Dr. Gyovai Gabriella

Nőgyógyász szakorvos 2017. augusztus 1-től nem fogad kérdéseket.

Első sorban nőgyógyászként dolgozom Szentesen, mindenféle korosztályba tartozó páciensekkel.
1989-ben végeztem az orvosi egyetemet Szegeden, utána rögtön a szentesi kórház szülészetén dolgoztam, folytatva a családi hagyományt. Ezen az osztályon születtem és 5 éves koromig abban a szobában laktunk, ami most az orvosi szoba. Édesapám jókezű, sikeres nőgyógyász volt ugyanitt, ma már nyugdíjas. A sors úgy hozta, hogy beleszerettem a szülészet-nőgyógyászat mellett a pszichológiába és a központi idegrendszer működésének kutatásába. A Maastricht-i egyetemen szorongásos és hangulati zavarokkal kapcsolatos  központi idegrendszeri kutatásokat tanulmányoztam. Közben a dolgoztam a klimax és csontritkulás témában és vezettem a gyermek-nőgyógyászat szakrendelést. 

2004-ben úgy láttam, hogy szükség van egy olyan magyar nyelvű könyvre, ami a szexuális életre ható gyógyszerekkel foglalkozik, ezért megírtam a “Szexuális farmakológia” című könyvet. Klinikai gyógyszervizsgálatokban is részt veszek, premenstruális szindróma, fogamzásgátlás, vizeletcsepegés és változókor témakörben. A méhelőesés és egyéb anatómiai eltérések konzervatív kezelése is nagyon érdekel:  a kocka- és ringpesszáriumok és az elektrostimuláció. A változókor komplex kezelése mindig kedves területem volt. Hormonális, pszichológiai, pszichiátriai vonatkozásai újra a kutatások élvonalába kerültek.

2007-től az oxfordi szexuális medicina akadémiára jártam aztán szereztem egy európai szakvizsgát is ebben a témában. Most is imádok tanulni és átadni, amit tanultam, tapasztaltam. Ha tehetem, részt veszek hazai és külföldi konferenciákra és olvasok annyit, amennyit időm enged. A helyi rádióban hosszú évekig volt egy hetente megjelenő műsorunk “Nőkről nemcsak nőknek”címmel, ami sokakhoz eljutott és nagyon szerették itt a környékünkön. Évek óta tagja vagyok a Tudományos Újságírók Klubjának, ami szakmailag is sokat segít abban, hogy minél jobb cikkeket írjak nyomtatott sajtóban vagy internetes oldalakon. 
A férjem, gyerekeim, szüleim támogatása fő szerepet játszik abban, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatok, amelyet értékesnek, élvezetesnek tartok. 


Tisztelt Olvasóink!

Dr. Gyovai Gabriella orvos szakértő 2017. augusztus 1-től nem fogad kérdéseket. Megértésüket köszönjük. Infobeteg.hu.

T.Doktornő!
Mi a véleménye a progesteron krémről?Orvosi vizsgålat nélkül ki szabad próbálni?

A progeszteront valamilyen orvosi indokból szoktuk használni, nagyon hatékony tud lenni, ha megfelelő adagban és időzítéssel használjuk. Nem tudom, milyen elváltozást szeretne javítani vele, de ha hatást akar, akkor az orvos tudja beállítani a szükséges dózist. A progeszteron krém felszívódásasem annyira kiszámítható, mint a hüvelykúpé vagy a tablettáé, pedig ez alapvető lenne.

Tisztelt Doktornő!

Rendszertelen vérzésre, PCO jellegű tünetekre már próbáltam szedni Meforalt.
Szervezetem nem bírta, és az orvosom legutóbb Mercformin XR-t 500mg-osat írt fel. (2-t egy nap)
Az orvosom nem mondta, hogy érdemes fokozatosan felépíteni a szedését, a neten olvastam hogy így jó eséllyel hozzá szoktatható a szervezet.
Kérdésem, hogy a Doktornő véleménye szerint hogy kezdjem el a szedését, milyen fokozatossággal?
Mikor érdemes ezt a gyógyszert bevenni?

Köszönettel:Éva.

Nekem is az a tapasztalatom, hogy napi 1-szer 500mg-os tablettával érdemes kezdeni. Az XR lessabban szebadul fel és ehhez hozzájárul a bevonata is, ennek ellenére vannak pácienseim, aki az 500-as ketté törérvel tudták csak indítani a gyógyszer szedését. Nagyon javasolnám az Inofollicot a Merckformin mellé, nagyon jó eredményeket látok vele. A neten sok információt talál róla.

Tisztelt Doktornő!

Érdeklődni szeretnék, hogy többször váltottam már gyógyszert, szedtem Lyndinette-t, ezzel az volt a problémám hogy 3 hónap alatt legalább 7x volt menstruációm majd Tri-regolra váltottam azzal 4 évig semmi bajom nem volt, majd egy felfázás után folyamatosan barnás folyásom volt, majd voltam szűrésen és megállapították, hogy méhszáj gyulladásom volt, majd kezelve lett utána kaptam egy újabb gyógyszert Deciorát majd ez mellett a gyógyszer mellett is jelentkezett a barnás folyás majd ezt egy nagyobb hormontartalmú Deciorát kaptam de ez mellett is többször van barnás folyásom. Mi lehet a probléma? Mit javasol? Várom Tisztelettel válaszát! Egy 24 éves hölgy.

Nagyon gyanús, hogy a méhszáj és a nyakcsatorna egyaránt begyulladt és az még mindig nem jött helyre tökéletesen. Ilyenkor mindentől vérezgetés jelentkezik: szexuális aktustól, kisebb emeléstől, tornától. Ezt chlamydia is okozhatja, de más kórokozó is. Antibiotikus hüvelykrém vagy tabletta helyre szokta hozni (a partnernek is kell) sőt a hámot erősítő hüvelykrémek is hatékonyak. Emellett előfordulhat, hogy valóban a Tri-Regol az Ön fogamzásgátlója, de a hámot akkor is célszerű helyre hozni.

Tisztelt Doktor Nő!
szeretném kérdezni, hogy a Norcolut gyógyszer abbahagyása után mikorra várható a vérzés?
Február hónapban elhúzódó 14 napos vérzésre írták fel . Összesen 26 tablettát napi 1-et kellett szednem. Voltam nőgyógyásznál vizsgálaton, hüvelyi UH rendben, rákszűrés eredménye is jó lett,P1.
Most március 24-e óta nem szedem a gyógyszert, és még mindig nem jelentkezett a vérzés.
Kicsit aggódom már, eddig nem volt ilyen menstruációs probléma nálam.
Kérném a tanácsát,
köszönettel!

Előfordul, hogy olyan vékony lesz a méhnyálkahártya, hogy nincs minek leválnia. Friss ultrahanggal meg lehet nézni, hogy várható-e hamarosan vérzés lesz-e vagy további időre van szükség.

Kedves Doktornő!

Köszönöm szépen az előző kérdéseimra adott válaszát, még hadd kérdezzem meg, hogy:
- Ön milyen krémet javasol a kocka pesszárium felhelyezéséhez?
- Másik: a nőgyógyászati elektrostimulációs készülék túl gyakori használata milyen veszélyeket rejt? (Pl. okozhat-e szívritmus zavart, heves szívdobogást, egyebet?)

Köszönettel:
Erika

Kedves Erika!
A kocka pesszáriumot Ovestin krémmel kell használni, heti 2-szer. A többi napokon nagyon bevált a Vagisan, vitamin tartalmú hüvelykrém.
A TENS önmagában nem szokott ritmuszavart okozni. Sokszor javulnak ezek a panaszok Magnerotra és Q10-re. Ha nem, akkor érdemes megnézni, nehogy valami más oka legyen pl pajzsmirigy probléma.

Marcsi vagyok azzal a kérdéssel fordulok önhöz van egy olyan problámám hogy szombaton megjöt aztán.kedden elmult szerdán pakoltam az oviba az ágyakat aztán meg hirtelen belenyilalt a hasamalja fájni kezdet és ujra megjött de sok.volt szombaton mult el megint ez.mittől volt terheségről nem tudok de 4 éve semmit nem szedek köszönöm

Legjobb lenne menne, ha a nőgyógyászaton megnéznék, de addig is meg kellene nézni a terhességi tesztet. Ez akkor is pozitív, ha vetélés volt vagy méhen kívüli terhesség. Ha tehát pozitív, akkor mindenképpen menjen be. Ha negatív a teszt, akkor is érdemes lenne utána járni. Gondolom, volt az éves nőgyógyászati szűrésen, ha nem, akkor azt is meg kellene csinálni minél hamarabb.

Tisztelt Doktornő!
Iamna fogamzásgátló tablettát szedek és egy olyan kérdésem lenne, hogy a hatóanyagát mennyire folyásolják be bizonyos gyógyteák, ( cickafark, kamilla, borsmenta) illetve a magas dózisú C-vitamin valamint az Eleuthero Ginseng, Magnézium B6 tabletta? A Iamna betegtájékoztatójában csak az orbáncfű volt kiemelve, viszont máshol egészen más véleményeket olvastam ezekről a termékekről a fogamzásgátló együttes alkalmazásával. Előre köszönöm a válaszát: Barbara

A növényi hatóanyagok akkor változtatják egy fogamzásgátló hatását, ha 1. megakadályozzák a felszívódását ( pl hashajtó jellegűek) vagy a májban a lebontó enzimének működését fokozzák vagy gátolják. A cickafark, kamilla, borsmenta nem tartozik ide. Az orbáncfű a májban levő enzimet befolyásolja, ezért nem jó együtt. A C és B6 vitamin szedését érdemes fokozni fogamzásgátló szedése mellett - tehát csak jót tesz.

Tisztelt Doktor Nő! 2 évvel ezelőtt Novynette-t szedtem 3 hónapig,azután abbahagytam.2014.októberben kértem nőgyógyószomat,hogy írjon fel újra fogamzásgátlót. Megvizsgált és kárdezte,hogy volt-e bármilyen problémám a novynettel,mivel nem volt,így fel is írta. Most szedem a 6.levelet és nagyon ingerlékeny vagyok,hangulatingadozásaim vannak,nem tudok fogyni,pedig külön étrendem van és mindennap sportolok,illetve nem kívanom a szexet. Szóltam a nőgyógyászomnak és most felírta a Symiciát. Sok rosszat olvastam erről a gyógyszerről. Azt szeretném kérdezni,hogy mit lehet tudni erről a fogamzásgátlóról?Elképzelhető,hogy elmúlnak a rossz mellékhatások,melyek a Novynette-nél jelen vannak? Köszönöm válaszát előre is! Tisztelettel: Jeny

A Symicia segíthet a fogyásban, sok folyadékkal együtt. Előszeretettel használjuk pánikbetegségben, hangulati zavarban és premenstruális szindrómában. Ez utóbbiról vizsgálatokat is végeztek meggyőző eredménnyel) Javasolnék mellé Inofollicot, ami fog segíteni a fogyásban, mert az inzulinérzékenységet fokozza, valamint B vitamint ( pl Annavitet, mert abban nincs B1, ami esetleg hízlalna) és magnéziumot ( pl Magnerotot)

Kedves Doktornő!
47 éves vagyok, januárban egészségügyi küretet végeztek, erős, darabos és hosszantartó vérzés miatt. Vannak napok mikor nem tudok elmenni dolgozni, lépni alig tudok. Folyamatosan vérszegény vagyok. Már nem most kezdődött ez a problémám. Szövettani eredmény: I-II stadium proliferationis endometrii. Kezdődő hyperplasiával, enyhe szöveti atypiával.
Provera gyógyszert kaptam folyamatos szedésre. Nem lett jobb egyáltalán. Nem akart elmúlni és rengeteg volt a vérzésem. Most Norcolut gyógyszert szedtem 10 napig. Azt mondta az orvosom hogy ezt csak tíz napig kell szedni. Most is rengeteg a vérzésem, Ergam cseppet és Dicynone tablettát szedek. Azt szeretném kérdezni, hogyan kell szedni a Norcolut tablettát vagy milyen kezeléstől csökkenne a vérzésem, mert már rettegek mikor meg fog jönni.
Előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel és köszönettel Márta

Kedves Márta!
Én azt szoktam javasolni, hogy minden hónapban válasszuk le a méhnyálkahártyát, mégpedig havonta 2 hétig szedett, nagyobb adag Norcoluttal. Így nem lesz olyan nagy mennyiségű a vérzés és a szövettani lelet is javul - ami a sárgatest hormon hiányát mutatja és hosszú távon esetleg veszélyes lehetne. Ehhez össze kellene húzni a méhet pl Ergammal amikor jön a menstruáció. Sok nőnek van erre szüksége és be szokott válni.

Kedves Doktornő!

Nagyon örültem, hogy Önre találtam, mert úgy látom, kitűnő szakértője a területnek, mellyel kérdésem összefügg. Először is magamról röviden: 43 éves 3 gyermekes anyuka vagyok, akinél néhány hónapja kiderült, hogy méhsüllyedése és hólyagsérve van. Elkezdtem egy kezelést: hüvelysúllyal, kockapesszáriummal és elektrostimulációval.
Viszont egy ideje alhasi fájdalmak gyötörtek kivizsgálásra került sor és a következő diagnózis került a papíromra: "paraaorticusan, parailiacalisan megnagyobbodott"..."A colon és a sigma kissé distendalt, kissé tágabb. A colon descendens és sigma régióban néhány apró diverticulum látszik.."
Kérdéseim a következők:
- okozhat-e ilyen jellegű "problémát" az elektrostimlációs kezelés gyakori használata?
- Esetleg a kockapesszárium és a hüvelysúly közrejátszhattak-e ezeknél a vastagbél problémáknál?
- Ön milyen elektrostimulációs gép megvásárlását javasolná a fönt említett nőgyógyászati problémák kezelésére? (Mivel a jelenlegit csak bérlem).

Mihamarabbi válaszát megköszönve,
maradok tisztelettel:

Debreceni Erika

Kedves Erika!
A divertikulum a kötőszövet gyengesége miatt alakul ki a vastagbél kiboltosulása. A népesség 35-40 százalékányál kimatatható és általában tünetmentes. A kor előrehaladtával egyre gyakoribb. 80-90 korra szinte mindenkinél megtalálnánk, ha vizsgálnánk. A legtöbb esetben a divertikulózisos betegnek nincsenek is tünetei. Olykor azonban megmagyarázhatatlan, fájdalmas görcsöket, okozhat. Ha bebizonyosdik ez a diagnózis, speciális antibiotikum szükséges a bélflóra rendezésére ( probiotikum nem elég) és diétát si tartani kell. A pesszárium és a TENS nem okozhatja, hanem inkább az alkati kötöszöveti gyengeség, de a fenti módszerekkel tünetmentessé tehető. A TENS-ek közül én a hordozhat, kis méretűeket szoktam javasolni, ha lehet, például SE-30. A nagyobb, manuálisan programozhatókat ( például Corposano) összetettebb izom probémákra javasoljuk, azoknak a beállítása is személyre szabott. Mindkét készülékhez kapható hüvelyi fej is.

Kedves Doktornő. Életemben először kezdek majd fogamzásgátlót szedni. Az orvosom azt mondta a következő menstruáciom első napjától kezdjem el, akkor szedjem három hétig majd egy hét kihagyással. Aztán megint három hétig majd megint egy hét kihagyással. Jó ez így? És ha ez az időszak letelt utána hogyan szedjem? Köszönettel, Viki

Kedves Viki!
Valóban így van: 3 hétig kell szedni és utána egy hét szünet. Ebben a szünetben megjön a vérzés, ami kevesebb és általában sötétebb színű, mint eddig volt. A 8. napon akkor is kezdeni kell a kövezkező levéllel, ha még esetlen egy kis pecsételés lenne ( ez ritka).

Kedves Doktornő!
Azt szeretném kérdezni, hogy fogamzásgátló mellett (Symicia) szedhetek-e fogyasztó zsírégető kapszulát?
Válaszát előre is köszönöm!

Zsírégető kapszulát lehet szedni. Azoktól a hatóanyagoktól kell tartózkodni, amelyek kiadós hasmenést csinálnak, mert akadályozhatják a fogamzásgátló felszívódását. Valószínűleg a testmozgást is fokozni akarja - ilyenkor ne felejtkezzen el a bővebb folyadékbevitelről. A Symiciának is van egy enyhe vízhajtó hatása és általában inkább csökkenteni szokta a testsúlyt.

Kedves Doktornő. Tavaly szeptember óta visszatérő gombás fertőzésem volt, január végén végre sikerült rákszűrést csinálni, akkor mondta a doktor úr, hogy van egy kis méhszájsebem. A citológiai lelet hámsejtrendellenességet mutatott ki, vagyis ASC-US-t. A doktor úr azt mondta, hogy használjak CIKATRIDINA kúpot, ha az sem segít, akkor pedig műtét. A kérdésem az lenne, hogy esetleg a kúp mellett nem-e kell még mást is használni, ami elősegítené a gyógyulást. Válaszát előre is köszönöm. Judit.

Kedves Judit!
A gombás gyulladás kiújulást is érdemes lenne megelőzni szájon keresztük szedett kapszulás készítménnyel, ami flukonazolt tartalmaz ( ilyen pl a Femiflo) Ezt a partneknek is javasolni szoktam. A Protexin Candid, az omega 3 egyaránt segítenek a hámnak a gyógyulásban. A ( karotinoid ) és D vitamin is kellene. A citológiai eredménye végülis csak annyit mutat, hogy a hám erőlködik, hogy meggyógyuljon. Ha megadunk neki mindent ehhez, akkor jó esély van arra, hogy teljesen egészséges legyen.

Kedves Doktornő!

Hüvelyi folyásra Macmiror Complex hüvelykapszulát kaptam, mivel a nőgyógyászom szerint a fertőzés oka lehet gomba és baktérium is. Szexuális partnerem mivel kezelje magát, hogy ha esetleg elkapott tőlem valamit és nálam elmúlnak a panaszok ne adhassa vissza? (Páromnak nincsenek tünetei)

Válaszát előre is köszönöm!

A partner is használhat Macmiror krémet, nagyon jó összeállítás. Ha makacs a folyamat, akkor én mindkét félnek javasolni szoktam a szájon keresztüli kezelést akkor is, ha a partener panaszmentes. Ehhez érdemes probiotikumokat és vitamint szedni, hogy ne alakuljon ki újra a folyamat.

Kedves Doktornő!

49 éves vagyok a hosszan tartó és erős vérzésem miatt egy éve egészségügyi küretet végeztek, melynek a szövettani eredménye negatív volt. Ennek hatására sem rendeződött a menstruációm ezért az orvosom norcolut tabletta szedését javasolta. Melyet már lassan egy éve szedek a 20-25 napig 2x1-et. Most rendben van a vérzésem, de szabad-e ilyen hosszan szednem a norcolutot vagy esetleg valamilyen más megoldás javasolna?

Válaszát előre is köszönöm:
Zsuzsanna

A Norcolut kezelés minden szempontból a legyjobb változás: Egyrészt rendszeresen leválasztja a méhnyálkahártyát és előre lehet tudni, mikor jön vérzés. A másik - még fontosabb tény - hogy a vastagodó méhnyálkahártyában rákmegelőző állapot jöhet létre kezelés nélkül. Ha ciklusosn leválasztjuk, felfrissítjük a nyálkahártyát, akkor ezt meg tudjuk előzni. A Norcolutot addig kell szadni, amíg hoz vérzést. Egy kicsit lehetne még segíteni a petefészeknek, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a hormon termelése Inofollic nevű táplálék kiegészítővel.

Tisztelt Doktornő!

Az utóbbi hónapokban a tünetek arra utalnak,hogy nemi herpeszt kaptam el, tudom hogy ez örök élet, és tudom, hogy nincs rá gyógyszer, így nem tudom forduljak-e ezzel orvoshoz, vagy teljesen felesleges, mivel gyógyíthatatlan. Ha javasolt az orvos felkeresése, akkor nőgyógyászomhoz forduljak? ( valamint a herpesz tünetei, melyik időszakában kellene az orvoshoz mennem?)


Válaszát előre is köszönöm!

A nemi szervi herpesre gyógyszert kell szedni, amint az első tünet megjelenik. Acyclovir tartalmú gyógyszerek igen jól hatnak és időben beszedve nem is jelenik meg a betegség teljesen. Helyileg ki lehet egészíteni interferones géllel ( Egiferon néven kapható) A táplálkozással javítható az immunitás: omega3, probiotikumok szedése megakadályozhatja a kiújulást. Lázas betegség, stressz, menstruáció idején gyakrabban jelenik meg. Ha majd terhes lesz, fel kell hívnia az orvos figyelmét erre, mert ha aktív herpes van a terhesség végén, akkor nem szabad simán szülni, csak császármetszéssel, mert veszélyeztetné a babát. Császármetszéssel nincs veszély a babára.

Kedves Doktornő!

1 évig szedtem a Symicia fogamzásgátlót, majd Zoely-re váltottam, a Zoely megkezdésekor az első levél alatt folyamatos volt a pecsételő vérzés, a menstruációm nem jött meg rendesen, majd bevettem a 2. levél 1. tablettáját, de ezután abbahagytam a gyógyszer szedését, azóta még intenzívebb a vérzés.

Érdeklődni szeretnék, hogy ez ilyenkor normális reakció-e, vagy forduljak személyesen nőgyógyászhoz, szükséges lehet valamilyen vizsgálat, vagy idővel elmúlik? (Ha nem szükséges a vizsgálat, akkor várhatóan mennyi idő alatt jön rendbe? A fogamzásgátló szedése előtt, egyébként rendszeres, kiszámítható volt a ciklusom.)

Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Krisztina

Kedves Krisztina!
A Zoely természetes ösztrogént tartalmazó fogamzásgátló, aminek a hatása a méhnyálkahártyára egy kicsit gyengébb, mint a Symiciának. Az első ciklusban elő szokott fordulni ez a panasz, de ha később is ugyanilyen gond van, akkor tapasztalataim szerint érdemes visszatérni valamelyik etinil-ösztradiolt tartalmazó fogamzásgátlóra. Külön vizsgálat nem szükséges. C-vitamin vagy rutascorbin csökkentheti vagy meg is szüntetheti a pecsételő vérzést.

Tisztelt Doktornő!
2010 - ben abba hagytam a fogamzásgátló szedését, mivel a férjemmel gyermeket szerettünk volna. Azonban attól a naptól kezdve nincs menstruációm. Már az első vizsgálat során kiderült nagy a baj, Hyphophisis macroadenomám van. Két alkalommal operáltak meg, de a tumort nem tudták teljesen eltávolítani. Folyamatosan járok orvosi ellenőrzésre, vérvételre. A maradvány nem változik, viszont azóta sincs változás nőgyógyászatilag. Rendszeresen járok nőgyógyászhoz is, de senkitől nem kapok konkrét választ, hogy mi a gond velem. Azt mondják legyek türelmes, de ez már nem megy.
Ön szerint mire számíthatok? Esetleg milyen vizsgálatot csináltassak meg ahhoz, hogy tisztábban láthassunk? Köszönöm

Kedves Anita!
Nem tudom, milyen a prolaktin szintje és azt sem, hogy jelenleg szed-e valamilyen gyógyszert. A prolaktin szint csökkentő gyógyszerekkel csökkenhet a megmaradt adenóma nagysága. Ha magas a prolaktin, akkor nem indul újra a ciklus, ha mégis, akkor sem szokott peteérés lenni - vagy ha mégis, akkor nem marad meg a terhesség. Ha a prolaktin szintje rendben van és mégsincs ciklus, akkor tovább kell vizsgálni az agyi centrumok serkentő hormonait, mert más eltérések is lehetnek. Olyan nőgyógyászra lenne szükség, aki egyben endokrinológus is. Dr Béres Lászlót tudnám ajánlani Budapesten.

Tisztelt Doktornő!

Már egy éve szedek fogamzásgátló, gyógyszert tervezek váltani hízás miatt.
Az orvosom felírta az új gyógyszert, de úgy gondoltam előtte csinál hormontesztet, sem egy éve, sem most nem készített, vagy ez ilyenkor nem szükséges?
Valamint érdeklődni szeretnék, hogy mi a különbség az IAMNA és a ZOELY fogamzásgátló között, Ön melyiket javasolja? Melyiknek mik lehetnek a hátrányai?

Köszönettel

A hormonprofil nem adna információt a megfelelő foagmazásgátló kiválasztásához. A Zoely természetes ösztrogént tartalmaz, míg a Iamna a fogamzásgátlók gyakoribb összetevőjét, az etinil ösztradiolt. Úgy tapasztalom, hogy a Zoelyt szedő nők teljesen úgy érzik magukat, mintha semmit nem szednének, csak éppen nem lesznek terhesek. De éppen ezért nem hat a pattanásos bőrre és a policisztás petefészekre se igazán. Van, akinek a méhnyálkahártyája nem szereti az ilyen alacsony hormonbevitelt és ezért pecsételő vérzéssel reagál. Ha fogyni szeretne, akkor a tabletta váltás mellé az Inofollic és a karnitin is szokott segíteni: ugyanannyi mozgással nagyobb fogyás érhető el.

Kedves Doktornő!

Symiciáról most váltottam át Zoely fogamzásgátlóra, most tartok az első levél 16. tablettájánál. A gyógyszerváltás óta barna folyást és pecsételő vérzést tapasztalok, mivel nem voltak tablettamentes napok, így nem is jött meg a menstruációm, ez normális ilyenkor vagy ettől függetlenül kellett volna menstruációnak lennie?
Az első levél beszedése után el fog múlni a pecsételő vérzés? Esetleg van olyan módszer, amivel esetleg lehet javítani a helyzeten, aggódnom kellene vagy várjak türelemmel?

Válaszát előre is köszönöm.

A váltásnál elő szokott fordulni az első hónapban a pecsételés, nem kóros. A Zoely természetes ösztrogént tartalmaz és ez egy kicsit gyengébb, mint a hagyományos etinil-ösztradiol. A 4 napos placebo időszakban kell majd megjönnie a vérzésnek újra, de elég kis mennyiségű lesz minden hónapban. A pecsételést úgy lehet csökkenteni, hogy recept nélkül lehet a gyógyszertárban Rutascorbint venni, ami P és C vitamin, 2x2-t kell bevenni.

Tisztelt Doktornő!

Szexuálisan nagyon aktív fiatal nő voltam. 2006-ban férjhez mentem, és a párommal is jól működött a szex. Két gyermekünk született, majd harmadszorra is teherbe estem, de nem tartottuk meg. Mirénát rakattam fel, mert a gyógyszertől migrénem volt. Ennek 5 éve. A szexuális életem katasztrófa, mintha kihalt volna belőlem minden vágy. A párom nagyon türelmes, de félek elveszítem... Rengeteget beszélgetünk erről, tudja, hogy szeretem, de érzi, hogy nem kívánom úgy, ezért már benne is gátlások alakultak ki. Nemrég levetettem a spirált, próbálunk többet kettesben lenni, de nem érzek átütő sikert.... Mit tanácsol?

Létezik egy gyógyszeres kezelés, ami sokaknál javítja a helyzetet, összeállítható két Magyarországon forgalomban levő gyógyszerből, de a hatóanyagok keveréke még nincs törzskönyvezve. Minden alkalommal ki szoktuk egészíteni gátizom tornával, mert az javítja az agy-nemi szervek közti információcserét. Pszichoterápia is eredményes lehet, mert a nemi vágy elvesztésének elég gyakori oka tapasztalatom szerint egy-egy terhesség-megszakítás - még ha ez az ok-okozat nem is tudatos.

Kedves Doktornő!

A kérdésem a következő lenne:
Mennyire káros a fogamzásgátló szedése és a dohányzás együtt!?
Lehet ez a két dolog az oka az enyhe viszeremnek, még nem voltam orvosnál,hogy meg bizonyosodjak arról,hogy biztos viszeres-e a lábam, mivel csak 25 éves vagyok, így én úgy gondolom korai lenne hogy ilyen alakuljon ki,de ezer rossz dolgot lehet olvasni erről az interneten.5 éve szedem a gyógyszert és azóta dohányzom is.

Válaszát előre is köszönöm!

Sajnos a dohányzás és a tabletta hatása nem egyszerűen összeadódik, hanem hatványozzák egymást. Mivel a fogamzásgátló tabletta még hosszú évekig jó megoldás a teherbeesés elkerülésére, inkább a dohányzásról lenne érdemesebb lemondania. Szinte már közhely, hogy tüdőrákot okozhat, de a méhnyakrák is sokkal gyakoribb a dohányzóknál, mert a nyakcsatorna nyákjában is kiválasztódnak rákkeltő anyagok.

Kedves Doktornő! Norcolut tabletta szedésével kapcsolatban fordulok Önhöz. Kb másfél hónapja vérzek: megjön, lecsökken, elmúlik pár napra, vagy bő egy hétre,majd ismét elindul. Jártam ezzel kapcsolatban nőgyógyászaton, ott egy teljes körű UH után megállapították, hogy meg van vastagodva a méhnyálkahártyám, s tekintettel arra, hogy még szoptatok, a petefészkem alvó állapotban van (ez az UH-on is látható a lelet szerint), s nem valódi menstruáció áll fenn. Amikor a nőgyógyászaton jártam, akkor kis mértékű barnázásom volt. A Dr.Nő Norcolutot írt fel nekem, amelyet 2 nappal később ki is váltottam, de addigra megint el kezdtem vérezni. A kérdésem az lenne - sajnos nem egyértelmű a betegtájékoztató, ill. a Dr Nőt nem értem el - , hogy elkezdhetem szedni a Norcolutot így, hogy jelenleg vérzek? (megint távoznak alvadt vér darabok is, ami nem is csoda, hiszen nagyon vastag a méhnyálkahártyám). Vagy várjam meg, míg elmúlik - ha elmúlik egyáltalán rendesen - s az elmúlás utáni 16. naptól szedjem? A Dr.Nő azt mondta, hogy azért kell a Norcolut, mert hormonzavarom van, ami teljesen normális a szoptatás és a túlsúlyom miatt, de ezt a méhnyálkahártyát le kell választani onnan, s erre jó a Norcolut, s ha beszedtem a 20 db-ot, akkor menjek vissza egy méhnyálkahártya-mérésre, s utána meglátjuk a további kezelést. Válaszát előre is köszönöm, Üdvözlettel: Helga.

Kedves Helga!
A túlsúly melletti vastagabb méhnyálkahártya esetén valóban el kellene kezdeni a Norcolutot 2x1 és 20 napig szedni, mert ez egy lehetőség arra, hogy leváljon a nyálkahártya és felfrissüljön. Ha többé-kevésbé folyamatosan vérezget, ahhor nem kell várni.Repept nélkül kapható az Inofollic, ami túlsúly esetén különösen jó a hormonális problémák esetén - még akkor is, ha szoptat. A babának sem árt. Nagyon jó tapasztalatok vannak vele.

Kedves Doktornő!

Nemrégiben enyhe gombás fertőzést, és méhszájsebet diagnosztizáltak, amire most Femiflo kapszulát, és Cikatridina hüvelykúpot írtak fel. Este bevettem a kapszulát, majd lefekvés előtt a kúpot is felhelyeztem, reggel viszont nagyon erős vérzésre ébredtem, és kicsit görcsöltem is, holott a menstruációm még jó egy hét múlva fog csak megjönni (Dienille fogamzásgátlót szedek, úgyhogy rendesen be van szabályozva a ciklusom). Az lenne a kérdésem, hogy ez a vérzés most a kapszulától van (szerencsére csak heti 1x kell bevennem), vagy a hüvelykúptól? Normális ez egyáltalán? Egyik gyógyszernél sem találtam ilyen mellékhatást a betegtájékoztatójában.

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Renáta!
A Dienille valóban jól kontrollálja a ciklust, nem nagyon van mellette vérezgetés. Rossz időpontban jött vérzés inkább a hólyaghurut vagy ritkábban a méhnyálkahártya gyulladása miatt szokott bekövetkezni, esetleg egy kihagyott fogamzásgátló miatt. nem tudom, történt-e vizeletvizsgálat, mert nem kell gyakori vizelési inger ahhoz, hogy ilyen gond legyen a háttérben. A Femiflo nem okoz vérzést, nem is csökkenti a fogamzásgátló hatékonyságát. Ha méhszájseb van, az nem annyira gomba okozza, inkább olyan baktériumok, amelyek lúgossá teszik a hüvelyváladékot és árthatnek a hámnak is. Szerintem valószínűleg hólyaghurut és/vagy bakteriális folyamat okozhatta. Ha ez ismétlődne, akkor érdemes egy kiadósabb kivizsgálást végezni.

Kedves Doktornő!

A menstruációm elmúlása után 4 napra rá barna folyás jelentkezett,ami már 4 napja tart,nem régen voltam szűrésen,akkor nem volt problémám és a vizsgálat sem mutatott semmilyen fertőzést és egyéb dolgot. A vizsgálat óta nem voltam együtt senkivel,így el kapni sem tudtam semmit. Symicia fogamzásgátlót szedek évek óta, sosem volt ilyen problémám, sőt semmilyen sem,sokszor fáj a hasam enyhén,teljesen kétségbe vagyok esve mi lehet a probléma. A kérdésem a következő lenne, mitől lehet ez, mi baj lehet!?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Szilvi!
Érdemes lenne hólyaghurut és bakteriális folyamat irányában kivizsgálni. Vizeletvizsgálatot a háziorvosnál is lehet kérni. Ha méhszájseb okozza a panaszt akkor a recept nélkül kapható Ovestin és A Lactinelle nevű hüvelyi probiotikum sokat segít abban, hogy a hám helyre jöjjön. Ha az alhasi fájdalmat gyulladás okozza, arra biztosan antibiotikum kell, amit csak orvos írhat fel. Sokszor javítja a panaszokat és az ellenálló képességet a szájon át szedhető probiotikum hozzáadása az előzőkhöz.

Kedves Doktornő!

29 éves nő vagyok. Tavaly decemberben a menstruációm első napján kezdtem el szedni a Deciora nevű fogamzásgátlót. Január elsején vettem be az első levél utolsó tablettáját. A gyógyszerszünetben jelentkezett a menstruációm. Január 8-án elkezdtem a második levél szedését, azonban január 16-án újabba vérzés jelentkezett, hasi görcs kíséretében. A vérzés és a görcs azóta is tart. Mi a teendőm? Abbahagyjam a gyógyszer szedését? Mitől jelentkezhetett újabb vérzés?

Kedves Evelin!
Lehetséges, hogy Önnek a kicsit nagyobb hormontartalmú fogamzásgátló jobban megtartaná a méhnyálkahártyát. A rosszkor jelentkezett vérzés időpontjában végzett vizeletvizsgálat és ultrahang segítene az ok megtalálásában.

Kedves Doktornő!

Érdeklődnék, hogy lehet-e úgy szedni időnként a fogamzásgátló gyógyszert, hogy például 2 hónapi adagot szedek egybe és nem tartok a 2 havi adag közt szünetet!

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Kamilla!
Igen, előfordul, hogy nem hagyunk szünetet. Sportoló lányok versenyidőszakban gyakran alkalmazzák ezt a megoldást. A vízparti üdülések miatt is elő szokott fordulni, hogy nem hagynak szünetet a lányok. Nem jelent semmi problémát.

Kedves Doktornő!

A napokban váltottunk gyógyszert az orvosommal, azonban elfelejtettem megkérdezni, hogy pontosan mikor is kell az új gyógyszert szedését elkezdeni (a tájékoztatóban az áll, hogy "utolsó tabletta bevételét követő napon elkezdheti". Symicia-ról Zoely fogamzásgátlóra váltottunk.

Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Kriszta

A Symiciáról Zoelyre váltás esetén nem kell szünetet hagyni. A Symicia utolsó tablettája után azonnal az első Zoelyt kell bevenni.

Kedves Doktornő!
34éves két gyerekes édesanya vagyok.
Második szülésem után (ket éve szültem)feltűnt,hogy sokkal tágabb lettem ott lent ,de azt hittem ez természetes bár első szülés után minden a régi volt .Mindig is szűkebb voltam az átlagnál így azt gondoltam talán jobb is igy,meg majd ugyis visszaalakul minden,de nem így lett.Elkezdett egyre jobban zavarni a dolog főleg a házaséletben sokkal kevésbé éreztem a férjemet,majd egy idő után erősebb köhögésnél,tüsszentésnél el elcseppent a vizelet.Egy nap fogtam egy tükröt és megnéztem magam odalent mert valamit furának találtam és azt láttam,hogy valami beleboltosul a huvelyembe.Nagyon megijedtem rögtön utánéztem és olvastam,hogy ez több dolog is lehet,de valószínű hogy hólyagsérv. Nem sokkal később ezt orvosom is megerősítette,hogy enyhe fokú hólyagsüllyedésem-sérvem van Egyelőre nincs vele teendő,majd műtéttel lehet segíteni rajta de ez sem örökre szól,mert újra leereszkedhet.Nagyon nagyon elvagyok keseredve ilyen fiatalon úgy érzem vége a nőiességemnek ,nem engedem közel magamhoz a férjemet és,ha tehetném csak sirnék.
Nem tudom mikor alakult ez ki,mert a hat hetes kontrollon még nem látszott.
Az lenne a kérdésem,hogy ha odafigyelek,nem emelek nehezet és elmegyek intim tornára javulhat,vagy előbb-utóbb még rosszabb lesz hiaba figyelek oda . menstruáció előtt mintha még jobban lejönne .Sajnos az orvosom nem mondta,hogy ez igy marad,vagy idővel teljesen leereszkedik.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Réka!
Többféle dolgot érdemes csinálni :
1. Kismedencei torna: Lehet otthon, DVD-ről és esetlen hétvégi tréningre is el lehet menni. LÉnyeg a rendszeresség
2. TENS hüvelyi fejjel: elektromos ingerlés - érdemes a tornával kombinálni. ( gyógyászati segédeszköz boltban lehet kapni)
3. Én a kocka pesszáriumot is javasolni szoktam, mert gyorsabban erősödik a gátizom, ha ellenerővel szemben történik az edzés. Futás, aerobic, emelés esetén pedig mindig használni érdemes. ( interneten részletes leírás van róla)
Ezek a módszerek nemcsak az anatómia helyreállításában segítenek, hanem az orgazmus-készséget is fokozzák. Az agyat úgy lehet, tréningelni, hogy erotikus történeteket olvasunk és hagyjuk magunkat fantáziálni. Így csökken az elfojtás. Sok hasonló páciensem volt már és az a tapasztalatom, hogy szorgos tréninggel a jó eredmény biztosan nem marad el.

Tisztelt Doktornő!
10 hónapja elkaptam egy baktérium fertőzést, sőt a levett minta kimutatta, hogy nincs hüvely flórám. Szedtem több körben felírt antibiotikumokat, valamint az orvos által javasolt hüvelykapszulákat használtam (minden antibiotikum után). A kezelés ellenére sem a hüvelyflórám nem állt helyre, sem a baktériumfertőzésből nem gyógyultam ki. ( kb. 6 fajta antibiotikumot szedtem és kapszulát használtam). Mi lehet a megoldás, tudna benne segíteni?
Köszönöm! Tündi

Kedves Tünde!
Az első kérdés, hogy partnere kapott-e kezelést.
Ilyenkor az antibiotikumokat érdemes egy időre félretenni és a tejsav baktériumot tartalmazó hövelykapszula mellé C vitamin tartalmú hüvelykrémet adni. A táplálék- kiegészítők is jó hatással lehetnek : omega 3, szájon keresztül szedhető probiotikum is javítani szokta a helyzetet, mert javítja az általános immunitást. Nagyon hatékony még a gátizom torna a bakteriálos folyásokra is, mert javítja a vérkeingét és az immunitást.

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés