vagy ortopéd szakorvos a korábbitól merőben eltérő jellegű fájdalom miatt.
A régóta fennálló panaszok, gerincferdülés miatt alkati szer beállítása javasolt, ehhez személyes konzultációra van szükség. Az alkati szer rendszeres szedése mellett párhuzamosan lehet javasolni az izomzat tónusát javító, gyulladás és fájdalomcsökkentő hatással rendelkező kiegészítő gyógyszereket.

Dr. Asbót Júlia

Keves Doktornő!

Sokat ülök számítógép előtt, ami szemszárazságot okoz. Szeretném elkerülni, hogy erősebb szemüveget kelljen viselnem.
Van erre homeopátiás segítség?
Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: R. Terézia

Kedves Terézia !

A számítógép előtt sajnos tényleg elfelejtünk eleget pislogni, ami megfelelő nedvességgel ( könnyel ) látja el a szem felszínét. Ráadásul a fixált távolság miatt a szemünk elfelejt alkalmazkodni.
Homeopátiás szemcseppet érdemes használni, ha fárad a szeme. Mellette szemszárazságra illetve a szemmozgató izmok támogatására lehet kétféle golyócskát szedni. Nagyon fontosnak tartom a szemtornát, rendszeres gyakorlattal a romlás kivédhető.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő!

9 hetes kismama vagyok és szereném elkerülni a terhességi csíkok kialakulását, már amennyire ez lehetséges. A méregdrága csodakrémekben nem hiszek. Tud ajánlani valamit megelőzésre, illetve utókezelésre, halványításra?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Viktória!

Zuhanyozás után használjon növényi olajokat, gyengéden masszírozza be a bőrébe. Mandula olaj, kókusz zsír pld. teljesen jó erre a célra. Homeopátiás gyógyszerrel szintén lehet a kötőszövet rugalmasságát támogatni.
A babavárás alatt elkerülhetetlen a súlygyarapodás, de ügyelni kell, hogy ez ne lépjen túl egy bizonyos határt, mert a bőr nem tud maradéktalanul alkalmazkodni.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő,

Hozzá lehet-e szokni a homeopátiás gyógyszerekhez? van-e valamilyen veszélye ennek a gyógymódnak?
Köszönettel
N.Judit

Kedves Judit!

A homeopátiás gyógyszerek alkalmazása kapcsán fontos azt tudni, hogy a tünetek javulásának függvényében a szedést ritkítani kell. Az akut panaszra kapott gyógyszert viszonylag hamar el is lehet hagyni, az alkati szereknél is sokszor elég a havi 1x-i bevétel. Természetesen ezt egyénre szabottan kell mérlegelni és teljesen a páciens állapotától függ. Ezekből is következik, hogy hozzászokás nem alakul ki. Mellékhatástól mentes gyógymód, veszélye nincs. Arra viszont vigyázni kell, hogy a terápia felállítását korrekt diagnózis előzze meg. Tisztázatlan, kivizsgálatlan betegség bármilyen,( beleértve a homeopátiát is) alternatív kezelése veszélyt jelenthet a páciens számára.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő!

3 honapja mutottek gerincservvel, ennek koszonhetoen egy 10 centis heg keletkezett a nyakamon, eleg lathato helyen. A tanacsat szeretnem kerni, milyen homeopatias szerekkel tudnam segiteni a heg halvanyodasat illetve hogy mehetek-e szolariumba?

Valaszat elore is koszonom,
Tisztelettel Nemes Edina

Kedves Edina!

Műtéti seb utókezelésére van homeopátiás szer, mellette érdemes hegkezelő gélt vagy tapaszt használni.
Kb, fél évig azt javasolom, hogy a szolárium alatt ezt a területet takarja.
A heg az UV fény hatására bebarnulhat, orvosi nyelven hiperpigmentálódik.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő
A lábaim visszeresek és nagyon érzékeny a bőröm ott.
Mivel ápolhatom, mert nagyon gyakran viszket,félek dörzsölni nehogy kisebesedjen.

Válaszát előre is köszönöm András

Kedves Kérdező!

Illat és színezékmentes lemosókat érdemes használni, ilyet gyógyszertárban tud venni.
Időnként jó lehet, ha fürdés előtt vékonyan oliva olajjal vagy mandula olajjal áttörli az érintett bőrfelületet és vizzel leöblíti. Ebben az esetben külön ápoló krémre nem lesz szüksége. Ha mégis igényli akkor szintén a hipoallergén termékeket kell előnyben részesíteni. Az erek és a kötőszövet támogatásáról gondoskodni kell, ez történhet hagyományos gyógyszerrel, de érdemes a homeopátiát is igénybe venni.

Dr. Asbót Júlia

Tisztelt Doktornő!

Amikor hűvösebbre fordul az idő a kezeim nagyon szárazak, viszketnek és pirosak. Mi lehet ennek az oka és mit tehetnék ellene?

Köszönöm
L. Krisztina

Kedves Krisztina!

Hűvösebb időben a faggyútermelés jellege megváltozik, a bőrfelszínre jutó faggyú keményebb, nehezen űrül.
Ennek az lesz az eredménye, hogy szárazabbá, sérülékenyebbé válik a bőrünk, főleg az arcon és a kezeken.
A vegyszeres ( háztartási szerek is idetartoznak) kontaktustól való tartózkodás, semleges ápoló krémmel való puhítás, karbantartás javasolt. Vizsgálat alkalmával lehet Önnek homeopátiás gyógyszert is javasolni.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornő,

azt szeretném kérdezni, hogy a lábkörmök elszíneződése minden esetben gombásodást jelent?
Válaszát köszönöm.

N. Judit

Kedves Judit!

Nem minden esetben jelent gombás fertőzést az elszíneződés.
Baktériumok is okozhatnak színbeli elváltozást, töredezettséget, megvastagodást.
Fiatal hölgyeknél, futóknál, focistáknál nagyon gyakori a bevérzés, ami kékeslilás elszíneződéssel jár.
Elszíneződést okozhat a köröm alatti festékes anyajegy is!
A felsoroltak miatt, ha valaki ilyet tapasztal érdemes felkeresni bőrgyógyászt.

Dr. Asbót Júlia

T. Doktornő!
Sajnos nagyon sok a futószemölcsöm. Nem jártam uszodába mostanában....
A nyakamon,sőt már a mellem alsó részén is van....
Mit tanácsol,nekem szedtek már le ,nem is ettől tartok!Az érdekelne van kifejezetten kiváltó oka??Lehet-e megelőzni??
Fodrászként dolgozom,lehet ez a kiváltó okok között??
Előre is köszönöm válaszát!
Nyszilvi

Kedves Szilvi!

A meleg, párás környezet ( az Ön munkaköre ilyen ) hajlamosítható tényező lehet, de egyéni hajlam is szerepet játszik. Nyakláncot ne viseljen, mert a dörzsölés, irritáció miatt a számuk szaporodhat.
A hagyományos kezelés mellett ( leégetés vagy cryoterápia) homeopátiával a kiújulást lehet kivédeni.

Dr. Asbót Júlia

Tisztelt Doktornő!

Hosszas repülő út előtt állok és általában izgulok az utazás előtt. A hosszú repülőút alatt néha szédülni szoktam és ilyenkor gyengébbnek is érzem magam. Tud-e nekem valamilyen homeopátiás szert ajánlani?

Köszönettel:

Izsák

Kedves Kérdező!

Panaszait a vegetatív ( akaratunktól függetlenül működő) idegrendszer fokozott érzékenysége okozza.
A szorongásra, a bezártságtól való félelemre is van megfelelő homeopátiás gyógyszer, amit az utazás előtti nap és az utazás reggelén kell bevenni. Álmosító hatása nincs. A szédülés, gyengeség, esetleges émelygés miatt az utazás ideje alatt többször lehet alkalmazni egy másik gyógyszert, ami hatékony segítség lesz.
Konkrét gyógyszert ezen a fórumon nem tudok megnevezni, személyes konzultáció javasolt.

Kedves Doktornő!

Bizonyos időnként a kézfejeimen (főként tenyér és ujjak) apró pici viszkető hólyagocskák jelennek meg. Bőrfelszínen és alatt egyaránt. Megjelennek majd eltűnnek és pár héttel később megint előjönnek, csak épp másik részén a kézfejnek. Én elég gyakran mosok kezet, ezért sajnos könnyen kiszárad kézkrém használata ellenére is. Elképzelhető, hogy ez valami ekcémás reakció?

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Sz. Judit

2x jött át a kérdés

Kedves Doktornő!

Bizonyos időnként a kézfejeimen (főként tenyér és ujjak) apró pici viszkető hólyagocskák jelennek meg. Bőrfelszínen és alatt egyaránt. Megjelennek majd eltűnnek és pár héttel később megint előjönnek, csak épp másik részén a kézfejnek. Én elég gyakran mosok kezet, ezért sajnos könnyen kiszárad kézkrém használata ellenére is. Elképzelhető, hogy ez valami ekcémás reakció?

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Sz. Judit

Kedves Judit!

Túlérzékenységre utalnak a leírt tünetek. Amennyiben a gyakori kézmosás munkaköréhez kapcsolódik vagy vizes közegben dolgozik érdemes védőkesztyűről gondoskodni. Ez ne csupasz gumi kesztyű legyen, hanem olyan, ami alatt textil betét van. A kézmosás során tömbszappant kell használnia, ami illat és színezék mentes. Átmenetileg gyűrűt se viseljen.

Dr. Asbót Júlia

Kedves Doktornö!

Sok anyajegyem van, van köztük olyan is ami kiáll. Járhatok azért szoláriumba? Milyen idöközönkönt kell ellenöriztetni az anyajegyeket?

üdvözlettel,
Pandora

Kedves Pandora!

A kiálló vagy kidomborodó anyajegyek önmagukban nem veszélyesek. Ha gyakran sérülnek érdemes eltávolíttatni őket. ( bőrgyógyász lássa előtte.) A szoláriumozást anyajegyektől függetlenül senkinek se javasolom, világos bőr, sok anyajegy, szeplő esetén pedig pláne nem. Amennyiben Ön ebbe a bőr tipusba tartozik fél-1 évente érdemes megmutatni magát.

Dr. Asbót Júlia

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés