Dr. Gyovai Gabriella

Nőgyógyász szakorvos 2017. augusztus 1-től nem fogad kérdéseket.

Első sorban nőgyógyászként dolgozom Szentesen, mindenféle korosztályba tartozó páciensekkel.
1989-ben végeztem az orvosi egyetemet Szegeden, utána rögtön a szentesi kórház szülészetén dolgoztam, folytatva a családi hagyományt. Ezen az osztályon születtem és 5 éves koromig abban a szobában laktunk, ami most az orvosi szoba. Édesapám jókezű, sikeres nőgyógyász volt ugyanitt, ma már nyugdíjas. A sors úgy hozta, hogy beleszerettem a szülészet-nőgyógyászat mellett a pszichológiába és a központi idegrendszer működésének kutatásába. A Maastricht-i egyetemen szorongásos és hangulati zavarokkal kapcsolatos  központi idegrendszeri kutatásokat tanulmányoztam. Közben a dolgoztam a klimax és csontritkulás témában és vezettem a gyermek-nőgyógyászat szakrendelést. 

2004-ben úgy láttam, hogy szükség van egy olyan magyar nyelvű könyvre, ami a szexuális életre ható gyógyszerekkel foglalkozik, ezért megírtam a “Szexuális farmakológia” című könyvet. Klinikai gyógyszervizsgálatokban is részt veszek, premenstruális szindróma, fogamzásgátlás, vizeletcsepegés és változókor témakörben. A méhelőesés és egyéb anatómiai eltérések konzervatív kezelése is nagyon érdekel:  a kocka- és ringpesszáriumok és az elektrostimuláció. A változókor komplex kezelése mindig kedves területem volt. Hormonális, pszichológiai, pszichiátriai vonatkozásai újra a kutatások élvonalába kerültek.

2007-től az oxfordi szexuális medicina akadémiára jártam aztán szereztem egy európai szakvizsgát is ebben a témában. Most is imádok tanulni és átadni, amit tanultam, tapasztaltam. Ha tehetem, részt veszek hazai és külföldi konferenciákra és olvasok annyit, amennyit időm enged. A helyi rádióban hosszú évekig volt egy hetente megjelenő műsorunk “Nőkről nemcsak nőknek”címmel, ami sokakhoz eljutott és nagyon szerették itt a környékünkön. Évek óta tagja vagyok a Tudományos Újságírók Klubjának, ami szakmailag is sokat segít abban, hogy minél jobb cikkeket írjak nyomtatott sajtóban vagy internetes oldalakon. 
A férjem, gyerekeim, szüleim támogatása fő szerepet játszik abban, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatok, amelyet értékesnek, élvezetesnek tartok. 


Tisztelt Olvasóink!

Dr. Gyovai Gabriella orvos szakértő 2017. augusztus 1-től nem fogad kérdéseket. Megértésüket köszönjük. Infobeteg.hu.

Kedves Doktornő!
Szeptemberi egészségügyi küret (erős vérzés miatt) kiderült volna a szövettanból,hogy méhrákom lenne? Ott annyit írtak: kifejezett trophicus zavart mutató proliferatios jellegű méhnyálkahártya részletek.
Még 1 kérdséem lenne.Ciklus 11.napján mitől lehet 12 mm-es a méhnyálkahártya? Köszönöm válaszát: Kriszti (45)

Nagyon valószínű, hogy kiderült volnaarosszindulatúság. A szövettan és a méhnyálkahártya vastagság arra utal, hogy a hormontermelés kiegyensúlyozatlan. Érdemes lenne folyamatosan, havonta, ciklusosan kezelni, hogy ne ismétlődjön a gyógykaparás, rendszeres legyen a vérzés és vérszegénység se alakuljon ki.

Tisztelt Doktornő!
Érdeklődni szeretnék, hogyha a Mistral fogamzásgátló tablettát most fogom elkezdeni szedni a menstruációm kezdetétől számított 5. napon, akkor már az első naptól védett vagyok a terhességgel szemben , vagy kiegészítő fogamzásgátlást kell alkalmaznom?
Válaszát előre is köszönöm!

Ha az ötödik napon kezdjük a tablettát, akkor az első levél még nem véd. Ha az első napon kezdjük, akkor már az első naptól véd, viszont ilyenkor 40% esély van rá, hogy pecsétel egész hónapban vagy az aktuális menses nem akar leállni.Minden tablettáva így van ez, ezért sokszor az 5.napot javasoljuk.

Tisztelt Doktornő!
Érdeklődni szeretnék, hogy 5 évvel ezelőtt Miómát állapítottak meg, melyet évente szoktam a rákszűrés alkalmával megnézetni. Szeretném a tanácsát kérni, hogy mennyi idő után szokták eltávolítani? Mert úgy érzem, mintha ennek már meg kellett volna történnie. (Ijesztő volt a manuálisan végzett ellenőrzés, UH nélkül)
Márciusban 4 mm-ről már 12 mm-re nőtt, a leírás szerint több pici található mellette. A havi vérzés 2-3 nap alatt özönvíz szerűen zajlik le.
Előre is Köszönöm válaszát!

Érdemes lenne mégis megmérni pontosan ultrahanggal a myoma nagyságát. Az Esmya nevű gyógyszer szépen szokta csökkenteni a méretét és a vérzést is hatékonyan csükkenti. Én még a méhösszehúzó Ergam cseppet és a vérzéscsillapító Exacylt is javasolni szoktam az elején, vagy ha a páciens mégsem kapna Esmyát. A myoma annyira gyakori, hogy szinte az asszonyok harmadánál lehetne méheltávolítást végezni, ezért is szoktuk gyógyszeresen kezelni először. Olyan is van, hogy csak a gócot távolítják el, laparoscoppal.

Tisztelt Doktornő!

31 éves vagyok. Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy egy menstruáció kimaradása után, a következő menstruáció elhúzódó volt (20 nap, kisebb- nagyobb intenzitású napokkal). Orvoshoz fordultam, aki Norculutot javasolt az akkor még 8 mm-es nyálkahártyámra- terhességet vérből kizárták. Most a 18 -dik gyógyszeres napon- eddig a vérzés megszűnt- egy nagyobb, egybefüggő vérrel színezett nyálkadarab távozott belőlem. Nem tudom mi lehetett ez?- azóta rózsaszínes váladékom van. Nem tudom van-e jelentősége de meg is vagyok fázva, rengeteget köhögök.
Válaszát előre is köszönöm.

Tímea

A köhögésnek van szerepe a méhnyálkahártya levásában és távozásában. Ha már úgyis elkezdődött a méhnyálkahártya távozása, akkor a Norcolutot abba is lehet hagyni. Ha bővebb a vérzés, akkor a méhösszehúzó Ergam csepp és a vérzéscsillapító Exacyl jót szokott tenni. Ezek után általában vissza szokott térni a normális ciklus.

Tisztelt doktornő! először is megszeretném köszönni, hogy mindig időt nem sajnálva tetszik válaszolni kérdéseimre :) Most a problémám a következő: május óta Donasert hormonspirálom van egyelőre nincsen semmi kifogásom, csupán az a két kérdésem lenne, hogy pl. peteéréskor megjelenik egy két rózsaszín csepp a menstruációm pedig egyik hónapban gyenge barnázás ami egy két napig tart, másik hónapban pedig pár napig tartó pirosas, enyhe menstruáció, ez így rendjén van? köszönöm szépen :)

Kedves Enikő!
A sárgatest hormont tartalmazó spirálok levékonyítják a méhnyálkahártyát, ez okozza a kevés menstruációt. Gyakori, hogy egyáltalán nincs menstruációs vérzés és ez nem jelent tehességet. A felhelyezés utáni első félévben még ciklus közbeni pecsételés is lehet, mert időbe telik a méhynálkahártya vékonyodása. Tehát az Ön esetében minden rendben van.

Tisztelt Doktornő!

Kérném szépen Doktornő megtisztelő véleményét.
40 éves vagyok, 2013-ban volt egy polipeltávolításom és egy abrasiom. A szövettan eredménye hyperplasia glandularis cystica endometrii.
Ezt követően rossz információt kaptam a norcolut szedésére, ezért 3 hónappal később újabb abrasiot hajtottak végre nálam ismét erős vérzés miatt. A szövettan eredménye: endocervicalis nyálkahártya részletek mellett endometrialis elemek vannak. Korai secretios fázisú corpus endometrium a stromaban gócos nevérzéssel, helyenként cysticusan tágult mirigyekkel, néhány helyen polypoid megjelenéssel.
Eztán 6 hónap norcolut szedése. Majd 2014-ben júniusban nem jött meg rendesen ill. decemberben elhúzódó vérzésem volt kb 21 nap. Ekkor és azóta sem volt sem gyógyszeres kezelés sem újabb abrasio. Az éven is többször volt, h kimaradt a vérzésem. Jelenleg szeptember 23-tól vérezgetek. 09.23-án megjött majd 3-4 napig tartott aztán pecsételő, 09.30-án ismét erősebb darabos vérzésem volt pár napig majd ismét csak pecsételő. Múlt hét pénteken ismét darabos vérzés, de csak szombat délelőttig és azóta is minimális vérezgetés. 10.17-én volt egy excisio, melynek szövettani eredménye: verejtékmirigy (illat mirigy) kivezető csövének cysticus tágulat és váladék retentioja véleményezhető. Daganat v malignitas nem látható. Az orvosom a vérzés miatt ismét norcolutot írt fel. Kérdésem lenne, hogy mi a véleménye Doktornőnek mindezzel kapcsolatban? Szükséges lenne egy újabb abrasio vagy a norcolut elegendő megoldás? Mindemellett vashiányos vérszegény is vagyok. Tanácstalan is vagyok. Köszönöm válaszát előre is.

Kedves Erzsébet!
Ez a szövettani eredmény azt mutatja, hogy ösztrogén ( tüszőhormon - amelynek termelődése a ciklus első felére jellemző inkább) bőven keletkezik, ezért alakul ki a hyperplasia, vagyis a méhnyálkahártya túlfejlődése. Sajnos a ciklus második felére jellemző sárgatest hormon viszont nem termelődik elég mennyiségben. Ennek az lenne a "feladata" hogy minősében átalakítsa a méhnyálkahártyát, hogy néhány nap alatt egyben váljon le, normális mennyiségű vérzéssel. Hiányában bő, elhúzódó, kiszámíthatatlan vérzések következnek és a méhnyálkahártya tovább vastagosik, ezésr polipózus felszín jön létre. A kezelése a következő: 2 hét gyógyszer nélkül, 2 hét Norcoluttal ( legalább 2x1) Akkor is, ha 20 napos volt a ciklus, mert az már azt jelentette, hogy a petefészek nem teljesen tökéletesen működik. A Norcolut a hiányzó sárgatest hormonnak felel meg. A Norcolut befejezésétől( vagy ha hamarabb pecsétel, akkor attól a naptól) Ergam 3x20 csepp és Eacyl 2x1. A méh összehúzódását is segíteni kell, mivel ha túl laza, akkor az ereken keresztül a saját keringő vérgől is befoyik a méh felé, nemcsak a menstruációs szövettörmelék távozik. A túlburjánzó méhnyálkahártya havonként letisztítása nemcsak kiszámíthatóvá teszi a vérzést, hanem a rákmegelőző állapot kialakulását is megakadályozza.

Tisztelt Doktornő!

3 éven keresztül fogamzásgátló tablettát szedtem. Először Jangee mg/0,02mg majd Taisa 3mg/0,02mg-os tablettát. Idén augusztusban abbahagytam a fogamzásgátlót, majd augusztus végén hormonmentes spirálra váltottam (Goldlilly). Az első menstruációm időben jött meg, illetve még hosszabb ideig is tartott, viszont a mostani majdnem 2 hete késik. Több terhességi tesztet is csináltam, mindegyik negatív lett.
Kérném ebben a segítségét, hogy a fogamzásgátló abbahagyása miatt lehet, vagy más oka lehet? Mi ilyen esetben a teendő?

Köszönöm a válaszát!

Valóban lehet szerepe a fogamzásgátló abbahagyásának is abban, hogy nem jön vérzés, de inkább a hormon tartalmú spirál hatása lehet a vérzés eltűnése. A sárgatest hormont tartalmazó spirálok levékonyítják a méhnyálkahártyát, ez okozza azt, hogy nem jelentkezik menstruáció, nincs minek leválni a menstruáció időpontjában és ez nem jelent tehességet. Nagyon gyakori, hogy éveken át nincs menstruáció. Nagyon kicsi a terhesség veszélye, de nem nulla, ezért ha egy kicsit is gyanús a terhesség, akkor valóban jobb tesztet csinálni. Én már 3 méhen kívüli terhességet láttam hormonos hurok mellett, ugyanis a sárgatest hormon lassítja a megtermékenyített petesejt vándorlását és még a petevezetőben beágyazódik. Ez nagyon nagyon ritka, de előfordulhat.

Kedves dr. NŐ.
A segítségét szeretném kérni. 6 héttel ezelőtt kezdődtek a problémáim. Alhasi görcs, szurkáló érzés a hasban. Látott nőgyógyász. Kaptam Doxycylint és Supplint. 4 nap után kínzó vizelési ingerem lett (ami sajnos azóta is van!). Háziorvosom lecserélte a gyógyszerem Cifloxinra. Semmi változás nem történt. Egyre erősödő hasi görcsök vizelési ingerrel. Ultrahanggal is megnéztek. Apró nyomákat láttak a méhemben, amire azt mondták, hogy nem okozhat ilyen tüneteket. Közben volt egy normálisan lefolyó menzeszem.(5 nap, átlagos vérzés). Aztán rá egy héttel hirten elöntött a vér. Egyszer, nagy mennyiségben. Azóta kisebb vérzésem van. Inkább nyálkás. A hasi görcseimre Apranaxot veszek be, de a vizelési inger azóta is jelen van, ami éjjel megnyugszik, nap közben felerősödik.
Urológus is látott. Görcsoldót írt fel, ill. első körben Flucohexalt, 2 hét múlva Tinidazol-Pol és Klion_D hüvelytablettát. Nem talált ultrahangon semmit. Táppénzen vagyok. Munkámat nem tudom ellátni.
Közben megjött a laboreredményem: Vizeletben kórokozó , ill. hüvelykenetből mycoplasma és ueroplasma nem tenyészett ki.
Kérem segítségét, hogy merre induljak tovább. 45 éves nő vagyok.
Válaszát előre is köszönöm.

A panasza valószínűleg gyökerűlehet: volt valószínűleg egy hólyaghurut, amit Cifloxin talán rendezett. Nem ritka, hogy ilyenkor a hólyag görcshajlama megmarad és ezért speciálisan a hólyagra ható összehúzódás gátló gyógyszert érdemes szedni gyulladáscsökkentővel ( pl Uroxalt és Naprosynt) A folyamat azért is ilyen makacs, mert a változókor előtt van és ilyenkor könnyebben alakul ki a méhnyálkahártyát is érintő hormonális zavar, ami fokozza a hólyag görcskészségét. Tehát érdemes lenne a méhnyálkahártyát is rendbe rakni gyógyszeresen. A pácienseimnek ilyen esetben még gátizom tornát is szoktam javasolni, mert ennyi szenvedés után a gátizomzat görcskészsége is fokozódik és rosszabbítja a panaszokat és a gyógyulás-hajlamot.

Tisztelt Doktornő!
Lányomnál néhány hete PCOS betegséget állapított meg a nőgyógyász és felírta a Diané tablettát. Elkezdte szedni, majd kb. a 10. nap után gyenge vérzés jelentkezett, barnás folyás kíséretében. Ez kb. 5 napig tartott, de azóta is van néha egy-egy csepp a betéten. Olvastuk a tájékoztatóban, hogy ez előforduló tünet. Ami engem aggaszt, hogy időnként erős alhasi görcs is jelentkezik. Abba kell ezért hagyni a gyógyszer szedését, vagy ez normálisnak tekinthető e tabletta szedése mellett? Menjünk vissza a nőgyógyászatra, vagy folytathatja a tabletta szedését?

Nem kell abbahagyni a gyógyszer szedését. Az első levél szedésekor nem ritka a pecsételés vagy alhasi szúró érzés. Ilyenkor a méhnyálkahártya még nem szokta meg a tabletta szedését. Ugyanezek a tünetei néha a felfázásnak is, ezért én ilyenkor meg szoktam nézni, hogy van-e genny a vizeletben.

Tisztelt Doktorno!
par nappal ezelott irtam mar, viszont lennenek ujabb kerdeseim.
tobb hetes barnazas utan 6 nap kesessel megjott a menstruaciom, viszont nagyon gyengen, szinte par csepp (gondolom a rutascorbin miatt) a kerdesem az lenne, nogyogyaszom Symicia fogamzasgatlot irt fel, hogy gyenge menstruacio mellett is el lehet kezdeni a szedeset vagy varjak a kovetkezo menstruacioig?
valaszat elore is koszonom!

Nyugodtan el lehet kezdeni kevés menstruáció mellett is a fogamzásgátló szedését ha a terhesség kizárható.

Tiszteltt dr .nő!
Tiregol szedek 8 honapja már 21 naposat szedem mindig szerdán szokott jőnni .megis jött egy csepp volt el is mult másnap éjjel meg jött a vérzés kissé darabos
Rlőre is köszönöm a válászát
Imre zoltánné!

Elő szokott fordulni néha, hogy hamarabb jön egy kicsit a vérzés, főleg, ha van egy kis felfázás vagy fizikai terhelés. Ha felfázásra utaló jelek vannak, akkor sok folyadékot érdemes fogyasztani. Remélhetően nem maradt ki tabletta az elmúlt napokban. Ha így lenne, akkor csak 5 napos szünetet kell tartani.

Tisztelt Doktornő!
Nem rég kezdtem fogamzásgátló tabletát szedni,(DECIORA) és a második levél utáni hormonmestes napokon nem jött meg. Esetleg fen áll a terheség veszélye?

Ha minden tablettát sikerült bevenni, akkor szinte lehetetlen a terhesség. A méhnyálkahártyát levékonyítja a fogamzásgátló - és néha ez annyira jól sikerül, hogy nem is távozik semmi a szedési szünetben. Ne aggódjon tehát.

Tisztelt Doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy ha antibiotikumot szedtem október 7.-től, de 11.-én a menstruációm 5. napján elkezdtem a symicia nevű fogamzásgátlót. Mostanra védett vagyok, vagy várjam meg, amíg az első levél elfogy?
Előre is köszönöm válaszát. (17)

Ha amnstruáció ötödik napján kezdjük el szedni a teblettát, akkor az első levél még nem véd. Ha első nap kezdte volna, akkor lett volna védettség az első levélnél - de akkor meg viszonylag gyakori a pecsételés egész ciklus alatt. Tehát jól van ez így, a következő levéltől már védett lesz így is.

Kedves Doktornő !43 éves vagyok.Az én diagnózisomat ez év júliusában állapították meg:Hyperplasia glandularis cystica endometrii ezután egy abrasiot végeztek nálam mondván rendbe jövök .Nem így lett ezután is össze-vissza véreztem .A szövettan eredménye ugyan jó lett de javasolták a gestogen th-t vagy a méh kivételét.Én persze nem mentem bele nagyon megijedtem.Maradt a gyógyszeres kezelés /norcolut/ ami az első 12 napban el is állította a vérzést de utána megjött a szedés ideje alatt és 10 napig véreztem ebből 5 napig ömlött belőlem .A szedés pedig úgy volt h 5 napig 2x1 utána 20 napig 1x1 .Elmentem a nőgyógyászatra most azt mondták hogy nem így kell szedni hanem a vérzés utolsó napja utáni 2 hét múlva szedjek 10 napig 2x1 -et és utána meg fog jönni a mensesem addig ne szedjem Így jön ki egy ciklus, csak az a baj hogy a2 hét még nem telt le az utolsó vérzésem óta és most szombaton kellene elkezdeni szedni a gyógyszert ,de úgy érzem meg látom hogy meg fog jönni hamarabb.Akkor is kezdjem el szedni ha megjön ?Mit tegyek?Amúgy évekig 19-20 napokra jött meg idáig a vérzésem.Nem volt vele gond csak most nyáron kezdődtek a problémák!

Kedves Erzsébet! Elég gyakori probléma az öné. Ez a szövettani eredmény azt mutatja, hogy ösztrogén ( tüszőhormon - amelynek termelődése a ciklus első felére jellemző inkább) bőven keletkezik. Sajnos a ciklus második felére jellemző sárgatest hormon viszont nem termelődik elég mennyiségben. Ennek az lenne a "feladata" hogy minősében átalakítsa a méhnyálkahártyát, hogy néhány nap alatt egyben váljon le, normális mennyiségű vérzéssel. Hiányában bő, elhúzódó, kiszámíthatatlan vérzések következnek. A kezelése a következő: 2 hét gyógyszer nélkül, 2 hét Norcoluttal ( legalább 2x1) Akkor is, ha 20 napos volt a ciklus, mert az már azt jelentette, hogy a petefészek nem teljesen tökéletesen működik. A Norcolut befejezésétől( vagy ha ahmarabb pecsétel, akkor attól a naptól) Ergam 3x"0 csepp és Eacyl 2x1. A méh összehúzódását is segíteni kell, mivel ha túl laza, akkor az ereken keresztül a saját keringő vérgől is befoyik a méh felé, nemcsak a menstruációs szövettörmelék távozik. Sokaknál ezt a kezelést érdemes éveken át folytatni, mert így megelőzhető a méhnyálkahártya rákmegelőző állapota.Ha az első néhány ciklus nem tökéletes, az nem baj, majd megszokja a méhnyálkahártya az új ritmust. Ha nem dohányzik, nincs elhízva stb, akkor fogamzásgátló tabletta is szóba jöhet, mert a rendszertelen vérzés ellenére még a teherbeesés veszélye sem nulla.

Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát Doktornő!Kicsit nyugodtabb lettem tanácsától.Az Ergam cseppnél3x20 csepp?Sajnos nem látszik és ez meg az Eacyl tabletta receptköteles vagy háziorvos illetve szakorvos írhatja fel?Köszönöm előre is válaszát !

Az Ergam cseppet és az Exacyl tablettát is felírhatja bármilyen orvos, háziorvos is. Egyszerűen csak vényköteles.

Köszönöm a gyors választ!
Olyan kérdésem lenne még hogy a fluconazol mennyire hatékony? Hogyha gomás fertőzésem lenne akkor a viszketésnek enyhülnie kellett volna gondolom! Csak azért kérdezem hogy a gomba lehetőségét ki tudjam zárni!
Köszönöm!

A gonbák, gombaspórák jelen vannak a bőrön, legtöbbször ártalmatanok. Ha sérül a bőrvédő funkciója, akkor könnyen aktiválódhatnak szöveti ingerekre, bejutnak a védőgáton. Ha a fehérnemű vagy a szex kidörzsöli a hüvelyhámot vagy bőrt, különösen ha cukorbetegség vagy óvszer-allergia miatt egyébként is sérülékeny a bőr. Tehát szerintem a gombaspórák kiírtása csak hasznos lehet, függetlenül attól, hogy mi volt az elsődleges kór-okozó.

Kedves Doktornő!
24 éves vagyok! 3 hete voltam nőgyógyásznál elmondtam neki hogy időnként viszketek de különösebb folyást nem érzékelek! Ő is mondta hogy nem lát semmi feltűnőt es hogy ő szerinte nincs baj de ha továbbra is viszketek akkor szedjek be fluconazolt(pharma q), egyet most egyet pedig egy hét mulva! De közben elkezdtem szedni a rezia nevű fogamzásgátlót is azt 15 napja es tegnap vettem protexin gynophilus hüvely kapszulát is mert úgy gondoltam biztos ami biztos de a viszketés még mindig nem múlt el sőt reggelre barna folyásom lett! Az lenne a kérdésem hogy a folyás melyikkel függhet össze a kapszulával vagy a fogamzásgátlóval? És a viszketés lehet e óvszertől vagy gombám van? Most kezdtem szedni újra a fogamzasgatlot ezért óvszert használunk! Régen úszógumitól is kiütéses voltam meg gumikesztyűtől is!
Előre is nagyon köszönöm válaszát!!

Nagyon valószínű, hogy az óvszerre allargiás, jó ötlet a fogamzásgátló szedése. A gyulladt, allergiás felületen kisebb sérülés is létrehozhat kevés vérezgetést, Ha allergia okozza a bajt, akkor ésdemes lenne felíratni egy kis steroid tartalmú krémet pl Pimafucortot. Vény nélküliek közül nem nagyon hat egyik se, talén a Sudocrem, de inkább írassa fel.

Kedves Doktornő! 34 éves vagyok, 9 hónapja szültem. Endometriózis miatt írta fel az orvos a Zoely fogamzásgátlót. 18 napja kezdtem el, azóta vérzek, igaz kisebb mennyiségben, mint egy normális menstruáció. A vèrzés sokszor darabos. A kérdèsem, hogy normális -e ez? El fog múlni? A másik kérdésem, hogy a libidóm szinte nem is létezik, nem tudok már kibúvót találni, ha a férjem közeledni próbálna. Ez is átmeneti állapot? Segítségét köszönöm : F. Barbara

Az endometriosisra jobban szokott hatni a Mistral vagy Belara fogamzásgátló. A méhnyálkahártya is stabilabb mellette, tehát érdemes lenne kipróbálni, valószínűleg azzal megszűnnének a panaszok, a pecsételés. Az endometriózis esetében úgy szoktuk megváltoztatni a szedést, hogy 21 nap helyett 24 nap szedés, 4 nap szünet, hogy minél kevesebb legyen a menstruáció. Így az endometriózis se tud növekedni befelé.

Kedves Doktortnő!
Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a barátom együttlét után észrevett a nemi szervén piros pöttyöket és fájdalmat érez és érzékenységet.
Én nem tapasztaltam semmit, esetleg kissé viszkető érzést. Viszont van egy lány lakótársam aki már járt önnél és gombás fertőzést állapított meg a doktornő és nem tudom, hogy esetleg elkaphattam e tőle közös wc használat esetén. Mi a teendő ez esetbe és ,hogy a férfiaknak ezzel a panasszal milyen orvoshoz kell fordulniuk?
Köszönöm válaszát előre is!

Akkor mind a ketten szedjünk ilyen kapszulát ?
És nekem el kell e mennem önhöz vizsgálatra ?

Ha a férfinél gombás elváltozás van a nemi szerven, akkor a partnernek is érdemes szedni gomba elleni gyógyszert, függetlenül attól, hogy nála kimutatható-e a gombás elváltozás a gát bőrén vagy a hüvelyben láthatóak-e gombás plakkok. Ha a családban van cukorbetegség, akkor érdemes megnézni a vércukor szintet, ha nem először lejentkezik a gombás bőrbetegség vagy ha makacs a bőrelváltozás.

A gombás folymatok fertőzés nélkül is jelentkezhetnek. A bőrünkön jelen vannak a spórák és ha csökken a védekezés, akkor már indulhat is bőrelváltotás. Szájon keresztül szedhető kapszulára lenne szükség,mert a helyi kezelés nem nagyon hat vagy gyakori a kiújulás. A Canesten recept nélküli, a kapszulát fel kell írtani.

Kedves Doktorno!
Fel eve szultem, nem szoptatok, 2 honap utan beallt a ciklusom 36 napra. Parommal szept.21en voltunk egyutt es megszakitasos vedekezest alkalmaztuk. ra par napra pecsetelo barnazasom lett es ez mar lassan 3 hete tart. voltam orvosnal aki mondta hogy vagy terhesseg vagy 4x3 centis ciszta, terhesseg kizarva (2 negativ teszt) . rutascorbint irt fel 3x 1 nap, viszont a havin nem jott meg, 2 napja kesik, de ez a barnazas megvan ugyanugy. utobbi hetben sokat idegeskedtem(nem szeretnenk ilyen hamar megegy babat),citromlevet ittam, amirol hallottam, hogy keslelteti a menstruaciot es a rutascorbin is.
kerdesem; ezektol kesik a menstruaciom? ha igen, akkor varjak a kovetkezo menstruacio idopontjaig es utana menjek vissza nogyogyaszomhoz?
orvossal abba maradtunk varjam meg, amig lemegy egy menstruacio, hatha 'kimenstrualom' a cisztat es utana egy kontroll.
valaszat elore is koszonom!

A menstruáció Norcolut kezelésre szokott megjönni, ha hosszabban nem akar magától megjönni. Vény nélkül a Premens gyógynövény alapú tabletta szokott segíteni a ciklus rendeződésében. A megszakított közösülés nagyon nem biztonságos. Egy jól megválasztott fogamzásgátló tabletta szorongásmentesebbé tenné az együttléteket.

Tisztelt Doktornő!

21 éves fiatal nő vagyok. Másfél éve vagyok együtt a mostani párommal, előtte több éves kapcsolatom volt, neki persze több futó kalandja...Ebben az időszakban hagytam abba a 4,5 éve tartó fogamzásgátló szedését (Volina,Yadine) többszörösen visszatérő gombás fertőzésem miatt. Először tavaly nyáron kezdődtek a panaszaim, voltak tünetmentes időszakok is, de csak novemberre kaptam időpontot a nőgyógyásznál vizsgálatra. Januárba mentem vissza a rákszűréses leletért és bakteriális fertőzésként gardnerellát mutattak ki. Kaptam rá CNS kúptól nystatinoson át a Klion D 100ig minden féle kúpot és 3db-os Azi sandost párommal együtt (közben az együttléteket hanyagolva) és maradtak ugyan úgy a panaszaim (fájó has,időnként előjövő több napon át tartó bűzös,hal szagú sűrű folyás aminek a szagát nem bírtam én magam elviselni ruhán keresztül a véleményem szerint betartott higiéniám mellett,gyulladt hüvelyhám,csúnya méhszájseb,spontán magától induló vagy együttlét közbeni pecsételő vérzés vagy kellemetlen szag, ciklusom közepén előjövő csomós fehér folyás pár napig). Végül augusztusban párom elment genoidos vizsgálatra (18ezer Ft volt elvileg mindenre kérte a nemi beteg gondozóban) ureaplasma és gardnerella pozitív eredmények jöttek ki. Dalacin 300mg 3x1 gyógyszert kapott, de nekem nem lett kiírva mert nekem is el kellett végezni ezekre a vizsgálatot, de először CA 125 vérvételre mentem aminek 9 lett az eredménye, és utána genoidos vizsgálatra amiben az ureaplasma negatív lett(Cifrant szedtem előtte és emiatt gondolom) a gardnerellás vizsgálatom eredménye ELTŰNT. Jövő héten tudok utána érdeklődni...De azért nekem is felírta a Dalacint és Macmiror complex lágy kapszulát. Dalacin után 3 órával szedhetek Linex probiotikumot? És még olyan kérdésem van, hogy ezek mellett sehogyan se érintkezzek a párommal? Gondolok itt már a csókra is...(gyógyulásom érdekében persze ha szükséges rá se nézek a páromra..)Miután beszedtük mindketten a gyógyszereket utána szükséges genoidos vizsgálat vagy elég a rákszűrés mert lassan esedékes lesz az éves vizsgálat? Meddig nem lehetünk együtt a párommal? Igazából már óvszerrel sem merek együtt lenni vele.. A gyógyszeres kezelés után Gynophilus hüvelyflóra visszaállító kúpot használhatok? És ha igen hány napig? Már nagyon nehezen bírom lelkileg ezeket a dolgokat...

Előre is nagyon szépen köszönöm a véleményét és válaszát!
M.

A bakteriális vaginózisra valóban jól hat a Dalacin. Feltétlen szedni kell probiotikumot hozzá és utána mert hasmenést okoz gyakran. Én mindig írok hozzá gombaölő kapszulát is ( nem helyi kúpot!) mert gyakran van gombás átcsapás a széles spektrumú antibiotikum miatt. A bakteriális vaginózis kiújulásra hajlamos szexuális együttlét nélkül is, mert a normál baktériumflóra egyensúlyának megbomlása indítja. Ezért 1-2 havonta Fluomizin kúpot szoktunk javasolni tünetmentesen is. Mivel mindketten szedik a Dalacint, nyugodtan lehetnek együtt.

Kedves Doktorno,

30 eves vagyok PCOS diagnosztizaltak 5 eve. Eletemben 2* volt menstruaciom, 1* metformin (amit mai napig szedek 3*1) illetve Primolut (Norcolut megfeleloje). Parommal kisbabat szeretnenk, de emellett megallapitottak hogy a mehem zsugorodik. Most 3 doboz Norcolutot kaptam, 10*1, utann 2-10. napon bel meg kene jonnie. Kerdesem az lenne, hogy ha beszedem az elso adagot es megjon, mikor kell a masodik 10 adagos kurat elkezdeni? Mert ez nem volt annyira nyilvanvalo szamomra. A norcolut mellett milyen eselyeim lehetnek a teherbe esesre?
Valaszat elore is koszonom.

A Norcolut önmagában csak a méhnyálkahártyát választja le, ez még nem segíti elő a terhességet. Azt lehet tudni belőle, hogy van-e méhnyálkahártya, ami nem biztos, mivel írta, hogy kisebb a méhe. Persze egy hormonvizsgálat vérből nagyon hasznos lenne, mert többet lehetne tudni, hogy miért nincs vérzés. H ahoz vérzést a Norcolut, akkor peteérés serkentő tablettát írunk vagy injekciót. Ezzel már érdemes 12-13-14és 15. napon ovulációs tesztet nézni. A továbbiakhoz (is) szakorvosi segítség és ellenőrzés kell.

Kedves Doktornő!

Meddőségi problémával és menses előtti barnázással küzdök. Általában 24/25 naposak a ciklusaim, és már a 17.napon elkezdődik a barnázás, amely az igazi vérzés megjelenéséig tart (ez kb. egy hét a menses előtt), ami 5 nap szokott lenni. Többször voltam már ciklusos hormonvizsgálaton (FSH, LH, Ösztradiol, TSH, ft3, ft4, ATPO, testosterone, DHEAS), a prolaktinom szokott ingadozni, a ciklus elején általában a referencia tartományon belül van, a ciklus végére pedig megemelkedik. Enyhe IR-em van, ami annyit jelent, hogy az éhomi cukor és inzulinérték jó, a terhelt cukrok is jók, csak a 60 perces és 120 perces inzulinom van azonos szinten, de nem kiugróan magasak. Gyógyszert nem írtak rá, csak inofolicot kell innom, és diétázok. Múlt hónapban a 18. napon voltam vérvételen, ahol 903 volt a prolaktin érték, a progeszteron szintem 60-as és rendszeresen van sárgatest cisztám is. Ma pedig elmentem a 21. napon prolaktin és progeszteron mérésre, ahol 339 volt a prolaktin és 41 a progeszteron, és már 5. napja barnázok. 1,5 éve tart a barnázás mindegy egyes ciklus előtt. Ön szerint kellene-e még valamilyen vizsgálatot elvégezni? Vagy ezekből az értékekből utalhat valami a problémára?
Köszönöm!

Érdemes lenne a 12-13-14és 15. napon ovulációs tesztet nézni, hogy valóban van-e peteérés vagy csak egyes ciklusokban. Ha két csíkot húz a teszt, 36 órán belül együtt kellene lenni a párjával. A barnázás miatt érdemes lenne kicsit segíteni a méhnyálkahártyának a terhesség megtartásában: a 16. naptól Utrogestan hüvelykúpot használni este 2-t. A 26.napon terhességi tesztet kellene csinálni és ha pozitív, akkor folytatni kell az utrogestant.

Jó napot Doktornő!
Az lenne a kérdésem, hogy már kb. 1,5 éve libidócsökkenést vettem észre magamon, ez kihat a kapcsolatomra és rám is, mert szeretném ha kívánnám az aktust. De egyeltalán nem kívánom és nem is nedvesedem. Szokott ilyenkor fájni is a behatolás és nagyon stresszes vagyok-e miatt, hogy megint fájni fog. Ezért félek az egészbe belekezdeni.
Tudna valami tanácsot adni nekem?
Köszönöm. (21)

Ez a kortól is függ. A recept nélküli készítmények közül ilyenkor Ovestint és Cikatridinát szktak használni. Ha ez nem lenne teljesen elég, akkor szakorvosi vizsgálatot érdemes végezni, mert többféle elváltozás okozhatja, például hormonális probléma vagy bőrgyógyászati betegség.

Tisztelt Doktornő!
Az előző kérdező vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy Doktornő magánrendelésén van lehetőség ultrahangos vizsgálatra ?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Szimonetta!
Igen, szerencsére van egy egészen jó minőségű ultrahang

Tisztelt Doktornő!
Olyan panasszal fordulok Önhöz,hogy gyakran fáj a hónaaljam és a melleim széle. Néha érzek megnagyobbodott nyirokcsomót is. Szükséges valamilyen vizsgálat ? Mitől lehet ez ? Szerintem az én esetemben nincs összefüggésbe a menstruációval mert mindig máskor fáj,van amikor jobban,van amikor kicsit sem.

Válaszát előre is köszönöm!

Ebben az esetben szoktunk ultrahangot végezni a rosszindulatúság kizárására akkor is, ha ennek kicsi a valószínűsége. Tapasztalatom szerint elég gyakori, hogy a hónalj gyanta/ borotválás alkalmával jutnak kórokozók a nyirokcsomókba és ez is indíthatja a panaszokat. Ezért fertőtlenítő vagy antibiotikumos krémet szoktunk javasolni minden gyantázás után. Flector tapasz javítja a tüneteket, ha azérintett területre rögzíti.

Kedves doktornő!
Augusztus 26-án volt az utolsó menstruációm. 28 napos ciklusaim vannak. Jelenleg (szeptember 15-16) jelentkezett nálam egy kevés vérzés ès barnázás. Ez lehet a beágyazódás jele? Mennyi ideig rendes ès nem kóros mindez?
Nagyon szeretnénk babát .
Válaszát előre is köszönöm!

Könnyen lehet a baba jele. Ha nem így lenne, akkor a következő ciklus 12-13-14-15, napján kellene termékenységi teszt. Ha kettő csík jelenik, meg, akkor 36 órán belül együtt kellene lennie a párjával. De lehet, hogy nem lesz erre szükség :)

Tisztelt Doktor Nő!

Idén januárban vashiányos anémiát állapítottak meg nálam. Hematológusnál már jártam, a vérképzéssel nincsen baj. A háziorvos vasfelszívódási zavarra gyanakodott. Bár a vasértékem javult (mióta szedem a tablettát a körmeim és a hajam is erősödött), de a háziorvos szerint nem a kellő mértékben történik a javulás. Gasztroenterológusnál is jártam, elmondtam a panaszaimat (bizonyos ételek fogyasztása után puffadás jelentkezik), azt mondta, hogy a tüneteim alapján nem valószínű az életérzékenység, de a szükséges vizsgálatokat elrendelte, ezeknek az eredményei még nincsenek meg. Azt is észleltem, hogy a vastabletta szedése óta erősebb a vérzésem, de nem jelentősen, valamint eddig rendszeres volt, most pedig néhány nappal kitolódott. Az lehetséges, hogy a vastabletta szedésével összefüggésben van ez a változás? Szükséges-e emiatt nőgyógyászhoz fordulnom? Ha igen, milyen vizsgálatok várhatóak?
Köszönöm válaszát.

Ha bővebb a mentruáció, akkor mindenképpen kell méhösszehúzó és vérzéscsökkentő kezelés ( Ergam csepp és Exadyl tabletta) sőt fogamzásgátlót is szoktunk javasolni, hogy a vérszegénység ne súlyosbodjon tovább.

Tisztelt Doktor Nő!
Azzal a problémával fordulok önhöz,hogy tízen pár éve szedek novinett fogamzásgátló tablettát és 2-3 hónapja szinte semmilyen vérzésem nincs,ha van is akkor nagyon rövid ideig(1-2napig) tartó minimális barnás,nyálkás folyás.30éves vagyok eddig semmi gond nem volt. Mi lehet a problém? Köszönöm válaszát.

A csökkenő menstruáció nagyon gyakori a fogamzásgátló szedése mellett és nem kóros. Tehát ha majd babát szeretne, akkor nem zavarja a teherbe esést. A méh nyálkahártyája levékonyodik a tabletta szedésével, hogyha ez megtermékenyített petesejt arra kerülne, ne tudjon beágyazódni. Természetesen nem érhet meg tüsző rendes szedés mellett, de esetleg ha később vesszük be, akkor ez egy második védelmi vonal a terhesség megelőzésére. Tehát a kevés menstruáció nem kóros, semmi baj.

Tisztelt Dr. Gyovai Gabriella!
48 éves vagyok. Szeretném megtudni, melyik a legkedvezőbb hatással bíró fogamzásgátló tabletta, amit ennyi idősen még szedhetnék néhány évig. Előre is köszönettel! Zsuzsanna

Ha nincs elhízás, dohányzás, visszeresség, elhízás, nyugodtan lehet fogamzásgátló tablettát szedni. A drospirenon tartalmú tabletták ilyenkor azért kedvezőek, mert a vérnyomás ugrálsát megakadályozzák, előnyös az erekre és hízás sem jellemző a szedőknél. A fokozott folyadékbevitel és a mozgás minden korú szedőnél javasolt.

Kedves doktornő!Következő kérdéssel fordulnék önhöz,szabad -e az együttlét férjemmel ha eddig erről nem mondott semmit az orvosom (20 hétben vagyok

Ha nem tiltják fenyegető vetélés miatt, akkor nyugodtan lehet szexuális életet élni, nem árt a babának. Az orgazmus ilyenkor nem periódikus méhösszehúzódás, hanem néha kicsit hosszabban "fogja meg" a méhizomzatot az összehúzódás. Ez sem baj, csak nem szabad rögtön felkelni, várni kell, hogy kilazuljon.

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés